A rövidesen elrajtoló Bükfürdő Rallye okán összeállítottunk egy kis visszaemlékezést a 2008-as Szombathely Rallye-ra, amely  ebben az évben először teszi tiszteletét új versenyközpontjában, Bükfürdőn, a vasi megyeszékhelytől mintegy 30 kilométerre.  Az akkori gyorsasági szakaszok nagyon hasonlítottak a most teljesítendő pályákra, tehát a  Káld, Hosszúpereszteg és Kismákfa szakaszok is ismeretlen ismerősök lehetnek majd sokaknak. A verseny A/N csoportjába két évvel ezelőtt 21 páros adta le a nevezését a mostani 13-al szemben, az F csoportban, pedig  15-en küzdöttek a pontokért, míg 2010-ben egyel  kevesebben vágnak majd neki a csoport csatáinak. A versenyt 2008-ban Menyhárt Gábor A/5-ös Skodájával nyerte meg, Kádár Attila Seattal lett a második és a most is rajthoz álló Nagy Tamás ért célba harmadikként. Anno 24 célba érkezőnek tapsolhattak a céldobogón a szurkolók, de ez a szám reméljük  a rövidebb rajtlista ellenére is idén nőni fog. A legutóbbi sárdagasztás után most az időjárásra sem lehet majd panasz a jóslatok szerint, de erre úgyis csak a helyszínen fog fény derülni.

Soós Szabolcs/ Salánki Gábor

Ha tetszett a cikkünk kérlek oszd meg másokkal is!