Várnai Dávid és Szabó Tomi alaposan ráijesztett a szurkolókra, amikor Hondástól, majdnem százzal beleálltak a szorospataki erdőbe, de szerencsére komolyabb sérülés nélkül megúszták a kalandot. Az első hírek aggasztóan hatottak, de a vizsgálatok hamar kiderítették, hogy a meleg helyzet után most a fiúk popsijának a felépülése miatt kell a leginkább szurkolnunk. Várnai Dáviddal beszélgettünk.

201-es rajtszámmal álltatok oda a startvonalhoz Salgótarjánban. Hogy alakult a felkészülésetek?

A felkészülésünk rendben volt, az autónk időben elkészült, Tökölre tesztelni is el tudtunk menni. Egy féltengelytörésen kívül, semmi gondunk nem volt. Nagyon vártuk azt, hogy elindulhassunk Salgótarjánba, bennünk volt a bugi, hogy végre mehessünk, de nem kezdődött jól a hétvégénk. Már a szombati pályabejárás is elég kacifántosan alakult, mert az utcai autónkban nem akart működni a GPS, egyik szivargyújtóról sem kapott áramot a nyomkövető. Végül megmókoltuk a berendezést, sikerült delejt adnunk neki, de nagyon rezgett a léc. A lényeg az volt, hogy be tudtuk járni a pályákat, amik kivétel nélkül nagyon tetszettek. Főleg a körgyorsasági, amiről túlzás nélkül állíthatom, hogy pályafutásom eddigi legjobb gyorsasági szakasza lehetett volna.

Vasárnap reggel éppen előttetek jelentették be, hogy a kazári szakasz etap lesz a Rally2-nek. Azt hallottam, hogy ez nálad eléggé lecsapta a biztosítékot. Nem volt ennek köze a későbbi balesetetekhez?

Az ég világon semmi. Mintegy 5-10 percig idegesítettem magamat azon, hogy nagyon sokszor azt tapasztalom, hogy egy kicsit el van nyomva a Rally2 Bajnokság mezőnye, rendszeresen futunk bele etapokba, valamint szokatlan helyzetekbe. Akkor és ott ezt nagyon bosszantó volt újra átélni. Ennek dacára én ugyanúgy rajtprogrammal indítottam el az autót. Ésszel, de toltam neki Kazáron, hogy egy kis élményünk azért legyen és bemelegíthessünk legalább részben a körgyorsaságira. A végére már el is szállt a dühöm.

Bátonyterenyén elrajtoltunk és letudtuk az első kört, ami végig saras volt, és végtelenül élveztük. Ez az igazi rallye! Aki azon sopánkodik, hogy ez nem jó, meg nem lehet rá gumizni, annak jó szívvel ajánlom, hogy próbáljon meg egy kis betekintést nyerni a pályaversenyzés világában, lehet közelebb áll az hozzá, mint a rallye. Nagyokat felütött a pálya, az egyik ilyen koppanásnál berepedt a szélvédőnk, de továbbra is álltam a gázon. A nézők is megerősítették, hogy amíg mentünk, addig borzalmasan jó tempót sikerült diktálnunk. A második kör elején ért minket utol a baj. Volt egy macskaköves szakasz azt követte egy bukkan, és arról ahogy leérkeztünk jött egy jobb1-es kanyar. Már elfordítottam a kormányt, haladtunk a jobb1 felé, de egy szempillantás alatt irányt változtatott a kocsi és elindult egyenesen a pálya szélén a fák felé. Húztam a kéziféket, tekertem a kormányt jobbra-balra, már rükvercet akartam kapcsolni, de semmi sem történt. Később a nézők mesélték el, hogy látták és hallották, ahogy a bukkanó után egy fém alkatrész kiesett a kocsi elejéből. A jobb első kerekünk, ahogy a kanyarra ráfordítottam balra, a bal pedig jobbra volt kifordulva. V alakban állt a két kerék. Ezért mentünk tovább egyenesen. Miközben próbáltam menteni a menthetőt észrevettem egy fát, amiről biztos voltam, hogy eltaláljuk. Előtte még becsapódtunk egy árokba, az talán lassított minket valamennyire. Körülbelül 90 kilométeres sebességről lassultunk nullára pár centiméteren belül, amikor az árok emblémával nekidobott autóstól a fának.

Fotó: Barta Donát (Várnai Dávid/Facebook)

Ezután picit visszacsúsztunk az árokba. Tomi nem tudott kiszállni, nem tudta az ajtót kinyitni. A becsapódástól én is ilyen félájult állapotban voltam, Tomi ekkor közölte, hogy nem érzi túl jól magát. Akkor megijedtem én is. Kinyitottam az ajtót és próbáltam mutogatni a nézőknek, hogy jöjjenek, de fáradt is voltam, plusz a gyorsaságin alapból rá voltam feszülve a versenyzésre, nagyon ziháltam. Na amikor végre sikerült odakiáltani rendesen, akkor már rohantak is, hirtelen lettünk vagy 300-an. Hárman kisegítették Tomit, nekik és mindenki másnak, beleértve a mentőket, és a rescue csapatot is hálásan köszönjük a segítséget. A pálya mellett vártuk meg a mentőautót. A sportbíró is nagyon jó fej volt, megnyugtatott, hogy ne aggódjunk, ő majd vigyáz az autónkra, nem is tűnt el semmi belőle.

Nem esett jól a csattanás, amit szerencsére kisebb sérülésekkel átvészeltétek, nem kellett a kórházban éjszakáznotok.

Igazából zúzódásokkal megúsztuk, de még kilenc nappal az eset után is fáj a fenékcsontom, meg a derekam. Tominak szintén. Tominál adódott okunk az aggodalomra, mert a röntgen azt mutatta ki először, hogy elrepedt két csigolyája, de a CT ezt szerencsére egyértelműen megcáfolta.

Fotó: Barta Donát (Várnai Dávid/Facebook)

A Hondátok hogyan van?

Az eleje rommá tört, a szervizcsapat ügyködik rajta, hogy minél előbb újra hadra fogható legyen. A motor már kint van, elvileg hamarosan a húzatópadra is felállhat, beszerezzük az alkatrészeket, aztán összelegózzák majd nekünk a fiúk.

Miskolc?

Az a baj, ha az autónkat sikerül is ráncba szednie a csapatnak, mi akkor sem fogunk még készen állni a versenyzésre. A hátsónk szerintem nem lesz addigra olyan állapotban, hogy kibírja a versenytávot és az újabb ütéseket. Vannak pillanatok, amikor a hétköznapokon is nagyon fáj. Úgyhogy, ha az autónk készen is lesz, amit egyébként kétlek, mert rendesen megkapta a magáét, mi még akkor sem tudnánk egy fenékkel abszolválni a teljes, borsodi versenytávot. Most úgy saccolom, hogy a következő verseny, amin el tudunk indulni az az Eger Rallye lesz.

Rallye2.hu – Salánki Gábor

Ha tetszett a cikkünk kérlek oszd meg másokkal is!