Fotó: PSZA Motorsport/Facebook

 

Berta József a hosszú szünetben, amit csak lehetett lecserélt maga körül. Új, de a Rally2-ben már bizonyított autóval, új csapatban, és egy régi-új navigátorral, Losonczi Csabával a jobb1-ben várja a Salgó Rallye közelgő startjelét. Berta Józseffel beszélgettünk.

Komoly változások történtek körülötted az elmúlt hónapokban. A VFTS-edből először Peugeot, majd a télen egy Honda Civic Type-R lett. Nem is akármilyen!

A bérelt Peugeot 306-os után talán nem is annyira meglepő, hogy az új gép ugyanúgy elől hajt, de tagadhatatlan, hogy elég jelentős változásokon estem keresztül. László István ment ezzel autóval tavaly még a Rally2-ben, korábban pedig – 2011-ben – Kuncz Dezső nyert vele abszolútban Rally2-es bajnokságot. Ez elég jó ajánlólevél volt a számomra. A piros színt Pistitől örökölte a kocsi, és igazából maradt is az autónk a csapatában, hiszen idén az Inter Europe Team színeiben versenyzünk, miközben a PSZA Motorsport csapata azon ügyködik majd, hogy mindig a célban fejezhessük be a versenyeket. Eddig minden rendben van, izgatottan várjuk a közelgő rajtot.

Fotó: PSZA Motorsport/Facebook

Tesztelni tudtatok?

Igen, de a főpróba nem sikerült túl fényesen. A Domaháza-Zabar Rally3-as versenyen szerettük volna kipróbálni a kocsit, a Salgó Rallye előtt, de nem volt az igazi a Hondánk. Rosszul volt beállítva, 8000-es fordulatnál letiltott, valamint elrajtolni sem lehetett vele rendesen. Ezeket a problémákat azóta orvosolták a fiúk. Tegnap óvatosan kipróbáltam a Hondát, és mit ne mondjak, alaposan meglepődtem. Ég és föld a különbség, jó munkát végeztek a srácok.

Fotó: Berta József/Facebook

Készen álltok a Salgó Rallye-ra?

Úgy érzem, hogy igen, és bízunk abban, hogy jó eredménynek örülhetünk majd a futam céljában. Szeretnénk beférni a legjobb ötbe.

Fotó: PSZA Motorsport/Facebook

Hazai pálya lesz nektek a Salgó. Minden szakaszt ismersz?

Kazárt oda-vissza, akár bekötött szemmel is, ellenben a másik két pálya érdekesebbnek ígérkezik. Mátraszentimrén eddig csak felfelé autóztam, lefele nem. Szorospatakon pedig 2006-ban mentem utoljára, ott is felfelé, egy RTE versenyen. Az akkor viszonylag jól sikerült, mert a 180 indulóból az összetett értékelés 18. helyén értünk célba, egy A-s autóval. Reménykedek benne, hogy most is legalább ennyire jól fog menni az a pálya, és a többi is.

Rallye2.hu – Salánki Gábor

Ha tetszett a cikkünk kérlek oszd meg másokkal is!