Molnár Ferenc és Kása Ferenc, azaz a Rally2 Bajnokság ifjúsági tagozata, a 2019-es évet a Rally3-ban tervezte eltölteni, de Feri bácsiék nem igazán elégedettek a Rally3-ban tapasztaltakkal, így legnagyobb örömünkre idén visszatérnek a Rally2-be és az igencsak ütőképes Honda Civic-jükkel ismét beszállnak a 2WD kupa bajnoki címéért folytatott csatákba. Molnár Ferenccel beszélgettünk.

Tavaly nem is beszéltünk Feri bátyám. Milyen volt az elmúlt évetek?

Összesen három Rally3-as futamra utaztunk el, és ezek közül végül kettőn vettünk részt. Az egyik versenyen elég rossz volt a közérzetem, és Feri sem érezte magát valami fényesen, így inkább összecsomagoltunk és hazautaztunk. Bekaptunk valami vírust, és az időjárás sem volt túl jó, ezért inkább nem kockáztattunk. Az év végén értelemszerűen nem kaptunk meghívót a díjátadó ünnepségre, a Rally3-ban mindössze egy serleget sikerült szereznünk, azt is az első futamunkon, Lyukóbányán. De nem a kupákért tettük át a székhelyünket a Rally3-ba, hanem azért, hogy kipróbáljuk magát a bajnokságot, hogy megfelel e az elvárásainknak.

Legutóbb azt mondtad, hogy azért köszöntök el a Rally2-től és indultok inkább a Rally3-ban, mert nektek már túl sok időben egy-egy Rally2-es megmérettetés. Miért változott meg mostanra a véleményetek?

A mi autónk egy A/6-os kategóriába épült Honda, ami csak komoly erőfeszítések árán, vagy még úgy sem tudott lépést tartani a leginkább P12-es géposztályba sorolható Rally3-as kategóriatársakkal. Magamnak szerelem az autót, ugyanúgy kikapcsol a bütykölés is, mint a versenyzés, élvezem csinálni, és közben azon gondolkodni, hogy mit hogyan tudnék még jobbá, ütőképesebbé tenni. Szerettünk volna felzárkózni, ezért fejlesztettünk a kocsin. De ha a szemét kinyomtuk volna a Hondánknak, akkor sem tudtunk volna előrébb lépni a Rally3-as eredménylistán, és az ellenfelek is villámgyorsak. Mi hozzá vagyunk szokva a Rally2-es pályabejáráshoz, hobbiból versenyzünk, nem létkérdés számunkra a győzelem, de mégis szeretnénk jókat csatázni. Összegezve azt mondom, hogy nem feküdt nekünk a Rally3. Hozzánk a Rally2, és a hosszabb, több gyorsaságis versenyek sokkal közelebb állnak.

Mi a terv az idei évre?

Visszatérünk Rally2 Bajnokságba, a 6-os kategóriába, azon belül is a 2WD kupába. Itt szeretnénk idén a lehető legjobb eredményt elérni. Az autónkat kell még ennek megfelelően ráncba szedni, mert a Rally3-ban kicsit elmentünk a P csoport irányába, ám az átalakítások nem hozták meg a várt sikert. Ezeket a P-s alkatrészeket kiszereltem, sőt többségüket már el is adtam, éppen az autó visszaalakításával foglalkozok. Ahhoz, hogy ez a kocsi a P12-ben ütőképes legyen rengeteget kéne még rákölteni, ezért ezen egy percet sem gondolkodtam. A terv továbbra is a kikapcsolódás, a pihenés, mármint a gondolataink elterelése a hétköznapi dolgainkról, és az, hogy jó hangulatban teljenek a hétvégéink. Nagyokat versenyezzünk, csatázzunk, beszélgessünk, barátkozzunk, autózzunk, együnk, igyunk. Mi már csak ennyire vágyunk. A murvás versenyek kivételével mind az öt futamot beírtuk magunknak a versenynaptárunkba. A veszprémi és a zalaegerszegi futammal két problémánk van. Az egyik, hogy Ferinek akkorra van lefoglalva a nyaralása, és murvás futóművünk sincs a Hondánkhoz. Bár így 60 felett igazából már mi sem vágyunk az átláthatatlan porfelhőkre, a piszokra és a forróságra.

Egerben még nem lesz sem kánikula, sem por. Tesztelni fogtok valahol az évad előtt?

Természetesen. Ha elkészül az autó bepattanok, és az utcán, a szabályok adta keretek között kipróbálom a kocsit. Megmozgatom a kormányt, vallatóra fogom a fékeket, a futóművet, aztán ha minden átment a szigorú vizsgán, akkor már állok is felfelé vele a trélerre. Irány Eger, irány a Dobó tér, mert már alig várjuk, hogy újra ott lehessünk a Rally2 Bajnokság mezőnyében, valamint az Eger Rallye legendás rajtdobogóján.

Rallye2.hu – Salánki Gábor

Ha tetszett a cikkünk kérlek oszd meg másokkal is!