2020-ban nyolcadik alkalommal rendezték meg a Kanyik Motorsport segítségével a Co-Driver Rally School-t, ahol a jobb1-ben már sokat bizonyított, jelenleg elsősorban anyaként praktizáló többszörös Európa bajnok, illetve CEZ és Mitropa bajnok Nyirfás Julcsi mellett Csökő Zoltán és Kerekes József is a katedrára lépett, hogy tudásával segítse a jelen és a jövő navigátorait. Nyirfás Julcsi foglalta össze a február 15-i rendezvény részleteit.


A várakozásunkon felülire sikerült az idei évi navigátorsuli, – kezdte a beszámolót Julcsi hiszen ezúttal is rengetegen vettek részt a rendezvényünkön. Decemberben, január elején jött az ötlet, hogy szervezzük meg 2020-ban is a Co-Driver Rally School-t. Azért kezdtük ennyire későn az előkészületeket, mert november végén született meg a kislányunk, Mirabel, és nem tudtam, hogy mennyi időm lesz mellette a felkészülésre.

Szerencsére a családjaink mellénk álltak, és sokat segítettek abban, hogy amíg ők vigyáztak Mirára, addig én össze tudtam állítani az előadások anyagait. Idén is szerettünk volna valami újat adni a diákjainknak, hiszen mindig vannak visszatérő résztvevőink. Meglepetésvendégünk idén, pár év kihagyás után, ismét Kaszás doktor volt, aki az elsősegélynyújtásról, és az újraélesztésről tartott előadást, ami lássuk be, hogy nagyon fontos dolog, hiszen többségünknek megkoptak már az emlékei a jogosítvány megszerzésekor elvégzett egészségügyi tanfolyamon elhangzottakról.

Külföldön, a versenyek előtt több helyen bevált gyakorlat, hogy a rendezők tartanak egy gyors elsősegély oktatást a rajthoz álló párosoknak. Személy szerint én az Európa Bajnokság két futamán, és Horvátországban futottam bele egészségügyi ellenőrzésbe, illetve elsősegély bemutatóba. Életmentő fogásokat tanulhattunk meg, amik egy váratlan helyzetben, ezáltal könnyebben előjöhetnek. A tanítást reggel nyolc órakor kezdődött és maratoni hosszúságúra nyúlt, este fél kilenckor csengettek ki az utolsó óráról. Nem volt könnyű a dolgunk, sok érdekes anyaggal kellett megtölteni az előadásokat ahhoz, hogy több, mint 12 órán keresztül le tudjuk kötni minden diákunk figyelmét. Száraz tudásanyaggal ez nehéz lett volna, ezért igyekeztünk vidám és kissé játékos elemekkel éberen tartani a figyelmüket. A tanári kar szigorú volt, szűken mértük a szüneteket. Kénytelenek voltunk tartani magunkat a kemény időtervhez, hiszen szívünk szerint három napig tartanánk a navigátorsulit. Nagyon nehéz a rengeteg információt, a több év élményét egyetlen napba belesűríteni, így az igazi sztorizgatások sajnos máskorra maradtak.

Arra nagy hangsúlyt fektettünk, hogy az idei RVSZ-ben megjelent friss módosításokat mindenkinek elmagyarázzuk. Ismertettük a fontosabb szabályokat, de a saját praktikáinkat és ötleteinket is beletettük az előadásokba. A nap végére mindenki kellemesen elfáradt, de visszajelzésekből úgy ítéljük meg, hogy érdemes volt az ifjú és a tapasztalt navigátorokat újra az iskolapadba csábítani, hiszen a füzeteik hasznos információkkal telve kerültek be este a navigátortáskákba. Remélhetőleg ezekből tudnak majd jó párat hasznosítani a későbbi pályafutásuk során – zárta a beszámolóját Nyirfás Julcsi.

Köszönetet szeretnék mondani minden segítőnknek, valamint Ifj. Kanyik Antinak, az SRTeam-nek, DuEnnek és Wirthman Ferinek!

Ha tetszett a cikkünk kérlek oszd meg másokkal is!