Trencsényi Vince és Pannuska Dávid egy igazi, vérre menő csatában söpörte be a Salgó Rallye-n a futamgyőzelmet. Ez a srácok számára nem csak azt jelentette, hogy az évad hatodik versenyén begyűjtötték a legnagyobb serlegeket, hanem azt is, hogy elegendő pontot szereztek ahhoz, hogy a Mecsek Rallye-n már ne kelljen számolgatnia és taktikáznia az ellenfeleknek, mert behozhatatlan előnyre tettek szert, az összetettben és a 6-os géposztályban is megszerezték az év legnagyobb serlegeit. A módfelett eredményes és boldog salgótarjáni hétvégéjükről Trencsényi Vince számolt be nekünk.


Nagyon izgatottak voltatok a rajt előtt? Elég nagy tétje volt számotokra a salgótarjáni hétvégének.

Ez így igaz, ám ehhez képest egyáltalán nem mondhattuk el azt, hogy görcsösen készülődtünk a versenyre. Én legtöbbször amúgy is csak az első gyorsasági rajtja előtt kezdek el izgulni. 🙂 Úgy voltunk vele, hogy ha nem sikerül a Salgó Rallye-n bebiztosítani a bajnoki címünket, akkor még mindig ott lesz erre a Mecsek Rallye, bár oda már más elképzelésekkel készültünk a Salgó előtt is. Inkább azt mondom, hogy nagyon vártuk a rajtot, és vágytunk erre a kimagasló eredményre.

A verseny előtt azt nyilatkoztad, hogy nem fogtok taktikázni és spórolni, hanem a győzelemre törekedtek. Ezt az ígéretet betartottátok. Milyen volt a versenyetek? Az alapján, hogy hét szakaszt nyertetek meg a kilencből még azt is gondolhatnánk, hogy egy nyugodt futamon vagytok túl.

Abból a szempontból nevezném kizárólag sima menetnek a Salgó Rallye-t, hogy az összes versenyünk közül talán most voltunk a leginkább összeszedettek, tökéletes volt a közös munkánk Dáviddal. Amit elterveztünk, azt sikerült maradéktalanul végrehajtani, csak nem túl könnyedén, mert Tim Gabiék is őrületes tempóban közlekedtek a pályákon. Az volt a tervünk, hogy nem feszülünk rá az eredményre, hanem megpróbálunk egy határ közeli tempót autózva a célig eljutni, hogy megvalósítsuk a vágyainkat, behúzzuk a futamgyőzelmet. Nem akartuk túlvállalni magunkat, nem lett volna értelme a felesleges kockáztatásnak. Egy eséssel nagy kárt okoztunk volna magunknak, miközben hatalmas labdát dobunk fel az ellenfeleknek. Ez viszont nem szerepelt az elképzeléseink közt. A versenyrendezés módja miatt, elég nehéz helyzetbe kerültünk.

Édesapámék a Rallye1 mezőnyében versenyeznek, a szervizcsapatra szombaton Ózdon volt nekik szükségük, mi pedig ketten maradtunk szervizesek nélkül Salgótarjánban. Magunknak kellett mindent megoldani. Áthozták nekünk a srácok az autónkat Salgótarjánba, és fordultak is vissza, onnantól magunknak kellett boldogulnunk. Vasárnap viszont remekül dolgoztak a fiúk, köszönjük nekik. A kilenc gyorsasági közül – jól mondtad – hetet megnyertünk, de ez egy rettentően szoros csatában sikerült. Tim Gabiék egész nap hajszoltak minket, nem lazsálhattunk, ennek köszönhetően kalandjaink is akadtak bőséggel. Főleg az első körben, amikor a kemény keverékű gumik még nem teljesen akartak működni. Az első szakaszon rengeteget csúszkáltunk a kocsi hátuljával, ez eredményezett is néhány kalandosabb szituációt. 🙂 A felhordások is okoztak meglepetéseket, de ezeket inkább meg sem említem, hiszen ilyenek, a rallye-ban bármikor előfordulhatnak. Nagyon rázós, beeséshez közeli helyzetünk nem volt. Érdekesség, hogy a pályafutásom legelső rallysprint futamát Mátrakeresztesen teljesítettem, most pedig ott sikerült igazából megnyernünk a Salgó Rallye-t. 🙂 Ott szereztünk elég előnyt a futamgyőzelemhez.

Begyűjtöttétek a győzelemért, valamint a power stage elsőségéért járó 30 pontot, a célban óriási volt a boldogság. Dávid talán egy kicsit hamarabb átérezte, hogy megvan a bajnoki cím is, legalábbis a párásodó tekintete erre engedett következtetni. Milyen volt a célban?

Nagyon örültünk, roppant boldogok voltunk, csak kicsit nehéz volt elhinni, hogy mi történt. A futamgyőzelemnek is nagyon örültünk, de azt sem feledtük el, hogy a 2019. évi Rallye2-es Bajnokság éves, abszolút értékelését is mi fogjuk az élen zárni, a Mecsek Rallye végeredményétől függetlenül. A 6-os géposztályban aratott győzelmünk pedig már csak a hab volt a tortánkra. Volt mit ünnepelni. Az külön öröm volt a számunkra, hogy a futamgyőzelemért járó kupákat Édesapámtól vehettük át. Rengeteget köszönhetünk neki. 🙂 Az egy nagyon érzelmes, életre szóló pillanat volt.

Hogy lesz a folytatás? Pécsen a pályák mentén biztatjátok a versenyzőtársakat, vagy autóba ültök, és egy jutalomfutammal zárjátok az évet?

Mindenképpen ott leszünk Pécsen, vannak terveink. Ha versenyezni megyünk, akkor már nem a Rallye2-ben fogunk rajthoz állni, hanem kipróbáljuk magunkat a Rallye1-ben, mert a jövő évünket már ott tervezzük. De előtte még a Nyíregyháza Rallye-n, az ERC mezőnyében is szeretnénk megméretni magunkat. Mindkét tervünk a Rallye2 futamaitól lényegesen hosszabb versenyeket jelent és mi még nem vettünk részt soha ilyenen. Ezekhez remek felkészülési lehetőséget jelentene a Mecsek Rallye és/vagy egy szomszédos ország hasonlóan hosszú, több napos versenye. Ha nem tudunk elrajtolni a mecseki futamon, akkor a szervizben segítem Apáékat, no és persze a pályák mellől biztatom majd a Rallye2 Bajnokság résztvevőit, mert az összetett elsőséget ugyan sikerült bezsebelnünk, de a kategóriákban és a kupákban még biztos, hogy keményen egymásnak fognak feszülni a srácok az év végi dobogós helyezésekért.

Rallye2.hu – Salánki Gábor

Köszönöm a csapat egész éves munkáját, Édesapám mentorálását, a család, a barátok, szurkolók támogatását, biztatását, a szponzoraink bizalmát, valamint mindenkinek, aki a sikereinkhez hozzájárult!

Ha tetszett a cikkünk kérlek oszd meg másokkal is!