Rallye2.hu
logo
…csak a Rallye2 -ről szól!

Posts Tagged ‘Zákányi János’

Zsebe Gábor: Álmodni sem mertünk ilyen eredményről

csütörtök, június 13th, 2019

Szíve mélyén tartott a Székesfehérvár Rallye-tól Zsebe Gabi, mert a korábbi fehérvári futamain soha nem jött ki neki a lépés, nem érzett rá a pályák ritmusára, éppen ezért önmagát is nagyon meglepte azzal, hogy idén, Zákányi Janikával a jobb1-ben már a rajt után olyan tempót tudott diktálni, amivel az igen erős Rallye2-es mezőny nem tudott mit kezdeni. A futamgyőzelem ugyan nem sikerült a párosnak, – bár ez nem rajtuk múlt – de azt gondoljuk, hogy az abszolút második hely és a P12-es géposztály elsősége miatt nem kell szégyenkeznie a baranyai párosnak. Zsebe Gáborral beszélgettünk.

Tovább…

Zsebe Gábor: Nem lesz idő taktikázni

szombat, június 1st, 2019

Zsebe Gabi – Zákányi Janival a bal1-ben – Miskolcon is hozta a tőle már megszokott komoly tempót, mindent kiautózott a jó öreg Skoda Feliciájából, az utolsó gyorsasági szakaszt még az összetett értékelésben is megnyerte, de egy defekt alaposan keresztül húzta a számításait Borsodban. Éppen ezért a bajnokság harmadik futama előtt nagyon motivált a baranyai páros, mert Székesfehérváron már nem csak a plusz pontokat, hanem a jó tempóért járó kupákat is szeretnék megszerezni a célban. Zsebe Gáborral beszélgettünk.

Tovább…