Varga Csaba és Kiripolszky László először állt rajthoz a Rally2 Bajnokságban, a Vértes Rallye-n, ezért értelemszerűen csak arra vágytak, hogy megismerkedjenek a Rally2-vel, és a célban fejezzék be a móri futamot. Ezt a kihívást, ha kalandos módon is, de maradéktalanul teljesítették a srácok, így nagy volt az örömük a Wekerle Sándor szabadidőközpontban felállított céldobogón. Varga Csabával beszélgettünk.

Móron mutatkoztatok be a Rally2 Bajnokságban, ami elég sok újdonságot tartogatott nektek, a Vértes Rallye-ra. Mit vártatok a versenytől?

Soha nem jártunk még a Vértes Rallye pályáin, ezért izgatottan vártuk a rajtot. A dolgunkat tovább nehezítette, hogy ennyire hosszú gyorsasági szakaszokon, – Oroszlány például 17,3 kilométeres volt – sem álltunk még rajthoz soha, és pályákat összekötő etapokat is fel kellett térképeznünk. De nagyon tetszett a Vértes Rallye, és szerintünk a szervezés elég jól sikerült, minden a tervek szerint, percre pontosan történt a teljes versenynap során. Mi teljesítettük a célkitűzésünket, célba vittük a Ladánkat. Semmilyen komoly eredményért nem hajtottunk, az egyedi rajtengedélyes párosok közt versenyeztünk, és gyakorlásnak szántuk a móri hétvégénket.

Minden rendben volt a pályákon? Hogy alakult a futam?

Akadtak apróbb technikai gondjaink, amiket meg tudtunk javítani. A második szakaszon fellazult a gyújtáselosztó, elfordult néhány fokot, és emiatt időlegesen szabadságot vettek ki a lóerők. Ekkor még volt hátra egy szakasz az első körből, ezért örültünk, amikor Nagyveleg után visszaértünk a szervizbe, és a csapat be tudta állítani megfelelően a gyűjtáselosztót. A kocsival más gondunk nem volt, de a fényes, fehér aszfalt többször is megtréfált. Megtanultuk, hogy a megszokott aszfalttól eltérően ez a fajta sokkal jobban csúszik, és a felhordások, a földes, kavicsos részek is okoztak váratlan helyzeteket. Voltak megcsúszásaink, kisebb kicsúszásaink, megforgásaink, amik szinte kivétel nélkül az ismeretlen pályák számlájára írható események voltak. Ezeket a kisebb kalandokat leszámítva komolyabb gondunk nem volt. A kategóriánkban végül az ötödik helyen értünk célba, egy kevés időbüntetés került ugyan a nevünk mellé, de boldogok voltunk, hogy első próbálkozásra eredményesen teljesítettük a hat gyorsasági szakaszt, és a teljes versenytávot.

Láthatunk még titeket idén a Rally2 mezőnyében, vagy bárhol máshol?

Most egy kis pihenő következik, legközelebb csak a Szilveszter Rallye-n fogunk rajthoz állni, 2021-ben pedig még nem dőlt el, hogy mi lesz. Összerakjuk a büdzsénket, aztán annak függvényében állítjuk össze a jövő évi versenynaptárunkat. Szeretnénk hasonlóan jó versenyeken részt venni, mint, amilyen a Vértes Rallye volt, így nem tartom kizártnak, hogy a Rally3-as versenyek közé egy-egy Rally2-es futamot is beírunk magunknak a következő esztendőben.

Rallye2.hu – Salánki Gábor

Köszönjük szépen az autó felkészítését és a segítséget Orosz Zsoltnak és Kasza Zoltánnak, nélkülük ez a verszeny nem jöhetett volna létre.

Ha tetszett a cikkünk kérlek oszd meg másokkal is!