Rallye2.hu
logo
…csak a Rallye2 -ről szól!

Tordai Gábor: Mi lehetnénk a szuperrallye bajnokok

Tordai Gábor és Farkas Martin számára inkább egy sokfelvonásos tragikomédia, mintsem versenyhétvége volt a Salgó Rallye, hiszen a párossal lépten-nyomon kibabrált a sors, így a pilóta már csak arra vágyott, hogy a tarjáni főtéren, a céldobogón lezárják a kaotikus futamot. Néhány kilométeren múlt a happy end, de ez sem sikerült, így a szezonzáró Mecsek Rallye-nak is lőttek, a fiúk inkább elkezdték a felkészülést a 2020-as évadra. Tordai Gáborral beszélgettünk.

A Baranya Kupán már a rajt után a mezőny végére kényszerültetek egy műszaki hiba miatt. Sikerült a Salgó Rallye-ra megjavítani a kocsit?

Komlón sajnos már az első szakasz, első kilométerében kapitulált a kuplung, amit megjavítottunk a helyszínen, másnap sereghajtóként, értékelésen kívül célba értünk, de ettől azért Salgótarjánban többre vágytunk volna. Minimum annyira, hogy a 2WD kupában és az értékelésben célba érjünk. Lélekben nagyon készültünk erre a futamra, más téren viszont már kevésbé. A pályákat mindössze egyszer tudtuk bejárni a munkahelyi elfoglaltságok miatt, ami lássuk be, hogy még a legnagyobb sztároknak, a világbajnokságon résztvevő rallyeversenyzőknek sem elég. Elárulom, hogy nekünk sem volt az. Ez meg is látszott a teljesítményünkön. A hab a tortánkon az volt, hogy az egyik szerelőnk az utolsó pillanatban lemondta az utazást, a helyére Varga László barátunknak egyedül kellett ellátnia szer, köszönjük szépen nekik a segítségét. Nem unatkozott a szervizben.

Mi történt veletek a pályákon?

Mesélek inkább arról, hogy mi nem. 🙂 Az rövidebb lesz. A gépátvételre utcai gumikkal mentünk, mert mi is csúszkálni akartunk a prológon. A szemle előtt még azt az információt kaptuk, hogy bármilyen márkájú gumit használhatunk a bemutatkozáskor, de az átvételen felvilágosítottak, hogy csak Hankook, vagy Pirelli márkájú abroncsok lehetnek fent a kocsikon. Ilyenekkel nem rendelkeztünk. Jobb híján felraktuk a slickeket, amikkel értelemszerűen nem tudtuk olyan látványosan abszolválni a prológot, mint, ahogyan azt elterveztük. A-s autó, széria futóművel, nem erőltettük nagyon, mert a vasárnapra készültünk. A másnap viszont nagyon keserves volt. Egyet leszámítva különösebb kalandunk nem történt, de nagyon megszenvedtünk minden egyes kilométerért. A körülményekhez képest egészen jól kezdtünk, bár Kazáron az első lassítót kapásból lebontottuk, ami az első futóművet alaposan helyben hagyta. Valahogy teljesítettük a szervizig a versenytávot, miközben a féltengelyből is dőlt az olaj. Hova máshová folyt volna ez is, mint a hátsó fékre, így csak az első fékek működtek.  A szervizparkban Laci rendbe rakta a futóművet, de a létszámhiány miatt a féltengellyel és a fékkel már nem tudtunk foglalkozni. Amint kimentünk a szervizből, az első, rövidke etapon, az első fékünk is bedobta a törülközőt. A főfékhenger megadta magát, csak a motorfék maradt, így mentünk, ahogy tudtunk. Később az átbeszélőnkben is lemerült az elem, ez Cereden, a rajtban derült ki. Hazánk legtöbb kanyarból álló gyorsaságiján, fék és hangosítás nélkül kellett átjutnunk, ami nem volt könnyű. A szervizben újra sikerült javítani az autón, így tovább gyűjthettük az élményeket. Mátrakeresztesen nekünk is szakadt az eső, amivel nem lett volna különösebb problémánk, csak a ventilátor nem fújta a levegőt a szélvédőre, emiatt teljesen bepárásodott előttünk az ablak. Mások a motorháztetőig láttak a zivatarban, mi viszont csak a belső visszapillantó tükörig. 🙂 Ketten is megelőztek minket a szakaszon, mert semmiféle vizuális kapcsolatunk nem volt a külvilággal. Nyolc perc körüli idővel értünk le, ettől a maradék kedvem is elment az versenyzéstől. Ekkor már csak az érdekelt, hogy elvergődjünk a célig, de ez sem adatott meg nekünk, mert az utolsó gyorsasági felénél megállt a motor. Utólag láttuk, hogy csak a karburátor hullott szét, nincsen nagy baj szerencsére. A Rescue húzott ki minket Zagyvarónáig. Maradjunk annyiban, hogy nem lett a kedvencünk a Salgó Rallye. Az itt felsorolt apróságokat leszámítva egészen élveztük a versenyzést. 😀

Pécsen majd több szerencsétek lesz. 😉 Kedvencetek lesz szerinted a Mecsek Rallye?

Nem hiszem, már csak azért sem mert nem állunk rajthoz a Mecsek Rallye-n, pedig biztos, hogy jó verseny lesz. Semmi értelme a számunkra. A bajnokság sorsába csakis akkor tudnánk beleszólni, ha kiírnának addig egy külön kupát az év közben szuperrallyezó versenyzőknek, mert abban szerintem mi lennénk a legjobbak 2019-ben. 🙂 🙁 Öt futamból négyen éltünk ezzel a lehetőséggel. Már csak azért sem tudnánk részt venni az évzárón, mert elkezdtük szétszedni a kocsinkat, megkezdtük a felkészülést a 2020-as évadra. Megtapasztaltuk idén az autónk gyermekbetegségeit, ezeket szeretnénk a téli, holtszezonban megszüntetni. Az A-s autó marad továbbra is, – reméljük lesz még ilyen a miénken kívül a mezőnyben – de mindenképpen szeretnénk fejleszteni rajta egy kicsit. A P csoportba viszont egészen biztosan nem fogunk fellépni, a következő szezonban sem.

Rallye2.hu – Salánki Gábor

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük