Rallye2.hu
logo
…csak a Rallye2 -ről szól!

Posts Tagged ‘Kolencsik Balázs’

Kolencsik Balázs: Ez így alakult

hétfő, szeptember 9th, 2019

Kolencsik Balázs és Kemény Zsolti számára nem indult rosszul a Salgó Rallye. Felmérték az erőviszonyokat, okosan bemelegítettek, Cereden rátaláltak a ritmusra, valamint az autóra, majd Kazáron egy pillanatra elkalandoztak Balázs gondolatai és azonnal megtörtént a baj. A csapat kasszáján kívül Zsolti keze, illetve a Peugeot 207-es versenyautó bánta leginkább a figyelmetlenséget, és a Salgó Rallye talán legnagyobb perecelését. Szerencsére már mindketten megkezdték a gyógyulást, és Balázs szerint az sem kizárt, hogy a Mecsek Rallye-n újra találkozhatunk mindhármukkal. Kolencsik Balázzsal beszélgettünk.

Tovább…

Kolencsik Balázs: Érzésre már jó volt, de az órától kaptunk pofonokat

vasárnap, június 23rd, 2019

Kolencsik Balázs és Kemény Zsolti a váratlanul hamar befejezett Miskolc Rallye után gyorsan talpra állt, gatyába rázta a Peugeot 207-esét, és felkészülten, összeszedetten érkezett meg Székesfehérvárra, ahol végre sikeresen átgurulhattak a céldobogón. Balázs nem volt teljesen elégedett a részeredményekkel, mert néha lényegesen jobban elpáholták őket az ellenfelek, mint ahogyan azt ő elképzelte. Szomorúság viszont nincs, csak a nekik kimaradó Baranya Kupa időpont változása miatt bosszankodik a páros, de bíznak abban, hogy Salgótarjánban már ismét ott lehetnek a mezőnyben Villám McQueen magyarországi, rallye-s reinkarnációjával. Kolencsik Balázzsal beszélgettünk.

Tovább…

Kolencsik Balázs: Voltak gondjaink, de végre célba értünk

vasárnap, november 18th, 2018

Kolencsik Balázs számára nem indult könnyen a 2018-as szezon, sokat küzdött az itthon egyedülálló, újonnan épített Peugeot 207-esével, de a Nyíregyháza Rallye-n, Pásztor Tamással a jobb1-ben, ha nem is kis küzdelem árán, és nem is a leggyorsabban, de sikerült végre célba vinnie a sok szép sikert megért Peugeot 106-osuk utódjának szánt különleges versenyautót. Kolencsik Balázs foglalta össze a Nyíregyháza Rallye tapasztalatait. Tovább…

Kolencsik Balázs: Egyelőre jegeljük a Rallye2-t

hétfő, június 4th, 2018

Nem voltak eltúlzott vágyai Kolencsik Balázsnak és Kemény Zsoltinak az Iseum Rallye-n, mégsem örülhetett a miskolci páros Szombathelyen, mivel a katlan kisebbik ugratója „levadászta” a 207-es Peugeotjukat, így kis oroszlánra a murvás fiaskó után tesztidőszak vár az év hátra lévő részében. Kolencsik Balázzsal beszélgettünk. Tovább…

Kolencsik Balázs: Fel kell hergelnünk magunkat Szombathelyre

péntek, május 11th, 2018

Kolencsik Balázs és Kemény Zsolt Egerben mutatta be vadonatúj Peugeot 207-es versenyautóját, amit az évadnyitó futam tapasztalatai alapján Miskolcra már tökéletesíteni is tudtak. De nem tartott sokáig a srácok hazai futama, és sajnos a kocsit is plasztikázni ahhoz, hogy újra a pályákon láthassuk őket. Kolencsik Balázzsal beszélgettünk. Tovább…

Kolencsik Balázs: Nem kockáztattunk a sötétben

kedd, április 10th, 2018

Kolencsik Balázs és Kemény Zsolt egy itthon igencsak különlegesnek mondható Peugeot 207-est öltöztetett az idei évre a régi 106-osuk, valamint Villám McQueen egyedi jelmezébe és az autó, az első próbáján, az Eger Rallye-n nagyjából azokat a paramétereket hozta, mint amire a miskolci páros az építés során nagyjából számított. Kolencsik Balázzsal beszélgettünk. Tovább…

Kolencsik Balázs: Edzeni megyünk a Szilveszter Rallye-ra

kedd, december 26th, 2017

Kolencsik Balázs számára a műhelyben és nagyon sok munkával telt a 2017-es esztendő, versenyezni egyáltalán nem tudott a miskolci pilóta, de a jelek szerint érdemes volt rá várni majdnem másfél évet, mert 2018-ban a megszokott Villám McQueen-es dizájnnal, ám egy vadonatúj versenyautóval fog visszatérni a Rallye2 Bajnokságba. Erre pedig a Szilveszter Rallye-n kezdi meg Balázs a felkészülést, újra Kemény Zsoltival a jobb1-ben. Kolencsik Balázzsal beszélgettünk. Tovább…

Kolencsik Balázs: Új autó, régi tervek

szombat, december 17th, 2016

eger-rallye-2016-salanki-gabor_086Kolencsik Balázs és Kemény Zsolti legfőbb vágya csupán annyi volt az idény kezdetén, hogy a Rallye2 Bajnokság összes idei versenyén rajthoz tudjanak állni, de a Villám McQueen-nek álcázott Peugeot 106-osukat többször is megszállta a technika ördöge és pont a hazai versenyükön, az utolsó előtti gyorsaságin fosztotta meg őket egy abszolút győzelemtől. Balázs talán emiatt is döntött úgy, hogy a holtszezonban egy elég komoly projektbe, új autó építésébe vágnak bele és erőteljesen bízik abban a miskolci pilóta, hogy ezzel a kocsival végre valóra válthatja régi álmait és az elsőtől az utolsó fordulóig kiélezett csatákat vívhatnak majd 2017-ben a pontokért és a kupákért a Rallye2 Bajnokságban. Kolencsik Balázst kérdeztük.   Tovább…

Kolencsik Balázs: Nem adtuk fel a győzelmi reményeinket

szerda, augusztus 10th, 2016

Veszprém Rallye 2016 Rallye2 Salánki Gábor_364Kolencsik Balázs és Kemény Zsolti, ha pályán van, szinte biztos, hogy ott lohol a P12-es géposztály élmenőinek a nyakán a Villám McQueen-né maszkírozott kis Peugeot 106-osaával. De a szerencse eddig az év minden futamán elpártolt mellőlük, Miskolcon például az utolsó gyorsaságin vesztették el az abszolút első helyüket. Balázs azonban nem tett le róla, hogy idén még begyűjtik a hőn áhított sikert és ezért most inkább kihagyják a Baranya Kupát, rendbe szedik a motort és a Salgó Rallye-n várhatóan újra csúcsformában támadnak. Kolencsik Balázst kérdeztük. Tovább…

Kolencsik Balázs: Lett volna esélyünk a pontszerzésre

szombat, május 28th, 2016

Iseum Rallye 2016 Rallye2 Salánki Gábor_022Pontokért utazott Miskolcról Szombathelyre Kolencsik Balázs és Kemény Zsolti, de idejekorán le kellett mondani a vágyaikról, mert a Rallye katlanban föladták a borsodi legények a versenyt. Ez azért volt Balázs számára különösen fájó, mert a teljesített csepregi szakaszuk alapján tényleg megvolt minden esélyük arra, hogy terveiknek megfelelően abszolválják az év első murvás megmérettetését. Kolencsik Balázst kérdeztük. Tovább…