Rallye2.hu
logo
…csak a Rallye2 -ről szól!

Csibrák Zoltán: Eger Rallye kipipálva

Csibrák Zoltán és Csibrák Csaba egy legendás, híres és elismert futamon szeretett volna részt venni, ezért esett a testvéreknek a választása az Eger Rallye-ra, ahol sikerrel, és nagyon jó kedvvel mutatkoztak be a Rally2 Bajnokságban. Csibrák Zoltánnal beszélgettünk.

Első Rally2-es versenyetek volt az Eger Rallye. Hogyan tudtatok rá felkészülni?

Teljes erőbedobással, és nagyon intenzív ráhangolódással. Az autónk felkészítésére nagy hangsúlyt fektettünk, pont, mint a mentális tréningre. Sok videót megnéztünk, és rengeteg egyéb anyagot is alaposan áttanulmányoztunk, hogy ne induljunk el tudatlanul a pályafutásunk első Rally2-es megmérettetésére. Nekünk ez egy régi álmunk volt. Bakancslistásnak nem mondanám a tételt, de a navigátorommal, az öcsémmel már hosszabb ideje tervezgettük, hogy egy tradicionális, nagyobb meccsen elindulunk, csak azért, hogy elmondhassuk, hogy részt vettünk, mondjuk az Eger Rallye-n. Persze közben szerettünk volna becsülettel helytállni is.

Azt már elmondhatjátok, hogy voltatok az Eger Rallye-n és teljesítettétek is azt. A többi kritériumnak sikerült megfelelnetek?

Szerintem sikerült. Az autónkkal, és Csabival együtt én is egészen jól teljesítettem a versenyen, amit elterveztünk, annak maximálisan megfeleltünk, sőt még túl is teljesítettük olykor azokat az elvárásokat, amiket magunkkal szemben támasztottunk. Voltak olyan meglepő eredményeink, hogy a sportbírónak visszább kellett egyet lapoznia, annyira kevesen előztek meg minket az egyedi rajtengedélyesek csoportjában. Czékmány Norbiékhoz képest esetenként csak pár másodperccel maradtunk le, ami szerintünk elég jó. Sok minden jó van az autónkban, de nem egy űber kocsi, mi sem vagyunk már egészen fiatalok, úgyhogy ennek nagyon tudtunk örülni. Norbiék ifjak, bátrak, mi inkább beosztottuk az időnket és az autónkat is. Ennek ellenére egy szalagkorlátnál megtörtük a Ladánkat, egy pillanatnyi figyelmetlenségből adódóan megcsúsztunk a guruló kavicsokon. Nem húztam be eléggé tőre az autót és azonnal eldobta a hátulját keresztbe a Zsigulink. Nem volt nagy a tempó, de a találkozásnak maradt azért nyoma, amit a PSZA Motorsport csapata a szervizben orvosolt, így nyugodtan folytathattuk a versenyzést. Köszönjük a fiúknak a teljes hétvégét, óriási munkát végeztek, maximálisan elégedettek voltunk mindennel, finomakat ettünk, ittunk, a hangulat pedig igazán családias volt a szervizben. Mindenkinek jó szívvel ajánlom őket. A szalagkorláton kívül más kalandunk nem volt, de a koppanás után visszább vettünk egy picit a lendületből, mert biztonsággal célba akartunk érni. Igyekeztünk szedni a lábunkat, de tudtuk, hogy a felhordásos részeket meg kell tisztelnünk. Sokan elvéreztek ezen, nagyon sajnáltuk, hogy Simon Gyuriék is egy ilyen helyzetben borultak óriásit. Hála az égnek, hogy nem esett semmi bajuk. Célba értünk, az eredményt pedig nem is néztük, mert volt, amikor nagyon jól mentünk, és olyan is, amikor kilenc percet mentünk az öt helyett, mert meg kellett állnunk. Vasárnap reggel kaptunk egy egy perces büntetést is, mert nem jól volt bekötve a bukósisakom. De nem érdekelt, mert nem időre mentünk. Tesztelni akartunk, és átélni az Eger Rallye-t, begurulni a végén a Dobó térre, ezt pedig tökéletesen megvalósítottuk. Írtam is utána a Facebookon, hogy elugrottunk Egerbe egy üveg borért, mert azt kaptunk a célban.

Hogyan tovább?

Mindketten jól éreztük magunkat a Rally2 Bajnokság mezőnyében, jó kedvvel versenyeztünk Egerben, csak nekünk ez így túlzottan időigényes. Kevés az időnk. Általában úgy indul egy versenyhétvégénk, hogy pénteken ledobom a szerszámot, beülünk az autóba és megyünk, szinte kizárólag konyhapénzből. Szerettünk volna menni a Vértes Rallye-n, jó lett volna rajthoz állni a Lyukóbánya-Parasznya sprinten, de mindkét időpontban családi elfoglaltságom lesz. Az öcsémmel már beszéltünk róla, hogy érdekes lehetne a veszprémi murva, ha jól alakulnak a dolgaink, akkor elgondolkodunk azon, hogy a Mikulás Rallye-n esetleg elindulunk. Csak azt sajnálnánk, hogy nagyon sokat kapna az autónk. A geresdlaki Rally3-as futammal szemezünk még, aztán majd meglátjuk, hogy mit hoz az év vége, de ha felszabadulunk a családi programokból, akkor mindenképpen jó lenne még idén versenyezni.

Rallye2.hu – Salánki Gábor

Köszönjük szépen, az egyetlen szponzorunk, a budaörsi Műszer Automatika Kft. segítségét!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük