Rallye2.hu
logo
…csak a Rallye2 -ről szól!

Posts Tagged ‘Harangozó Csenge’

Papp Arnie: Én hibáztam

kedd, április 9th, 2019

Papp Arnie és Harangozó Csenge a bemutatkozó versenyén nem spórolt a gázzal, a pénteki szuperspeciál szakaszt követően további két gyorsaságit is megnyertek, az összetett értékelésben, közel jártak pályafutásuk első abszolút futamgyőzelméhez, ami végül mégsem az övék lett. Arnie rendkívül szimpatikusan nem szeretné elmismásolni a dolgot, kerek perec bevallotta, hogy ő a ludas a fiaskó miatt, de azt már mi mondjuk neki, hogy nem kell aggódni, Miskolcon is mindenki előtt nyitva áll majd a győzelem kapuja. Papp Arnieval beszélgettünk.

Tovább…

Papp Arnold: Az élmezőnyben szeretnénk autózni

szombat, február 23rd, 2019

Papp Arni tavaly mindössze három futamon vett részt a Rallye2 Bajnokságban, de ahol rajthoz állt, ott az abszolútban és a géposztályában is tudott szakaszt nyerni, folyamatosan dobogós helyezésekért csatázott. Arnold most próbálja összefésülni a munkáját a versenyzéssel, de a 2019-es versenynaptárját jóval sűrűbbre tervezi, mint a 2018-ast és nem szerénykedik, hanem kerek-perec kimondja, hogy ő bizony egész évben a Rallye2 Bajnokság legjobbjaival akar harcolni, a legnagyobb kupákért. Papp Arnolddal beszélgettünk.

Tovább…

Godó Tamás: Már gumi nélkül is tudunk ugratni

csütörtök, december 13th, 2018

Godó Tomi imádja a murvát, így a világ összes kincsért sem hagyta volna ki a Mikulás Rallye-t. A hagyományaihoz hűen ezúttal is családi bulit csinált a Mikulás Rallye-ból, mivel idén is a párja, Harangozó Csenge sorolta neki a teendőket, a jobb1-ből. A buli megvolt, nagyot mulattak, kalandban is volt részük Veszprémben, a részletekről Godó Tamás számolt be nekünk.

Tovább…