Rallye2.hu
logo
…csak a Rallye2 -ről szól!

Posts Tagged ‘Határ Attila’

Határ Attila: Változatos versenyen arattunk győzelmet

szerda, október 14th, 2020

Az apróbb technikai problémák, a túl óvatos kezdés, vagy egy újonc navigátor, pláne egyszerre, ugyanazon versenyen általában azt szokták eredményezni, hogy az adott páros, ha egyáltalán eljut a célba, akkor sem büszkélkedhet kimagasló eredménnyel. Nem úgy Határ Attila és Éhn Dániel, akik minden nehézségen felülkerekedve kategóriagyőzelmet arattak a Vértes Rallye-n, a P13-as géposztályban. Határ Attilával beszélgettünk. Tovább…

Határ Attila: Cereden sikerült maradandót alkotnunk

vasárnap, szeptember 9th, 2018

Határ Attila és Deák Heni számára a jó eredményekről és a kalandokról szólt a Salgó Rallye, amit részben az autójuknak, részben pedig maguknak köszönhettek. Technikai gondok ide, elsokallt kanyar oda, Attiláék ismét bebizonyították, hogy villámgyorsak, ha végre összeállna számukra egy teljes verseny, akkor bizony valódi esélyesként lehetne velük számolni a Rallye2 Bajnokság abszolút értékelésében, a célban, a végelszámolásnál. Határ Attilával beszélgettünk. Tovább…

Határ Attila: Harmadjára is az élről álltunk ki

vasárnap, június 24th, 2018

Határ Attila és Deák Heni eddig kivétel nélkül, minden Rallye2-es versenyén az élmezőnyben, valamint az összetett értékelés első helyén autózott, amikor idő előtt kellett leadniuk a menetlevelüket. Székesfehérváron is így alakult a futamuk. A Peugeot-juk egy szakaszt engedett nekik teljesíteni, Attiláék pedig azt könnyedén meg is nyerték. Most azon dolgoznak, hogy a Baranya Kupa után ne csak jó részeredményekről, hanem akár egy futamgyőzelemről is beszámolhassanak. Határ Attilával beszélgettünk. Tovább…

Határ Attila: Sokat vártunk erre az eredményre

kedd, április 10th, 2018

Határ Attila és Deák Heni már az őszi Eger Rallye-n is megvillantotta az oroszlánkörmeit, szenzációsan autóztak a Peugeot 306 S16-osukkal, a mátrai pályákon. A folyt. köv. ideje most érkezett el, és Attiláék hamar bebizonyították, hogy novemberben nem csak azért tudták riogatni az élmezőnyt, mert akkor már sokan hiányoztak a Rallye2 Bajnokság mezőnyéből, hanem azért mert pokolian gyorsak. Határ Attilával beszélgettünk.  Tovább…