Rallye2.hu
logo
…csak a Rallye2 -ről szól!

Posts Tagged ‘Ford Fiesta R2’

Jánosa Ákos: Lépéselőnybe akarunk kerülni

szombat, január 25th, 2020

Jánosa Ákos és Szőke Tamás számára a biztató részeredmények ellenére sem úgy alakult az elmúlt szezon, ahogy azt a páros a rajtnál eltervezte. Két bronzérmet is gyűjtöttek a Peugeot kupában, de ez sajnos kevés volt ahhoz, hogy a 2018-ban megszerzett elsőség után újra odaférjenek a bajnokságban, legalább a dobogó alsó fokára. Talán ez is közrejátszott abban, amikor Ákos nagy fába vágta a fejszéjét, és eldöntötte, hogy óriási változásokat eszközöl, a 2020-as esztendőre. Jánosa Ákossal beszélgettünk.
Fotó: MGR Images

Tovább…

Krajnyák Petra: A Baranya Kupa sikere felért a bajnoki címmel

kedd, január 14th, 2020

Krajnyák Petra és Velezdi Eszter mondhatni, hogy sporttörténelmi sikert aratott 2019-ben, amikor az első alkalommal kiírt Kia Platinum Rallye Cup bajnokai lettek, és melléje még a P11-es géposztály elsőségét is begyűjtötték a kis Picantóval. A márkakupában aratott győzelem után a lányok úgy döntöttek, hogy eljött az ideje az előre lépésnek, ám még sok a kérdőjel a 2020-as évük körül. Krajnyák Petrával beszélgettünk.

Tovább…

Trencsényi Vince: Két út áll előttünk

vasárnap, január 12th, 2020

Trencsényi Vince és Pannuska Dávid számára nem kezdődött jól 2019, eleinte nem jöttek a várt eredmények, de a páros egy igen fontos megbeszélést követően, egy hirtelen jött autócsere után szárnyra kapott, és mesterhármassal szerezték meg a Rallye2 Bajnokság elmúlt évi abszolút értékelésének, valamint a 6-os kategóriának az elsőségét. A sikerekről, és a 2020-as év terveiről, Trencsényi Vincével beszélgettünk.

Tovább…

Trencsényi Vince: Reális az eredményünk

szerda, november 13th, 2019

A Rallye2 Bajnokság idei abszolút győztesei, Trencsényi Vince és Pannuska Dávid nem tétlenkedett a salgótarjáni sikere óta sem, hiszen hosszabbnál hosszabb versenyeken mérette meg magát, az eredményeik pedig azt mutatják, hogy a fiúk minden bizonnyal magasabb szinten is meg fogják állni a helyüket a jövőben. A Mecsek Rallye-ról, illetve a Rallye Hungary-ről Trencsényi Vincével beszélgettünk.

Tovább…

Trencsényi Vince: Ahol elkezdtem, ott lettünk bajnokok

kedd, augusztus 27th, 2019

Trencsényi Vince és Pannuska Dávid egy igazi, vérre menő csatában söpörte be a Salgó Rallye-n a futamgyőzelmet. Ez a srácok számára nem csak azt jelentette, hogy az évad hatodik versenyén begyűjtötték a legnagyobb serlegeket, hanem azt is, hogy elegendő pontot szereztek ahhoz, hogy a Mecsek Rallye-n már ne kelljen számolgatnia és taktikáznia az ellenfeleknek, mert behozhatatlan előnyre tettek szert, az összetettben és a 6-os géposztályban is megszerezték az év legnagyobb serlegeit. A módfelett eredményes és boldog salgótarjáni hétvégéjükről Trencsényi Vince számolt be nekünk.

Tovább…

Trencsényi Vince: A defekt mellé a taktikázás már nem fért volna bele

hétfő, július 29th, 2019

Trencsényi Vince Veszprémben rendesen elkapta a fonalat a vadonatúj Ford Fiesta R2-es versenyautójával, és Komlón, Verba Gábor navigálásával, gyors egymásutánban a második futamot is behúzta, az újabb abszolút győzelemmel pedig átvette a vezetést is a 2019. évi Rallye2 Bajnokságban. Trencsényi Vincével beszélgettünk a sikeres Baranya Kupa után.

Tovább…

Trencsényi Vince: Időbe telt mire átéltem a győzelmünket

kedd, július 9th, 2019

Csupa egyes szerepelt Trencsényi Vince és Pannuska Dávid ellenőrzőjében, a Veszprém Rallye végén, de érdekes módon rájuk nagyon büszkék voltak ezért a szüleik, engem pedig jól eltángáltak érte általános iskolás koromban. 🙂 A lényeg, hogy a nyíregyházi páros makulátlan teljesítménnyel zsebelte be pályafutása első futamgyőzelmét, a Veszprém Rallye-n, amihez Vincének kellett egy kis idő, hogy teljesen átélje. A verseny után két nappal viszont már azt mondja, hogy megértette mi történt, és Komlón szívesen gyakorolná, hogy hogyan is kell a dobogó legfelső fokán ünnepelni. Trencsényi Vincével beszélgettünk.

Tovább…

Trencsényi Vince: A szervizben alaposan felhergeltem magam

kedd, június 18th, 2019

Trencsényi Vince és Pannuska Dávid minden eddigi székesfehérvári eredményét túlszárnyalva, a dobogó második helyén zárta az évad harmadik futamát, amire a srácok tudatosan készültek, az eddigiektől jóval tempósabb itinert írtak, amivel sikerült rátalálniuk az eddig elveszettnek hitt, jó tempóra. Vincéék nem is panaszkodtak a célban, széles volt a mosolyuk, de a nyíregyházi pilóta a verseny után elárulta, hogy mégsem volt mindennel elégedett a Székesfehérvár Rallye-n. Trencsényi Vincével beszélgettünk.

Tovább…

Tim Gábor: Nem hátráltunk meg

péntek, június 14th, 2019

A balszerencsésen zárult Miskolc Rallye után sem szerződött le Fortuna nagyasszony a JG-2 Racing Team párosához, Tim Gabihoz és Timár Tomihoz, hiszen a Székesfehérvár Rallye előtti utolsó pillanatban jöttek rá a srácok, hogy az Opel Adamjuk mégsem gyógyult fel a borsodi sérülésekből, így tényleg, mint a nyulat a kalapból, úgy rántott elő a talpraesett csapatvezetőjük a srácoknak egy Ford Fiestát a futamra. A páros meg is hálálta ezt a munkát egy szép eredménnyel, de Gabi reménykedik abban, hogy a veszprémi murván már ismét a saját Opeljükkel róhatják a kilométereket. Tim Gáborral beszélgettünk.

Tovább…

Trencsényi Vince: Bátrabbnak kellett volna lennem

csütörtök, május 2nd, 2019

Trencsényi Vince és Pannuska Dávid a Miskolc Rallye abszolút győzelméért utazott el Borsodba és annak ellenére, hogy a külföldi tanulmányokat folytató Vince kimerülten ült be a Ford Fiesta R2T-be meg is lehetett volna a hőn áhított siker, ha egy defekt nem tesz nekik keresztbe az ötödik szakasz rajtja után nem sokkal. Vince és Dávid így sem volt szomorú, hiszen a 6-os géposztályban övék lett a győzelem és az összetettben megszerezték az ezüstérmet, így bizakodva várhatják a június eleji, székesfehérvári folytatást. Trencsényi Vincével beszélgettünk.

Tovább…