Ábel László és Galovics Miklós számára nem volt nagy tétje a Mecsek Rallye-nak, ha nem állnak rajthoz, akkor sem történt volna semmi visszafordíthatatlan dolog velük. De ők átutazták az országot, sokat tanultak, a Mecsek Rallye-n, becsülettel teljesítették a távot, majd a célban, a rendezőknek köszönhetően átvették az őket megillető győzelmi trófeákat. Ábel Lászlóval beszélgettünk.
Salgótarjánban, a célban kategóriagyőztesként, de pont nélkül zártátok a Salgó Rallye-t. A Mecsekben is ez volt a legtöbb, amit kihozhattatok a versenyből, más BMW-s versenyzőtársak híján. Ilyen előzmények után mit vártatok a pécsi versenyhétvégétől?
A nevezési lista megjelenésekor rögtön tisztába kerültünk azzal a ténnyel, hogy a nyergesújfalui három, majd a salgótarjáni kettő után a Mecsek Rallye-ra egyedül maradtunk a P14-es géposztályban, illetve a BMW Kupában. Nem örültünk ennek, de úgy voltunk vele, hogy ha már neveztünk, akkor mindenképpen szeretnénk megismerkedni személyesen is a Déli régiós pályákkal, valamint a gyönyörű környékkel. Bizakodunk abban, hogy 2024-ben talán már többen leszünk a géposztályban, és akkor jól jöhetnek majd a mostani tapasztalataink. Más célunk nem lehetett, minthogy teljesítsük a versenytávot, lehetőleg karcmentesen és ez sikerült is, de voltak azért fennakadások bőven, az élet megmutatta, hogy Pécsen sincs kolbászból a kerítés. Ezt hamar megtapasztaltuk.
@rallye2.hu Ábel László-Galovics Miklós Mecsek Rallye 2023 Rallye2 Gy1 Árpádtető-Abaliget Rally rallye rallycar rally rallyecar rallying
Mik voltak a nehézségek, és hogy sikerült a versenyetek?
A pályák tetszettek, a minőségükre nem lehetett panaszunk, nem úgy, mint a Salgó Rallye-n. Egy kitérőt elvétettünk, mert volt a féktávon két hupli és nem tudtam rendesen megfékezni az autót, középre beszúrtam, és így nem lett baja a kocsinak. Hetvehely volt a kedvencünk, az nekünk, és az autónak is feküdt.
Az volt vele egyedül a bajunk, hogy a második körben nem tudtunk rajta rendesen autózni, mert az előtte lévő, ötödik szakasz, mecsekpölöskei rajtjánál eltört a BMW-nk egyik féltengelye, két szakaszt egykerék meghajtással teljesítettünk. A power stage végére a hátsó fékkör is elszakadt, nekünk nagyon jól jött a 10 perces szervíz a céldobogó előtt. Összességében megérte elmennünk Pécsre, mert nagyon sokat tanultunk a pályákról, és úgy mindenestől a Mecsekről. Pécs egy nagyon szép város, jól éreztük ott magunkat.
Ha akartatok volna sem tudtatok volna a P14-es géposztály és a BMW Kupa első helyénél rosszabb pozícióban zárni, csak, ha kiestek. Az eredményről nem kérdezlek, hogy elégedettek vagytok e vele, de az érdekelne, hogy maradt valamilyen hiányérzetetek a hétvége után?
Az is komoly kihívás nekünk mostanában, hogy az ORB2-es versenyeken végig menjünk. Nehezek a futamok, pénteken vacakolt a kocsink is, tolni kellett az autót, mert a forróság hatására hol ment, hol megállt a motor. Lehűlt beindult, túlmelegedett, leállt. Ezt játszottuk vele, az is kétséges volt, hogy el tudunk e másnap rajtolni? Szerencsére sikerült, az időjárás megkegyelmezett nekünk, mert lehűlt a levegő, ám még ezzel együtt is megszenvedtünk a célba érkezésért. Nagyon megérte, nincs hiányérzetünk.
@rallye2.hu Ábel László-Galovics Miklós Mecsek Rallye 2023 Rallye2 Gy4 Árpádtető-Abaliget Rally rallye rallycar rally rallyecar rallying
Egerben ott lesztek?
Szeretnénk menni, reméljük a helyi erők is így gondolkodnak és meglesz végre a kategóriánk, kellene az éves értékeléshez is az értékelhető mezőny. Az egri pályák nekünk már jóval közelebb vannak, mint a mecsekiek, ha odáig elutaztunk, akkor Egerig már csak elmegyünk. Mindenképpen nevezünk, mert szeretnénk újra legalább olyan jót versenyezni, mint az év elején, Nyergesújfaluban.
Rallye2.hu/ORB2.hu – Salánki Gábor