Rallye2.hu
logo
…csak a Rallye2 -ről szól!

Posts Tagged ‘Mikulás Rallye’

Tim Gábor: Meglepett minket az eredményünk és a tempónk

vasárnap, december 16th, 2018
Tovább…

Godó Tamás: Már gumi nélkül is tudunk ugratni

csütörtök, december 13th, 2018

Godó Tomi imádja a murvát, így a világ összes kincsért sem hagyta volna ki a Mikulás Rallye-t. A hagyományaihoz hűen ezúttal is családi bulit csinált a Mikulás Rallye-ból, mivel idén is a párja, Harangozó Csenge sorolta neki a teendőket, a jobb1-ből. A buli megvolt, nagyot mulattak, kalandban is volt részük Veszprémben, a részletekről Godó Tamás számolt be nekünk.

Tovább…

Baksai László – Erdei Zoltán a Mikulás Rallye 3. szakaszán

szerda, december 12th, 2018
Tovább…

Neukirchner András: Felejtős volt a Baranya Kupa

vasárnap, augusztus 12th, 2018

Rettenetesen várta már a Baranya Kupa rajtját Neukirchner András és Pardi Kata, hiszen a hazai pályákon, barátaik, ismerőseik és a szurkolóik előtt szerették volna bebizonyítani, hogy érdemtelenül szerepel még augusztusban is nulla pont, a nevük mellett, a Rallye2 Bajnokság éves értékelésében. De a technika ördöge ezúttal is őket pécézte ki magának, így két szakasz után Komlón is búcsúznunk kellett a hondás párostól. Az okokról, valamint a rövidre sikerült Baranya Kupáról, Neukirchner Andrással beszélgettünk.   Tovább…

Cseke Péter: Végre megtört a jég

csütörtök, július 12th, 2018

Cseke Peti és Csikós Borbála az utolsó pillanatban döntött arról, – de milyen jól! – hogy részt vesz idén is a Veszprém Rallye-n. A Lada VFTS-ük gond nélkül teljesítette a bajnokság legdurvább murvás pályáit is, Petiék pedig a célba érkezésükkor megszerezték pályafutásuk első kupáit is, a Rallye2 Bajnokságban, hatalmas volt az örömük a Veszprém Arénánál. A Veszprém Rallye-ról Cseke Péterrel beszélgettünk. Tovább…

Várnai Dávid: Én pörögtem, Tomi hajtott az autónk pedig száguldani akart

hétfő, december 18th, 2017

Várnai Dávid és Szabó Tomi a Mikulás Rallye-n sem adta alább, mint Egerben és a veszprémi buliversenyről is a legnagyobb kupákkal térhettek haza a székesfehérvári srácok. A küzdelmes és kalandoktól sem mentes Mikulás Rallye-ról, Várnai Dáviddal beszélgettünk.

Tovább…

Gyöngyösi Marcell: Gondok nélkül odaérhettünk volna még a dobogóra is

péntek, december 8th, 2017
Idén mutatkozott be a Mikulás Rallye-n, a Rallye2 Bajnokság 5-ös géposztályának győztes párosa és az egész évben őket végigkísérő pechszériájuk sajnos a buliversenyükön sem szakadt meg. Ám Gyöngyösi Marci és Kollár Karcsi túl sokat látott, valamint tapasztalt már ahhoz, hogy a hisztiző Opel Astra-juk elronthassa a jó kedvüket, így vidáman gurultak át a futam végén, a céldobogón. Gyöngyösi Marcell foglalta össze a Mikulás Rallye-s élményeiket.

Tovább…

Bodogán Ferenc: Izgatottak vagyunk az első Mikulás Rallye-nk előtt

csütörtök, december 7th, 2017
Bodogán Ferenc és Molnár Tamás nem ma kezdte már az autóversenyzést, de a Mikulás Rallye valahogy mégis kimaradt eddig a versenynaptárukból. Most azonban Feriék szeretnének mindent bepótolni és csapatva, a géposztályuk élmezőnyével csatázni a Balaton parti hideg murván. Bodogán Ferenccel beszélgettünk.

Tovább…

Vizelli Károly: Csakis a jó hangulat lesz a fontos

szerda, december 6th, 2017
Vizelli Karcsi, Nagy Petivel a jobb1-ben a tavaly megszerzett háromból két bajnoki címet megvédett 2017-ben, ezért az augusztusi Baranya Kupa óta jóval lazábban kezelik Kareszék a versenyzést. Bulifutamokkal igyekeznek emlékezetessé tenni az év végét a szurkolóknak, valamint a csapatnak. Ennek szellemében fog autózni Karcsi, ezúttal Évivel a navigátorülésben, a hétvégi Mikulás Rallye-n is. Vizelli Károlyt kérdeztük.

Tovább…

Ifj. Kanyik Antal: Szilveszter Rallye-t hoz nekünk a Mikulás

szerda, december 6th, 2017
Pályafutása első abszolút Rallye2-es futamgyőzelmét aratta Ifj. Kanyik Anti és Nyirfás Julcsi az évadzáró Eger Rallye-n, így Antiék óriási lendülettel készülődnek az év utolsó versenyére, a Szilveszter Rallye-ra. Ez önmagában még nem is lenne nagy hír, de az, hogy Ifj. Kanyik navigátort keres a futamra, az már mindenképpen meglepő információnak számít. Az okokról és a felkészülésről Ifj. Kanyik Antalt kérdeztük.

Tovább…