A P14-es géposztály év végi harmadik helyéért utazott el Pécsre Ferjáncz Andris és Nagy Attila, de a jó teljesítmény mellett némi szerencsére is szüksége lett volna a srácoknak, de Fortuna nagyasszony egyáltalán nem állt mellettük. Andrisék nagyon készültek a Mecsek Rallye záró szakaszára, mindent egy lapra feltéve akartak támadni az év utolsó gyorsaságiján, Orfűn, de ez (is) etap lett sajnos, Andris és Ati pedig így hoppon maradt. Ezek után sajnos nincs jó hírem. Az ifjabbik András szavai és csalódottságának mértéke szerint még az is megeshet, hogy 2016-ban a rallye után egy újabb szakágban is megismerhetjük a hazai autósportban nagyon jól csengő Ferjáncz nevet. Reméljük nem így lesz. Ferjáncz Andrist kérdeztük.
Rallye2.hu: Tesztelni tudtatok e a Mecsek Rallye előtt?
Ferjáncz András: Nem. Semmilyen teszten, tesztversenyen nem vettünk részt.
Rallye2.hu: A szavaidból úgy hallom, hogy egyáltalán nem is akartatok tesztelni. Időhiány miatt vagy mi okból nem próbáltátok ki a versenyautót az éles bevetés előtt?
Ferjáncz András: Miután minden kilométer pénzbe kerül az autóval, ebben a kategóriában ráadásul elég sokba, ezért azt a döntést hoztuk, hogy teszt nélkül vágunk neki a mecseki évadzáró versenynek és a tesztre nem ráfordított összegnek inkább máshol keresünk majd helyet.
Rallye2.hu: Hogy sikerült a tréning, valamint mennyire nyerték el a tetszésed a pályák, amiken versenyeztetek illetve versenyezhettetek volna?
Ferjáncz András: Lehet sokakat meglep, amit mondok, de a pécsi pályák közül mi egyiket sem szeretjük. Most ráadásul az időjárás miatt igen rossz körülmények fogadtak minket a szakaszokon. Az, hogy korlátlanul lehetett tréningezni sajnos nem csak előnyökkel járt, mivel gyakorlatilag szanaszét járták szinte az összes gyorsaságit. Majdnem az minden kanyar csúszós, saras volt emiatt.
Rallye2.hu: Aztán a versenyen mindjárt egy etappal nyitottatok Trefort pusztán.
Ferjáncz András: Pontosan így történt, és ekkor nagyon sok gondolat keringett a fejemben a rendezésről és arról, hogy a versenyrendezők és az MNASZ hová is helyezi valójában a Rallye2-t. Nem vagyok most abban biztos, hogy a véleményemet elbírná a nyomdafesték, ezért inkább maradjunk ennyiben. Egész évben azt éreztük, hogy a Rallye2 komplett mezőnye a P csoporttal egyetemben senkit sem érdekelt. Pedig szerintem, minket is ugyanúgy vártak és szerettek a nézők a pályák mentén, mint más bajnokságok résztvevőit. Az év egyetlen, immáron mondhatni szokásosan pozitív rendező embere Markó Tibi volt. Hát nagyjából ezek jutottak eszembe ekkor, amíg alternatív útvonalon megközelíthettük a második szakaszt.
Rallye2.hu: Két gyorsaságit teljesíthettetek versenytempóban. A Pécsváradot és a Nyárasvölgyet. Hogy muzsikált az autótok és hogy éreztétek ti magatokat?
Ferjáncz András: Nekünk csak célba kellett érnünk így is úgy is. Ennek szellemében autóztunk. Csak a szerencsén múlt, hogy meg tudjuk e szerezni év végén a harmadik helyet vagy sem. Ha megrendezték volna az utolsó, orfűi gyorsasági szakaszt is, akkor lett volna rá esélyünk én úgy gondolom. Az is a mi malmunkra hajthatta volna a vizet, hogy Molnár Pistiéknek sajnos technikai gondok nehezítették az életét. Ez egy 28 kilométeres nagyon hosszú gyorsasági lett volna, ahol bármi megtörténhetett volna, de végül is nem történt semmi. Úgy érzem, hogy részben nem a mi hibánk volt, hogy lemaradtunk a dobogóról. Nagyon készültünk Orfűre. Az autó amúgy teljesen rendben volt.
Rallye2.hu: Milyen érzésekkel gurultál át a dobogón?
Ferjáncz András: Legbelül örültem, hogy célba értünk, hogy vége az évnek és, amit terveztünk azt meg tudtuk valósítani. Ati morcos volt, mégpedig nagyon! Az bántotta, hogy ennyire keveset autóztunk. 30 kilométert tettünk meg versenytempóban összesen a Mecsek Rallye-n. Ez gyakorlatilag nulla. Berényi Laci és a szervizcsapat örültek, mert sikeresen célba értünk valamint karcmentes az autónk, de a verseny miatt felemás, de inkább rossz szájízzel tértünk haza a Mecsek Rallye-ról.
Rallye2.hu: Láthatunk e még titeket valahol az idén versenyezni?
Ferjáncz András: A Szilveszter Rallye-n szeretnénk menni, meglátjuk, hogy miként alakul majd az év vége. Ezt terveztük az év utolsó versenyének
Rallye2.hu: Az éves eredményetekkel elégedettek vagytok vagy van benned valamilyen hiányérzet?
Ferjáncz András: Így utólag végiggondolva azt mondom, hogy nincs. Ha a Kassa Rallye-n nem perecelünk és rendben célba érünk, akkor most miénk lehetne a P14-ben a bronzérem és szélesebb lenne a mosolyunk, de tényleg véghezvittünk mindent, amit szerettünk volna. Kitartottak mellettünk a támogatóink, amiért nagyon hálásak vagyunk nekik és a médiamunkásoknak is köszönet illeti. Berényi Laciéktól mindent megkaptunk, a kocsi nagyon jó volt a szenzációs szervizcsapatnak köszönhetően, Ati remekül teljesített az összes versenyen, sokat tanulhattam tőle.
Rallye2.hu: Milyen tervekkel várjátok a jövő év tavaszát?
Ferjáncz András: Jó kérdés… Több vonalon is elkezdtünk mozgolódni, de még az is megeshet, hogy egy másik szakág, a rallycross irányába teszünk egy kitérőt.
Rallye2.hu: Tehát nem látsz rá esélyt, hogy a Rallye2-ben, vagy a P14 csoport bármilyen néven és helyen újjáéledő jogutódjában versenyezzetek tovább?
Ferjáncz András: Valószínűleg mi, nagyautós versenyzők nem mehetünk majd 2016-ban a Rallye2-ben, azt hallottam, hogy valamilyen más alternatívát szeretnének nekünk a Rallye2 helyett a jövőben felkínálni. Ha úgy alakulna, hogy a mezőny végén kellene mennünk, ott nem biztos, hogy szívesen kocsiznánk. Ezért jelenleg azt mondom, hogy jövőre nem biztos, hogy szeretnénk az MNASZ által rendezett rallyeversenyen rajthoz állni.
Rallye2.hu: Remélem, tavaszig változik a véleményed és találkozunk veletek a rallye pályákon! Köszönöm a beszélgetést!
Salánki Gábor