Dudás „Kokó” Gyulát a második szervízpark közben sikerült „elkapnom” pár szóra. Ennek örömére a Baranya Kupa addigi történéseiről és az RSB-hez is benyújtott Rallye2-es szabálymódosításokról faggattam a Rallye Sport Bizottság vezetőjét.
Dudás „Kokó” Gyula: Mint már több versenyről az idei évad során erről is azt kell, hogy mondjam, hogy ez egy igazi rallye verseny. Bár ez a sok eső talán már egy kicsit túl sok is a „jóból”. Én mielőtt elindultam Komlóra –mivel Keresztény vagyok- bementem a templomba és azt kértem Szent Antaltól, hogy jó idő legyen, de ezek után úgy érzem, hogy számon kell kérnem rajta ezt a hatalmas mennyiségű „égi áldást”. Én arra vágytam volna, hogy a nézők, a versenyzők, a csapatok jól érezhessék magukat ezen az őszi hétvégén. De ez borzalmas ez az ítéletidő, ami most itt van. Reméljük, majd valami mással kompenzál minket ezért a jó Isten. A körülmények ellenére a versenyzők nagyon komolyan veszik az év utolsó Rallye2-es versenyét, hatalmasat vívnak a szabadon maradt bajnoki címekért és helyezésekért. Igazából én most látom először a bal oldalon a fiatal és tehetséges Ranga Pétert, nagy örömmel tölt el, hogy remek időket tudnak autózni. Én a negyedik gyorsasági szakaszon jártam kint az előző körben, ahol azt tapasztaltam, hogy az M csoport meghívott versenyzői közül Asiék és Hideg Krisztiánék is javulni tudtak önmagukhoz képest, de ez a Rallye2 mezőnyére is elmondható, sokat tudtak az előző időeredményükhöz képest faragni az árpádtetői szakaszon. Különösen tetszik nekem a Rallye2-ben most zajló Órai Balázs-Lukács Kornél csata, nem számítottam rá, hogy Lukácsék ennyire ügyesek lesznek ebben az özönvízben. De nem csak az ő csatájuk ad okot az izgalomra, hiszen rajtuk kívül még Baksaiék, Rádócziék és Kunczék is hatalmas küzdelemben vannak egymással a futamon az év végi eredmények tekintetében, bár ha jól tudom Baksaiék sajnos már nincsenek versenyben. Ezt a küzdelmet teszik még érdekesebbé Lukácsék. Komló városa épp úgy, mint tavaly, most is kitett magáért, rengetegen voltak a jó hangulatú prológon, most már csak azt kéne tényleg valahogyan megszervezni, hogy az ég kitisztuljon, és akkor bátrabban roboghatunk tovább.
Rallye2.hu: Hogy tetszenek azok az ötletek, javaslatok, amelyeket a Rallye2-es versenyzők a Rallye2 Munkacsoporton keresztül eljutattak a Rallye Sport Bizottsághoz?
Dudás „Kokó” Gyula: Ezt a dolgot úgy lehetne a legjobban kiértékelni, ha rövid időn belül tető alá tudnánk hozni egy értekezletet, ahol ezeket a kéréseket, észrevételeket meg tudnánk tárgyalni. Az eredményekről pedig a Rallye2.hu-n is lehet majd informálódni.
Salánki Gábor