Rallye2.hu
logo
…csak a Rallye2 -ről szól!

Tamás Gergely: Megdolgoztattam a sportbírókat

Tamás Gergely úgy közlekedett az Eger Rallye-n, a Renault Twingo R2-vel, mint elefánt a porcelánboltban, hiszen aminek csak lehetett nekiment a gyorsaságikon. Abban csak bízunk, – mert ezzel Gergely már nem dicsekedett – hogy Szász Tina a jobb1-ből alaposan megmosta fejét, mert ha a Vértes Rallye-n is hasonlóan szeleburdi lesz a pilótája, akkor könnyen veszélybe kerülhet akár az éves célkitűzésük is. Tamás Gergellyel beszélgettünk.

Salgótarjánban kitűnően indult az évetek. Egerben ezt a sorozatot szerettétek volna folytatni?

Igen, jó lett volna Egerben ott folytatni, ahol Salgótarjánban abbahagytuk, de ennek ellenére nem készültünk túl sokat a versenyre. Miskolcra készültünk komolyan, de a borsodi futam Dudás Gergő és Tóth Zsolt balesete miatt sajnos elmaradt, az autónk felkészítve várta a folytatást. A miskolci pályák nekem kicsit jobban feküdtek volna, mint az egriek, de ezzel együtt sem volt semmi bajunk az Eger Rallye-val. Én hibáztam elég sokat.

Hallgatlak… Nem vagyunk nyomtatott sajtó, van hely bőven, jöhet a beszámoló. 🙂

Hogy mit hibáztam? Az összes lassítóban volt valami ramazurink gyakorlatilag. 🙂

Nem lehetett unalmas versenyetek… 🙂

Szerintem az összes gumibálának nekimentem, ami szembe jött velünk.

Már az első szakaszon is nekiláttál a Twingo módszeres lebontásának.

Ott is, de tulajdonképpen az volt a legkisebb hibám. Mármint, ami a legkevesebb következménnyel járt. A rajtban rögtön összeszedtünk egy 10 másodperces büntetést, korai rajtért. Ennek tudatában veselkedtünk neki a 24 kilométeres gyorsaságinak, mondhatni, hogy rendesen megalapoztam a jó hangulatot. Ezen felbuzdulva mindjárt az első lassítónak neki is mentem. Egyébként kár érte, mert nem csak a miatta begyűjtött időbüntetést, hagytuk ott, hanem a fékezést, valamint a kigyorsítást is. De különösebben nem aggódtunk, mert azt számolgattuk, hogy a dobogós helyezés a kategóriában még így is meglehetne, csak másnap ésszel kéne menni. Ehhez képest a bátori elágazásban rögtön eltoltam a lassítót.

Leállt a motor, nem is igazán úgy indult be, ahogy szerettük volna, így ott simán bent hagytunk 30 másodpercet. Ugyanezen a szakaszon, a bükkszéktetői lassítónál is akadt egy kis kalandunk. Ott ki kellett kerülnünk balról a lassítót, esély nem volt befordulni, amiért szintén beírtak nekünk 30 másodpercet. Szóval szépen gyűjtögettem a plusz időket, megdolgoztattam a sportbírókat. Az utolsóvá lett bátori gyorsaságin, a szakasz felétől elkezdett a motorunk három hengerezni, nagyon gyenge lett, és ezen is elég sokat buktunk. Az én szorgalmamnak és a motorproblémának köszönhetően csaknem két percet sikerült a végére bespájzolnunk, amivel a 6-os géposztályban még mindig jók voltunk a negyedik helyre.

A Vértes Rallye-n megpróbáljátok gyarapítani a pontjaitok számát és csökkenteni a büntetések számát?

Ha lesz, akkor mi mindenképpen szeretnénk menni a Vértes Rallye-n. Tinának a Székesfehérvár Rallye pályái, és a környék hazainak mondható, így szinte kötelező is a részvételünk. Rengeteg variációs lehetőség van a tradicionális gyorsaságikon, nem lepne meg, ha a megszokott szakaszokat tekernék meg ezúttal is valahogy a rendezők. Oda nagyon készülünk, mert az év végén szeretnénk mindenképpen odaérni a géposztályunk elejébe. A tempónk megvan, csak magamat kellene az egri produkciómtól lényegesen jobban összekapni fejben, mert a végén még navigátor nélkül maradok. 🙂

Rallye2.hu – Salánki Gábor

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük