A 2012-es "dizájn"
A 2012-es "dizájn"

Az A/6 bajnokainak is alaposan rezgett a léc az idei évvel kapcsolatosan, de szerencsére úgy, ahogy összeállt az évük és Erdei Zolit és Mantz Ákost is üdvözölhetjük majd a bükfürdői rajtdobogón. Zoli osztotta meg velünk gondolatit a rajt előtt.

Erdei Zoltán:

Hogy is kezdjem…

Jó is volt ez a hosszú szünet, meg nem is. Én magamon észrevettem már az elvonási tüneteket, például az utcai autómban elindulás előtt raktam egy ötödiket, vagy, hogy bal lábbal nyomom a féket és brummogok is rendesen hozzá, de a legveszélyesebb, hogy már a Valérék versenyén úgy kellett kizavarni az autó alól, mert már ugráltam be alá, hogy áthúzgáljam a futóművet 😀
Az idei évre a bajnoki cím ellenére, még a rajthoz állásunk is kétséges volt. Terveink szerint nem is mentünk volna, aztán osztottunk szoroztunk, és Ákossal abban maradtunk, hogy maximum 4 kétnapos versenyre talán lesz pénzünk. Eger sajnos elmaradt, és most Bükfürdőn megyünk, aztán még Veszprémben és még a Baranya kupát tervezzük, de ha lesz Miskolc akkor talán ott is. De sajnos semmi biztosat nem tudok ígérni. Mi is megszorításokat vezettünk be már tavaly év végén is, például az esti vacsoránál mondtam a fiúknak, hogy vagy desszertet kérnek, vagy sört…ők inkább levest se kértek- 😀 😀 😀
Az autó marad, csak a Lada, másra gondolni se tudnék 😀
A szervizcsapat új lesz Marcell kivételével, mert a többiek időközben családos emberek lettek 🙂 . Az autó ez évtől a Bp16 Motorsport műhelyében készül majd a versenyekre, és ők is fogják szervizelni Poczang Valér irányításával. Az autón felújítottuk a futóművet elől hátul, és szép új felniket is kapott és egy pár esztétikai hiba is ki lett javítva.
A célunk is ugyanaz mint tavaly, a célbaérés, mert így két év versenyzés után sem mondanám magunkat rutinos versenyzőknek. Ákossal továbbra is tökéletes az összhang /ez 6 éves korunk óta nem változott :-D/ , és a lényeg, hogy jól érezzük magunkat, de ez sikerülni fog, ebben az egyben biztos vagyok!
Köszönjük a támogatást: MB Color Dream, Bp16 Motorsport, Autós-Teszt Kft., Schmidt Eurotrans, ISA MAFC Autósport
Ha tetszett a cikkünk kérlek oszd meg másokkal is!