Baksai László és Poczang Valér maximálisan kiautózta a Lada VFTS-ét az Eger Rallye pályáin, így két kupával is gazdagodtak a futam végén. Az év második futamáról Baksai Laci számolt be nekünk, akivel nyugodtan tudtunk beszélgetni, hiszen nagyon ráér jelenleg.

Mik voltak az elképzeléseitek az Eger Rallye előtt? Sokakat megleptél azzal, hogy nem Erdei Zolival, hanem Poczang Valérral álltál rajthoz.

Zoli a verseny előtti hét elején hívott, hogy nem érzi túl jól magát, szerdáig reménykedtünk, de nem merte bevállalni a futamot, így a biztonság kedvéért a régi szerelőnk, jó barátunk, Valér ült a helyére Egerben. Ezúton is köszönjük a segítségét, tökéletesen megoldotta a feladatot, jó hangulatban, remekül dolgoztunk együtt. Az elvárásainkról csak annyit, hogy nem gondoltam azt, hogy az Orfűn elért eredményeinket Egerben űberelni lehetne, megduplázódott szinte a mezőny, nagyon durva csapat jött össze a rajtra. Tudtuk, hogy a tempós pályákon a lóerőké lesz a főszerep, azt is sejtettük, hogy vannak a mezőnyben bőven olyan párosok, akik tőlünk ebben a tekintetben sokkal jobban állnak, így a legjobb 15-be vártuk magunkat. Ezt megvalósítottuk.

Nem volt könnyű a dolgotok, nagyot csatáztatok az élmezőnnyel, akik bődületes tempót diktáltak. Hogy alakult a versenyetek?

Orfűn az első 6-ba is be lehetett férni egy Ladával, Egerben még a Top10-be sem. Ez sok mindent elárul a mezőny erejéről. Utólag nézve teljesen boldogok vagyunk, mert jól sikerült minden. Ha a vasárnapi nap elején a bátori elágazásnál nem hibázok, akkor pont odaértünk volna legjobb 10-be. Senki mást nem okolhatok azért, hogy összedíboltuk a lassítót, csak magamat, ez pedig 10 másodperces büntetést „hozott a konyhánkra”.

Plusz a megcsúszás miatt még időt is vesztettünk. Mikor legutóbb mentünk ezen a pályán teljesen másképp volt kigumizva a lassító, csak egy sor „akadályt” kellett kikerülnünk. Most raktak elénk még egy kupacot és én – miután az új gumisor nem látszott a kanyarból – úgy vettem a féktávot, mint a korábbi években. Gondoltam, hogy egy jó féktáv után majd jó gyorsan elfordulunk. Másképp történt. Mikor észleltem, hogy a vártnál több gumi van előttünk próbáltam mindennel lassítani, de esélyünk nem volt elkerülnünk a rombolást.

Elfordítottam még a kocsit, a hátuljával borogattunk egy kicsit, de olcsón megúsztuk a kalandot. A versenyen összességében jól éreztük magunkat, a kocsiban nem volt több, maximálisan kiautóztuk a VFTS-t, ez az időeredményeinken is látszik, 1-2 másodpercekre voltunk önmagunkhoz képest mindig. A végén szerencsénk is volt, mert mi nagyjából végig szárazon autóztunk, a mögöttünk indulóknak viszont már kijutott egy takaros záporból is. A Lada Kupa 2. helyén, a P12-ben bronzéremmel, az abszolútban pedig a 12. pozícióban zártuk a futamot. A vasárnap reggeli kis csattanásunk ellenére még a kocsink is karcmentes maradt.

Élveztük a versenyt és elégedettek vagyunk a végével. Donátnak és Lillának gratulálunk, megérdemelten nyertek a Lada Kupában, nagyot mentek a futamon és még nagyobbat mentettek szombaton este.

Szerencsére nincs nagy baj, de elárulhatjuk, hogy az Eger Rallye után szinte egyből kórházba kerültél, és a beszélgetésünk idején is éppen az ágyat nyomod. Mi történt?

Előre tervezett beavatkozásról volt és van szó, nincs semmi komolyabb probléma. 2020 novemberében, a Pálháza Rallye-n, a sötétben, a ködben összetörtük a versenyautónkat és akkor úgy sérültem meg, hogy a gerincembe csavarokat „szereltek be”, ezek segítették a gyógyulásomat. Mostanra viszont ezekre már nincs szükség, így kivették őket. Ha minden jól megy 6 héten belül becsontosodik a helyük és teljesen felépülök, és végre teljesen elfelejthetjük a Pálháza Rallye-t. A műtét után szinte azonnal fel tudtam állni, sétálgatok, szerencsére nem fáj semmim, csak a vágások és a csavarok helyét, hiányát érzem még, de valószínűleg hamar haza fognak engedni, és otthon gyógyulhatok tovább.

6 hetet mondtál a gyógyulásra, a Kazincbarcika Rallye-ig viszont bő 7, inkább szűk 8 hét van még hátra. Elképzelhető, hogy ott lesztek?

Ez lenne a terv. Bízok benne, hogy teljesen rendbe jövök addigra és nem kell futamot kihagynunk a bajnokságból emiatt. Ezért is választottam ezt az időpontot a műtétre. Elég jól állunk a Lada Kupában, tartani kéne a helyezésünket. Egerben megtapasztaltuk, hogy a motorerőnk kevés, lóerőben lemaradtunk most az elejétől egy kicsit, de a fékeknek, valamint a futóműnek köszönhetően tudtuk tartani a lépést a ladás vetélytársakkal. Kazincbarcikáig szeretnénk egy kicsit varázsolni a motorral is, hogy gyorsabbak lehessünk, és újult erővel támadjunk Borsodban, júliusban.

Rallye2.hu – Salánki Gábor

Köszönjük a szervizcsapatnak, a Borsod Race Mediának és a PSZA Motorsportnak a segítséget és a remek autót!

Ha tetszett a cikkünk kérlek oszd meg másokkal is!