Rallye2.hu
logo
…csak a Rallye2 -ről szól!

Tamás Gergely: Maradt még benne

Chip Foose sokat látott szupercsapata sem végezhetett volna jobb munkát Tamás Gergely és Szász Tina autóján, mint a saját szervizes barátaik, hiszen a páros Renault Twingo-ja igencsak kívánta a törődést a Salgó Rallye félidejében. A csapat ügyesen talpra állította a kis R2-est és Tina segítségével – képletesen – egészen a 6-os kategória harmadik helyééig tolták. Tamás Gergely foglalta össze a kalandos, salgótarjáni hétvégéjüket.

Régen láthattunk már titeket. Mikor versenyeztetek utoljára?

Elsőre egy kicsit könnyebb kérdésre számítottam, de emlékeim szerint tavaly éppen a Salgó Rallye-n indultunk legutóbb, ám néhány szakasz után ki kellett állnunk, mert műszaki problémánk adódott. Olyan versenyünk, amit a célban fejeztünk az pedig a 2018-as Nyíregyháza Rallye volt. Legutóbb decemberben, a Szilveszter Rallye-n ültem a kocsiban, de ott is csak egyetlen szakaszt teljesítettünk, mert a kormánymű meghibásodott, és ki is gyulladt az autónk. A Salgó Rallye előtt nem voltunk tesztelni, holott sok új alkatrészt építettünk a kocsiba. Új kábelköteget is szereltünk be. Nagy készülődés nem volt, gumit sem vásároltunk, inkább elővettük a garázs mélyéről a meglévő régieket.

Milyen volt a versenyetek?

Nem indult jól a Salgó Rally-nk, mert a pályabejáráson gyorshajtásért kaptunk 30 másodperc időbüntetést.

Már ott is gyorsan mentetek?

Csak ott mentünk gyorsan. 🙂 Ez rá is nyomta a bélyegét az egész hétvégénkre. Aztán elmaradt az első két gyorsasági, ami szintén nagyon rosszul érintett minket. Kazár után, a gumiellenőrző állomáson leállítottam a motort, ami később nem akart beindulni. Valamelyik kábel meglazulhatott, vagy nem tudom mi történt vele, de az, hogy nem tudtunk tesztelni, az nagyon hamar megbosszulta magát. Ott valahogy betoltuk a kocsit, vagyis, ha teljesen pontos akarok lenni, akkor azt mondom, hogy Tina tolta be egymaga a Renault Twingo-nkat. Nem volt neki könnyű dolga, minden tiszteletem az övé, mert megoldotta a feladatot. Innentől kezdve arról szólt az egész első körünk, hogy nem állíthattuk le az autót, mert nem voltunk biztosak abban, hogy még egyszer sikerül vele csodát művelnünk. Valószínűsítettük, hogy nem fog életre kelni az erőforrás. Szorospatak rajtjában Várnai Dávidék balesete miatt álltunk negyven percet, kérdezték is a többiek, hogy miért nem állítjuk le a motort, aztán elmeséltem nekik a történetünket. Átgurultunk az etapon, majd kiderült, hogy egy féltengely gumiharang bilincse elszakadt, így a szétfröcskölő olajtól elkezdett füstölni az autónk. Féltünk, hogy kigyullad, de nem láttam komoly olajfolyást, így tovább mentünk. Mátrakeresztesen lejöttünk, de ott meg levegősnek éreztem a féket. Míg beértünk a szervizbe szétesett Tina ajtaján a kilincs, nekem pedig lent maradt az ablakom. Azt hiszem más nem történt.

Isteni szerencse, hogy egy órás szervizidőt adtak, mert félidőben az egész csapatunk az autó körül tüsténkedett az elsőtől az utolsó percig, nagyon hálásak vagyunk, hogy újra életet leheltek a kocsiba. Kazáron csak át akartunk érni, a 30 másodpercet nem ott akartuk behozni, a négy kilométeren. A bátonyterenyei körgyorsasági nekünk nagyon bejött. Maradt benne, de nem tudtunk mit csinálni. Utolértünk két párost is a 26 kilométeren, akik igyekeztek minél előbb elengedni minket, de azért egy kevés ideig kénytelenek voltunk vonatozni mögöttük. Mátraszentimrén okosan próbáltunk meg letalálni, mert azt számolgattuk, hogy a géposztályunkban odaférhetünk a dobogóra, ezt pedig nem szerettük volna különösebben kockára tenni. Szetei Norbiék gyorsak voltak, aligha érhettük volna utol őket, de ha előbb eszmélek talán lefaraghattunk volna valamennyit a tőlük kapott hátrányunkból. Tinát ki kell, hogy emeljem, mert nagyon ügyes volt, megmentette a versenyünket, és pont olyanok voltunk, mint régen. A szervizben mindenki erőn felül teljesítve küzdött a sikerünkért. Nélkülük a második körre ki sem tudtunk volna menni, így mindenkinek beírtunk egy jó, nagy csillagos ötöst.

Miskolcra neveztek?

A Salgó Rallye-n elért eredményünk fényében azt mondom, hogy neveznünk kell, mert az évnyitó sokkal jobban sikerült, mint ahogyan azt előzetesen vártuk, és ahogy az első kör végén állt a szénánk. Úgy vélem, hogy Borsodban gyorsabbak lehetünk, mert Salgótarjánban maradt benne, van tartalékunk, siethetünk egy kicsivel jobban is. Készülünk mindenképpen a következő fordulóra, mi biztosan ott leszünk Miskolcon.

Rallye2.hu – Salánki Gábor

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük