Rallye2.hu
logo
…csak a Rallye2 -ről szól!

Ami késik, nem múlik….

Győzelmet ünnepelhetett  a Salgó-Gemer Rallye-n az ifj. Bihari Péter – Konyári Zoltán páros. Úgy néz ki, ez ezúttal már így is marad, nem járnak úgy, mint egy hónappal ezelőtt Miskolcon, hogy kizárták őket a futam végén. Most mindent rendben találtak az ellenőrök a Mitsubishin, így a páros élete első „nagyabszolút” sikerét könyvelhette el a Rallye2-ben.

„Bízunk benne, hogy ezúttal meg is tarthatjuk!” – kezdte a mondandóját Bihari Peti, utalva az előbb olvasottakra. „Nagyon jó volt az egész verseny, tetszettek a pályák is. Hozzáteszem, hogy a Zagyvaróna–Cered minősége sokkal jobb volt, mint a Kisterenyéé, ott elég sok zizit találtunk egész nap. Szerencsére a harmadik körben már nem is kellett teljesítenünk ezt a szakaszt.”

Azért a sebességükön nem látszott meg, hogy melyik pálya szimpatikusabb nekik: „Sikerült mindkét pályán elég sokat adnunk a többieknek. Bár a második Kisterenyén fent megforogtunk, mint az őrült, ott kaptunk is vagy 8-10 másodpercet a Dudás testvérektől, de szerencsére ez nem hiányzott a végén, hiszen a többit nyertük.”

Aztán a harmadik szervizben elkezdett szakadni az eső, ami a zagyvarónai pályát is érintette: „A harmadik körben kicsit tartottunk Ceredtől, hogy az eső mennyire áztatta el az aszfaltot, és megkockáztattuk azt, hogy fennhagytuk a szlikkeket, és ez többé–kevésbé bejött. Helyenként izgalmas volt, de összességében nem bántuk meg, hogy fennhagytuk őket.”

A páros az év eleji nehézségekből (akkor a pilóta a visszavonulást is emlegette az évek óta tartó pechszériája miatt) kilábalni látszik, és sorozatban nyertek másfél versenyt. Bükfürdőn egyéb elfoglaltságok miatt nem tudnak rajthoz állni, de Veszprémben terveik szerint újra támadnak.

„A tavalyi Mikulás Rallye-ról maradt még egy kis gumink ugyebár (akkor is a verseny elején estünk ki), és ezt szeretnénk elhasználni a Veszprém Rallye-n.”

A győztes páros támogatói: Vasedény Kft., Kátay, Ceze Reklám, Bihari Vállalkozás, Abszolút Team Kft.

Ha tetszett a cikkünk kérlek oszd meg másokkal is!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.