Az első két forduló eseményei után a Rally2 Bajnokság mezőnye csak két dolgot szeretne Egerben: váratlan események nélkül versenyezni, és épségben célba érni.

A címben szereplő ikonikus mondat, anno a „Csapd le csacsi!” című magyar filmben hangzott el, de a Rally2 számára most nagyon is aktuális kérés az égiek felé. Salgótarjánban ugyanis két etappá módosított gyorsasági és Várnai Dávidék balesete borzolta a kedélyeket, majd a Miskolc Rallye-n, a pénteki prológot követően, – ahol Berta Józsefék voltak a leggyorsabbak – szombaton reggel már a parc ferme-ből sem jöhettek ki a Rally2-es versenyautók, a Mályinkán történt tragikus baleset miatt. Ezek után következik a hétvégén az Eger Rallye, ahová az előfutókkal együtt 78 Rally2-es duó – köztük 17 egyedi rajtengedélyes, Rally3-as páros – adta le a nevezését. Ez minden tekintetben az idei rekord. A legnagyobb meglepetést Dudás Gergő jelentkezése okozta, aki egy Mitsubishi Lancer Evo IX-essel, és Szabó Krisztiánnal fog az előfutók előtt úgymond „elő előfutni”, hogy ezzel is tisztelegjen a Miskolc Rallye-n elhunyt barátja és navigátora, Tóth Zsolt emléke előtt. A Rally2 Bajnokságot jelenleg Foczkó Ákosék vezetik, Fábián Donáték és Ruszó Krisztiánék előtt. A kategóriákban Berta Józsefék (5-ös géposztály), Szetei Norberték (6), Krajnyák Petráék (7), Foczkó Ákosék (P12) és Ivony Csabáék (P13) vezetnek. A 2WD kupában az évnyitó verseny eredményei okán Rónavölgyi Endréék az elsők, a Lada kupában pedig a Foczkó-Madarász egység tanyázik az első helyen. Érdekesség, hogy idén óriási a Ladák aránya (és erőfölénye?) a mezőnyben, hiszen a 78 egri nevezőből 38 páros Zsigulival vág neki a versenytávnak. Az Eger Rallye versenykiírás tervezete szerint a szombat délutáni rajtceremónia után a Rally2-es mezőny nagy része már szürkületben, vagy sötétben teljesítette volna az első gyorsaságit, de örömteli változás történt a Rally2 időbeosztásában, így a tervek szerint minden Rally2-es versenyző világosban autózhat a bemelegítő, ám igen tempós, 23,45 kilométeres Pétervásárai elágazás-Sirok szakaszon.

A tradicionális, Dobó téri rajtceremóniára, szombaton, 14:30-tól kerül sor, majd ezt követően a 201-es rajtszámú Lada VFTS, a Foczkó Ákos-Madarász Szabolcs párossal 16:08-kor rajtol el a fentebb már említett pétervásárai szakaszon. Összesen hét gyorsasági és 80,15 versenykilométer szerepel az útvonallapon. Szombaton reggel nem kell a Rally2-eseknek talán még ébresztőt sem állítania, hiszen csak 9:53-kor rajtol el az első autó a Szarvaskő-Egerbocs gyorsaságin, hogy kétszer-kétszer teljesítse ezt a pályát, valamint a Bátor-Pétervásárai elágazás, és a Sirok-Egerbakta szakaszt is, mielőtt megérkezik – várhatóan 15:15 körül – a Dobó térre, a céldobogóhoz.

Rallye2.hu – Salánki Gábor

Ha tetszett a cikkünk kérlek oszd meg másokkal is!