Rallye2.hu
logo
…csak a Rallye2 -ről szól!

Deli László: Buktunk és nyertünk is a Mecsekben

Deli Laci és Losonczi Csabi kirobbanó formában szelte a Mecsek lankáit, több, mint bizakodásra okot adó eredményeket produkáltak az első körben, de a sötétben őket sem kímélte a pécsváradi hóhér, a hírhedt szikla az ő kereküket, versenyüket és valószínűleg az éves eredményüket is hazavágta. A Mecsek Rallye-ról Deli Laci beszélt nekünk.


A 2WD kupában megvolt az esélyetek arra, hogy bajnokként zárjátok az évet, de ehhez elengedhetetlen volt a jó mecseki szereplés. Hogyan készültetek az évzáró megmérettetésre?

Izgatottak voltunk, de ugyanúgy készültünk, mint máskor. A kocsinkat alaposan átfésültük és elhárítottuk azt a hibát, ami miatt a Salgó Rallye után elég nehéz, bár egyáltalán nem kilátástalan helyzetből várhattuk a mindent eldöntő csatát. A tréningen igyekeztünk pontos itinert készíteni. A pályák jellege miatt azt gondoltuk, hogy akár meg is nyerhetjük a Mecsek Rallye-t, a 2WD kupában, mert a három gyorsasági közül kettő kifejezetten feküdt a Ladánknak. Úgy gondoltuk, hogy Trefort pusztán és Pécsváradon kiautózunk annyi előnyt magunknak, pláne sárban, hogy Árpádtetőn ne tudjanak utolérni minket, a vetélytársaink. Szerintem sikerült megmutatnunk az első körben, hogy ez a dolog működött még egy nem túlfeszített Árpádtetővel is.

Mégsem értétek el a kitűzött célt. Hogy alakult a Mecsek Rallye nektek?

A verseny maga egészen jó volt, de megjelent a 2WD kupa mezőnyében egy páros, akik eleinte igen tempósan autóztak, de már az érkezésükkel is alaposan megkavarták az év végi helyosztozkodást. Jól indult a versenyünk, a rengeteg defektet hozó második, pécsváradi szakasz után már kezdett körvonalazódni, hogy miként alakulhat a futam vége. Mi elsőre megúsztuk a defektet, elegendő előnnyel vezettük a 2WD kupa mezőnyét két szakasz után. A mögöttünk lévő állás is a mi malmunkra hajtotta a vizet, ideálisnak látszott a helyzetünk.

De az újdonsült páros később folyamatosan veszített a kezdeti lendületéből, félő volt, hogy hátrébb csúsznak a ranglistán, ami számunkra egyáltalán nem volt jó hír. Ez később a várakozásainknak megfelelően megtörtént, és onnantól kezdve számunkra veszett fejsze nyelévé vált a bajnoki címért folytatott harcunk. Természetesen nem adtuk fel, de nem is feszültünk rá a végletekig a helyzetre. Úgy voltunk vele, hogy megtesszük, amit lehet, innentől csak arra koncentráltunk, hogy beosszuk az előnyünket, amivel betudjuk húzni a 2WD kupát és a dobogós helyezést megtartani a Lada kupában, illetve a 6-os kategóriában. Arra törekedtünk, hogy élvezzük a versenyzést és a szép környezetet. Ennek ellenére volt arra is példa, hogy a Lada kupa élén, és az abszolút ötödik helyen álltunk. A második körnek úgy futottunk neki, hogy nem kell rohannunk, nyugodtak voltunk, a bő fél perces előnyünket csak be kellett osztani. Ám a sötétben mi sem kerülhettük el a sorsunkat, megkaptuk Pécsváradon a saját defektünket, ami centiméteren múlt kb. A szakaszon sokat kaptunk, a célban kereket cseréltünk és Árpádtetőn már csak olyan tempóban autóztunk, hogy biztosan beérjünk a célba. De ekkor Merényi Zsoltiék kicsúszásával a sors visszaadott nekünk egy helyet, amivel a Mecsek Rallye-n, a 2WD kupában megszereztük a bronzérmet, és ugyanez lett a végeredménye a bajnokságnak is. Az ellenfeleink balszerencséjének nem örültünk, a célban sem is tudtam igazán, hogy örüljek e, vagy szomorkodjak? Végül is elbuktuk a győzelmet és két pozíciót, de a negyedik helyről mégis sikerült visszakapaszkodnunk a dobogóra. Összességében jól éreztük magunkat, ha nincs a defekt, akkor ez lehetett volna az évünk versenye. Parádsasváron, Trefort pusztán, Pécsváradon és Mályinkán lefelében egész évben mennék, reggeltől estig, ezeket imádtuk. Annak viszont nagyon örültem, hogy magával a Mecsek Rallye-val egy tételt kihúzhattunk a bakancslistánkról. Az év elején, sőt még a Salgó Rallye után sem éreztem reálisnak azt, hogy ott lehetünk a Mecsek Rallye-n.

Elég ritkán fordul az elő a mai világban olyan, hogy egy verseny költségvetésének közel felét autóversenyzők dobják össze, egy másik autóversenyzőnek, ez esetben nekünk. Rólunk van szó, ez történt most. Hatalmas köszönettel tartozunk azon versenyzőtársaknak, akik önzetlenül hozzájárultak ahhoz, hogy részt tudjunk venni az idei Mecsek Rallye-n. Véleményünk szerint ez példátlan a mai világban. Köszönjük Yondinak, Berta Jocónak, Strider Zolinak és Volosinovszki Misinek, hogy mellénk álltak és támogatták a részvételünket a Mecsek Rallye-n.

Rallye2.hu – Salánki Gábor

HE-ÚT Építőipari Kft., Tiszák Kft., Agria-Merci Kft., Szilárd Autodiagnosztikai Bt, SAME 2000 Kft., Gulf, egriajto.hu, ponyva21.hu és Hankook. Külön köszönet Higany Pistinek, páromnak Anikónak, családomnak és a barátoknak, akik mindenben mellettem álltak!

Hálás vagyok a sorsnak, hogy Losonczi Csabival nem „csak” egy versenyzőtársat találtunk egymásban, hanem igaz barátot is!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük