Az idei évtől már nem minősül összeghatártól függetlenül adómentes természetbeni juttatásnak a versenyen/vetélkedőn nyert érem, vagy trófea. Ez azonban nem eredményez minden esetben adókötelezettséget – olvasható az adóhatóság honlapján közzétett tájékoztatóban.

Az szja törvény szempontjából az érem és a trófea tárgyjutalomnak számít. A társadalmi szervezettől, vagy egyháztól évente egy alkalommal kapott tárgyjutalom értékéből az ötezer forintot meg nem haladó összeg pedig adómentes természetbeni juttatásnak minősül. A társadalmi szervezetnek minősülő sportszervezet, egyesület által ugyanazon sportolónak évente egy versenyen kiosztott díjak (érmék, trófeák)  együttes értékéből csak az ötezer forintot meghaladó rész lesz adóköteles természetbeni juttatás, mely után 54% adót és 27% egészségügyi hozzájárulást kell fizetni. Teljes egészében adóköteles lesz ugyanakkor a díj értéke, amennyiben a juttató ugyanazon sportolónak egy alkalommal már adott az előzőekben említett módon díjat – hívja fel rá a figyelmet az APEH. Egy másik adójogi lehetőség szerint, ha a versenyeken megnyerhető érmeket, trófeákat független szponzorok szerzik be, és azokat ellenérték nélkül vagy kedvezményes áron adják át a versenyt kiíró szervezetnek, utóbbinak csak a kedvezménnyel csökkentett érték után kell adóznia.

Mosolyt fiúk! Aztán tessék szépen a lóvét az APEH bácsinak kiperkálni!

A versenyeken történő díjazással kapcsolatban alkalmazható az a megoldás is, mely szerint a közhasznú szervezetnek minősülő szakszövetségek által kiírt versenyeken a szövetséggel jogviszonyban nem álló, és a sporttevékenységet nem munkaviszonyban vagy nem polgári jogi jogviszony keretében megbízás alapján folytató versenyző által elért helyezéssel járó bármilyen érem, trófea juttatása adómentesnek minősül jelzik.

Az eredeti dokumentum az APEH honlapján: http://www.apeh.hu/adoinfo/szja/trof_100716.html

Forrás: Privátbankár.hu



Ha tetszett a cikkünk kérlek oszd meg másokkal is!