Baksai Laci és Eredei Zoli önmagukat, és sokakat meglepve, szebbnél szebb eredményeket söpört be a Vértes Rallye-n, a hatodik szakaszon például mindössze 1,7 másodperccel maradtak le egy abszolút szakaszgyőzelemről. Az izgalmaktól és olykor a fájdalmaktól sem mentes Vértes Rallye-ról Baksai Lászlóval beszélgettünk.

Az előző forduló után az volt a tervetek, hogy a Vértes Rallye-n javítottok az Egerben elért eredményeken. De…

Titkon a legjobb ötbe vártuk magunkat, de amikor megjelent a futam versenykiírása, és megláttuk benne a Nagyveleg nevű szakaszt, akkor már „csak” az első hét, nyolc hely egyikének a megszerzését tűztük ki magunknak célként. Tudtuk, hogy az a gyorsasági tempós, a rövid áttételezésű váltónkkal nem igazán lesz ideális a mi Ladánknak. A sors furcsa fintora, hogy a power stage-en, a nagyvelegi pálya hozta meg nekünk a sikert, elképesztően boldogok voltunk, hogy éppen ott sikerült autóznunk egy fantasztikus, abszolút második időt, utána pedig az összetett értékelés negyedik helyén értünk be a célba.

A végét már tudjuk, nézzük az elejét! Milyen volt a versenyetek?

A rajt előtt az oroszlányi és a csákberényi pályákról gondoltuk azt, hogy lehet rajtuk némi keresni valónk, és bebizonyosodott, hogy nem lőttünk ezzel a tippel túlzottan mellé, elég jó időket autóztunk mindkettőn. Csákberényt imádom, a szívem csücske, de az első körben hibáztam rajta egyet és beforogtunk. Sőt, még egy lassú defektet is kaptunk valahol, az utolsó két kilométeren már elég furcsán mozgott az autó, leginkább a jobbos kanyarokban. Nagyvelegen remekül leszaladtunk, és igencsak meglepődtünk, amikor az első kör után az abszolút negyedik helyen találtuk magunkat. Örültünk, de láttuk, hogy nagyon közel vannak hozzánk az üldözőink, sejtettük, hogy nem lesz egyszerű menet a második kör. Nem csalódtunk. A második körnek úgy vágtunk neki, hogy nem igazán volt gumink. Hátra kénytelenek voltunk, kopott, régebbről megmaradt, kemény keverékűeket felrakni, mert csak az volt. Elölre hasonló kondíciókkal bíró, és ugyanilyen taktika mentén kiválasztott lágyak kerültek. Amióta bekerült a Mitsubishi híd a kocsinkba, azóta azt érezzük, hogy a hátsó gumik a korábbitól talán jobban melegszenek, reméltük, hogy ezúttal bejön ez a számításunk, és tudunk szépen haladni a kemény gumikkal is. A negyedik gyorsasági harmadik kilométerénél begörcsölt a bal combom, ezért mintegy négy-öt kilométeren keresztül tornáztam az ülésben, amennyire az öv megengedte. Mindent kuplung nélkül csináltam, ki kellett nyújtanom a lábamat, üvöltöttem a fájdalomtól. Érdekes helyzet volt, de mindössze három másodperccel mentünk rosszabbat, mint reggel, tisztességesen lejöttünk. Az állás ekkor már nagyon szoros volt, úgy indultunk el az utolsó gyorsaságira, hogy hárman voltunk két másodpercen belül. Az összetett harmadik helyét nem éreztük reálisnak, sejtettük, hogy Foczkó Ákosék meg fognak minket előzni a végelszámolásnál, ezért mi a negyedik helyért akartunk csatázni. Végsebességünk nem volt, 154-et mutatott maximum az óra, de bele tettünk apait-anyait a záró gyorsaságiba. Ha csak tízzel többel tudtunk volna menni, akkor oda érhettünk volna szerintem a dobogóra is a legvégén. Nagyvelegen abszolút második időt autóztunk, amiről azt gondolom, hogy belehajszoltuk magunkat egy olyan produkcióba, amiről titkon tudtuk, hogy megvan bennünk. Egy biztos. Azt a felvételt, amit Nagyvelegen készítettünk, azt a családunk nem nézheti meg, mert akkor mi soha többé nem ülhetünk versenyautóba. 🙂 Köszönöm Zolinak ezt a remek hétvégét, ismét tökéletesen dolgozott. Az összetettben a negyedikek lettünk, míg a P12-ben és a Lada kupában a bronzérmet szereztük meg.

Folytatás?

A Pálháza Rallye-t tervezzük, ott is elégedettek lennénk valamilyen hasonló eredménnyel. A gumik miatt komolyan izgulunk, mert nem igazán állnak a rendelkezésünkre (megfelelő) abroncsok, és a malacperselyt is megfejtük már, jelenleg egyáltalán nincs vágósúlyban. Reméljük a jó isten lenéz ránk novemberig, és megszán minket pár darab, még használható gumival, hogy a Zemplénben is tudjunk még egy jót autózni.

Rallye2.hu – Salánki Gábor

Ha tetszett a cikkünk kérlek oszd meg másokkal is!