Nyilas Péter: Nem hiányzott a gyors defekt

Az új autóját biztosan nagyon fogja szeretni Nyilas Peti és Friedrich Laci, de az Eger Rallye-n meggyűlt a bajuk a szerencsével és a technikával is. A legbosszantóbb éppen az volt, ami a leginkább reménykeltő: amikor minden tökéletesen alakult, akkor a géposztály első helyéért csatázhattak a srácok. Nyilas Péterrel beszélgettünk.

Milyenek voltak az első tapasztalataitok az új Hondátokkal?

Kedvezőek, csak kevés egyelőre az infó a kocsiról, Egerben pedig nagyon furcsa volt még vele menni. Sok mindenben különbözik a régitől, teljesen más a két kocsi. Tesztelnünk, ismerkednünk kell még, hogy teljesen össze tudjunk vele barátkozni. Mivel az utolsó pillanatban érkeztek meg a futóműhöz a rugók nem tudtunk vele sem az Eger Rallye előtti napokban, sem a hivatalos teszten autózni. Öt kilométert gurultunk vele otthon, az utcán. Így élesben, a Szarvaskő-Egerbocs gyorsaságin kezdtük meg az új Type-R-el az ismerkedést. Csak éppen nem úgy sikerült az autóval a bemutatkozásunk, ahogyan azt terveztük.

Hogyan alakult az egri versenyhétvégétek?

Reggel, amikor kijöttünk a szervizből rögtön kaptunk egy defektet, a legelső etapon. A pótkerék, amit magunkkal vittünk tényleg csak vészhelyzetre volt jó, kemény keverékű gumi volt a felnin, nem arra készültünk, hogy négy szakaszt is azzal kell majd teljesítenünk. Óvatosan kellett mennünk, gyakorlatilag a teljes első körünk elúszott ezen. Vigyázni kellett, mert rettenetesen csúszott így az autónk hátulja, a fagypont közeli hőmérsékletű aszfalton. A második gyorsaságin kiesett egy tartó stift a váltóból, csak harmadik és negyedik fokozat maradt a váltóban. A harmadik szakaszra összetákoltuk a magunk módján, gyorskötegelővel megfogattuk, ami csak részben oldotta meg a problémát, így ezúttal egyáltalán nem keseredtünk el, hogy etap tempóban kellett átgurulnunk a negyedik gyorsaságin. A szervizben a csapatunk megjavított mindent, raktunk fel normális gumikat, így végre megkezdhettük a vérbeli versenyzést. Volt tapadás is, bátrabban lehetett nyomni a gázt. Az előző körhöz viszonyítva sokat gyorsultunk, Szarvaskőn rögtön a géposztályunk második helyén zártunk, csupán fél másodperccel kaptunk ki a kategória győzteseitől, Madari Imiéktől. Pedig a végén már csak azon voltunk, hogy kiguruljunk a szakaszról.

Mi történt a kocsival?

Elkezdett fogyni a motorerő a szakasz végére, a motorból pedig kelepelő hangot hallottunk, ezért visszább vettünk a tempóból, Egerbocsnál kiálltunk. Itthon szétkaptuk az autót, és kiderült, hogy valószínűleg nem lesz nagy a gond, nem keletkezett nagy kár a kocsiban. Az új kuplungtárcsa egyik alkatrésze, egy szintertárcsa robbant szét, minden bizonnyal anyaghiba miatt és valahogy egy darabja beékelődött a lendkerékhez.

Veszélyezteti ez a részvételeteket a Miskolc Rallye-n?

Nem, addigra minden bizonnyal elkészülünk a javítással és ott leszünk a következő versenyen. Sőt az összes aszfaltos versenyen szeretnénk idén ott lenni és a murvásokon is erőteljesen gondolkodunk. Végső esetben előhúzzuk a garázsból a B tervet, a régi autónkat, aztán ha máshogy nem megy, akkor azzal fogunk rajthoz állni a soron következő borsodi megmérettetésen.

Rallye2.hu – Salánki Gábor