Rallye2.hu
logo
…csak a Rallye2 -ről szól!

Ifj. Szőke András: Egert vártuk a legjobban

Ifj. Szőke András és Gyabronka Miklós számára jól indult az Eger Rallye, három szakaszon át stabilan tartották a 2WD kupában a második helyet, de egy váltóalkatrész, a vasárnapi versenytáv fele előtt nem sokkal megálljt parancsolt a hondás párosnak. Ifj. Szőke Andrással beszélgettünk.

Hányszor szerepeltetek eddig a Rally2 Bajnokság mezőnyében, és milyen tervekkel érkeztetek meg Egerbe?

Harmadik alkalommal autóztunk a Rally2-ben, a célunk pedig egy dobogós helyezés lett volna a 6-os géposztályban, illetve a 2WD kupában. Az Eger Rallye nem volt számunkra ismeretlen, hiszen már 2018-ban is ott voltunk, akkor célba értünk a géposztályunk negyedik helyén, de 2019-ben az első gyorsasági után ki kellett állnunk, a féltengely hibája miatt.

A céldobogón idén sem gurulhattatok át. Mi történt veletek?

A pályák kifejezetten tetszettek, és elmondhatom, hogy ezt a futamot vártuk a legjobban egész évben. A szombati, Pétervásárai elágazás – Sirok pályának nagyon szimpatikus volt a hossza, élveztük, hogy csaknem 24 kilométeren át tövig nyomhatjuk a gázpedált. A cél közelében egyszer hibáztunk, de emiatt nem sok időt hagytunk bent. Egy szalagkorláttal kötöttünk közelebbi ismeretséget, nekicsúsztunk, ami szépen ott hagyta a nyomát, a Hondánkon.

Vasárnapra sikerült orvosolnunk a problémát, de sajnos már a délelőtti, szarvaskői pályán azt tapasztaltuk, hogy nehezen tudunk kettesbe visszaváltani, a váltó nem igazán akarta bevenni a második sebességi fokozatot. Később kiderült, – mi először rosszabbra gondoltunk – hogy a váltóban az irányító rudazat ment tönkre, ezért kellett a negyedik, siroki gyorsaságin félre állnunk, a rajt után kb. 500 méterrel. A 2WD kupában ezüstérmes, a 6-os kategóriában pedig bronzérmes pozícióból kényszerültünk búcsúzni.

Mit terveztek? A Vértes Rallye-ra ti is eljöttök?

Igen, szeretnénk, készülünk. Az autó is készül, bízunk benne, hogy minden rendben lesz vele október elejére. A Székesfehérvár környéki gyorsaságikon tavaly is mentünk, és amikor még MARB volt a Rally3, akkor az Oroszlány környéki pályákon is autóztunk már. Nagyveleg ismerős, Csákberényen is jártunk már, úgyhogy az Eger Rallye-hoz hasonlóan Mórra is dobogós reményekkel utazunk el. Bízunk abban, hogy a vírushelyzet is megengedi, hogy versenyt rendezzenek és mi is meg tudjuk valósítani a vágyainkat a 2WD kupában, valamint a 6-os géposztályban egyaránt.

Rallye2.hu – Salánki Gábor

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük