Rallye2.hu
logo
…csak a Rallye2 -ről szól!

Posts Tagged ‘Madarász Szabolcs’

Foczkó Ákos: Stabilan hoztuk, amit kellett

kedd, szeptember 8th, 2020

Foczkó Ákos és Madarász Szabolcs nem hagyott egy csöppnyi esélyt sem a vetélytársaknak arra Egerben, hogy megszerezzék a legnagyobb trófeákat, mivel az elsőtől az utolsó percig az eredménylista élén álltak. Ezért morgolódott Ákos, amikor Szarvaskőn, egy hangyányival elpáholták őket vassárnap reggel. A maximálisan sikeres Eger Rallye-ról Foczkó Ákossal beszélgettünk. Tovább…

Foczkó Ákos: Miskolcon is szeretnénk nyerni

hétfő, július 20th, 2020

Foczkó Ákos és Madarász Szabolcs a döcögősen induló Salgó Rallye második körében keményen a lovak közé csapott és ezzel a huszáros hajrával szerezték meg az első, közös, abszolút, Rally2-es győzelmüket. A sikeres évnyitó versenyről Foczkó Ákos számolt be. Tovább…

Foczkó Ákos: Többre vagyunk képesek

szerda, január 8th, 2020

Foczkó Ákosék néhány éve már kipróbálták magukat a Rallye2-ben, de akkor még nem állt össze minden a sikeres szerepléshez, így nagyon okosan visszatértek a MARB-ba, tanultak, fejlesztettek, és a munka 2019-ben meghozta a gyümölcsét. A szép eredményt viszont nem adtak ingyen, döcögősen indult a szezon Ákosnak, aki az állandó navigátorával, Kiss „Vadmagyar” Balázzsal, valamint a beugrósokkal, Madarász Szabival és Szegedi Mátéval együtt nagyot mentett a bajnokság végére. Foczkó Ákossal beszélgettünk 2019-ről.

Tovább…

Foczkó Ákos: Nem tettünk le semmiről

szerda, augusztus 7th, 2019

Kellett hozzá egy pár futam, de végre Foczkó Ákosra is rámosolygott a szerencse, a bajnokság felénél Ákos bicskája is lyukat ütött a nagy, közös, „pontos zsákon”, ezzel pedig a beugrós navigátorával, Madarász Szabival Komlóról kupákkal megrakva térhettek haza Miskolcra. A sok-sok pont a lehető legjobbkor jött a párosnak, hiszen így még maradt esélyük arra, hogy az év elején megfogalmazott elképzeléseiket megvalósítsák, és dobogóra álljanak a rettegett P12-es kategóriában. Foczkó Ákossal beszélgettünk.

Tovább…

Csikó Péter: Megérte a gumikkal kockáztatni

csütörtök, május 16th, 2019

A jól sikerült évkezdet után, új navigátorral, a Rallye2 aktuális bajnokával, Madarász Szabolccsal folytatta az évet Csikó Peti Miskolcon, és a fiúknak tökéletesen alakult a Miskolc Rallye, mert a P12-ben elért szép, kategória eredményük mellé, ha kalandosan is, de az összetettben elcsíptek egy serleget érő pozíciót a Ladások közt pedig diadalmaskodtak . Csikó Péter mesélte el a miskolci élményeiket.

Tovább…

Krehlik Nándor: Egyelőre ennyi volt

hétfő, április 15th, 2019

A Rallye2 Bajnokság abszolút bajnoki címével a tarsolyodban vonult el, a téli szünetre Krehlik Nándi és Madarász Szabi, de sajnos a felkészülési időszak nem úgy alakult, ahogy azt a fiúk eltervezték. Az autójuk jelenleg is darabokban van, így a sajátjuk VFTS-ükkel aligha lehettek volna ott az évnyitó versenyen. Végül mégis eljöttek Egerbe, ahol egy kisebb műszaki probléma miatt hamar bulizósra vették a figurát, amit sem ők, sem a közönség nem bánt meg egyáltalán. A folytatással és a Miskolc Rallye-val kapcsolatban viszont semmi biztatót nem tudott mondani nekünk Krehlik Nándi.

Tovább…

Krehlik Nándor: Bajnokhoz méltóan szeretnénk szerepelni Egerben

szombat, március 23rd, 2019

A P13-as kategória likvidálása, a Rallye2 Bajnokság abszolút értékeléséből alaposan kibabrált az aktuális bajnokokkal, Krehlik Nándival és Madarász Szabival. A borsodi srácok mindent megtettek a téli szezonban azért, hogy a Ladájuk motorját, egy 1600 köbcentiméteresre cserélhessék és be tudjanak nevezni a P12-es kategóriába. Az eladás nem sikerült, nem érkezett meg a motorért a várva várt vásárló. Jó hír, hogy egy kis külső segítséggel a bajnokok Egerben mégis ott lesznek a rajtvonalnál, de a folytatással kapcsolatban még nem tudott biztató információkkal szolgálni Nándi. Krehlik Nándival beszélgettünk az Eger Rallye-ról, illetve a 2019-es év további terveiről.

Tovább…

Krehlik Nándor: Szombathely után startoltunk rá a bajnoki címre

kedd, január 8th, 2019

A gyenge kezdés után gyors és látványos feltámadást, végül pedig huszáros hajrát mutatott be Krehlik Nándi és Madarász Szabi, a Rallye2 Bajnokságban, a 2018-as esztendőben, így megérdemelten söpörték be a srácok a P13-as géposztályban, valamint az összetett értékelésben is a bajnoki trófeákat. Erről a sikerről, a kényszerű motorkérdésről, valamint az előttünk álló évad terveiről beszélgettünk a Rallye2 Bajnokság győztes pilótájával, Krehlik Nándival.

Tovább…

Krehlik Nándor: Még nem hittük el, hogy bajnokok vagyunk

kedd, november 13th, 2018

Két nagy csata várt Krehlik Nándira és Madarász Szabira a Nyíregyháza Rallye előtt és egyik esetben sem babra ment a játék. A tét, a P13-as géposztály, valamint az Országos Rallye2 Bajnokság abszolút elsősége volt a srácok számára. Nándiék ennek megfelelően először tövig nyomták a gázt, majd amikor lehetett visszább vettek a lendületből és taktikusan megszerezték mindkét aranyérmet. A célban természetesen óriási pezsgőfürdővel várta a párost a csapat és a család, méltó módon ünnepelték és köszöntötték a bajnokokat a kettős diadal után, a nyíregyházi Kossuth téren. Krehlik Nándorral beszélgettünk az évzáró verseny után. Tovább…

Krehlik Nándor: Nem akarunk spórolni

kedd, október 30th, 2018

Ha a kötelező ponteldobást megejtjük már a Nyíregyháza Rallye rajtja előtt, akkor bizony azt láthatjuk, hogy a legjobban minden fronton Krehlik Nándor és Madarász Szabi áll a Rallye2 Bajnokság éves táblázatán. Nándi nem is teketóriázik, kerek perec kijelentette, hogy a P13-as géposztály, valamint az abszolút értékelés elsőségéért utaznak hamarosan, Nyíregyházára. Krehlik Nándival beszélgettünk. Tovább…