Kényelmes pozícióból, 25 pont előnnyel várta Trencsényi Vince és Pannuska Dávid a Rallye2 Bajnokság utolsó előtti, salgótarjáni erőpróbáján a startjelet. Ennek ellenére nem taktikáztak, a győzelemre törekedtek, amit egy egész napos, Tim Gáborékkal vívott ádáz csata után meg is szereztek a futam céljában. A nógrádi megmérettetés elsősorban a két bajnokaspiráns közt kialakult adok-kapokról szólt, de természetesen ezen kívül is sok izgalmas eseményt láthattak a pályák mentén a szurkolók.


A nevezési listán felsorolt 61 páros közül végül többen sem tudták vállalni, a szereplést, de így sem panaszkodhattunk, a Rallye2 ezúttal is népes mezőnyt tudott felvonultatni a futamon. Trencsényi Vincéék számára nem volt könnyű a taktika felállítása. Alapvetően kecsegtetőnek tűnt a helyzetük, hiszen nem sok, konkrétan hat pont kellett nekik ahhoz, hogy a Mecsek Rallye-ra már bajnokként érkezhessenek. Ők mégis a futamgyőzelemre készültek, legalábbis a rajt előtt ezt nyilatkozta a pilóta. Ez persze magában hordozta a nulla pontos futam kockázatát is, ami roppant izgalmassá tehette volna az évzáró, mecseki futamot. Vincéék azonban tartották magukat az adott szavukhoz, és az első centimétertől az utolsóig bevállaltak mindent, padlóig nyomták a gázt, a kilencből hét gyorsaságin megszerezték az elsőséget, ez pedig elég is volt a Salgó Rallye-n az abszolút és a kategória győzelemhez. A szükséges hat helyett harminc pontot szereztek az összetettben, amivel véglegesen eldőlt az év végi elsőség sorsa. Bónuszként még a 6-os géposztályban is bezsebelték az éves győzelmet. Gratulálunk! Tim Gáborék viszont egy percre sem adták fel a reményt, apait-anyait beleadva hajtottak, szakaszt is nyertek Cereden, körmük szakadtáig küzdöttek, de nem volt már annyi a kis Opel Adam-ban, hogy megelőzzék Trencényiéket, és a vadiúj Ford Fiesta R2T-t. 17.4 másodperccel töltöttek több időt a pályákon, de minden egyes tizedért hálás volt nekik a közönség, mert gigászi, és látványos csatát vívtak a győztesekkel. Tim Gáborékon kívül még Lendvai Istvánék szólhattak volna bele a bajnoki címért folytatott csatába, de ők végül nem tudtak részt venni a tarjáni versenyen, pedig a nevezési listán még ők is szerepeltek. Ismét óriási meglepetést okoztak Géringer Zoltánék azzal, hogy a verseny végén felállhattak a dobogó alsó fokára. Az első szakaszon Zoliék a 18-ik hellyel nyitottak, a 20 éves Hondájukkal, mert egy elektromos probléma hátráltatta a fiúkat. Ezt a szervizben orvosolták, majd az utolsó előtti, mátrakeresztesi gyorsaságin rámosolygott a szerencse a párosra. Eleredt az eső, ami rettentően jó barátja Zolikának és az összetett 11. helyéről a bronzérmes pozícióba katapultálták magukat. A szép eredmények mellett azért voltak kisebb-nagyobb problémák, kalandok és bukások is. Trencsényiéken és Timéken kívül egyedül Tőzsér Áronéknak sikerült szakaszt nyernie, rögtön „reggelire”, Vizsláson. Áronék ezután is jól mentek, de Cereden, második nekifutásra kicsúsztak, a nézők tették vissza őket az útra, de összetört a Citroenjük bal eleje. Deli Lászlóék Ladájának az egyik kerékagya adta meg magát, elhagytak egy kereket, ami azért érdekes, mert az esetről készült fotó alatt többen is említették, hogy ugyanígy jártak más versenyeken, szintén Ladával. Talán érdemes lenne az alkatrész gyártójának is jelezni a problémát. Gyöngyösi Marcellék Opeljében ezúttal a motor robbant fel, ők pedig szokásukhoz híven mókásan oldották meg a helyzetet, menetrend szerinti autóbusszal jutottak ki a gyorsasági szakaszról. A Kia kupában csak egyetlen pontot kellett volna begyűjtenie Krajnyák Petráéknak ahhoz, hogy magukénak mondhassák az idei évben indult sorozat bajnoki címét. De a nyitó szakaszon, Kazáron néhány kilométerrel a rajt után árokba csúsztak, fék és lengőkar problémák miatt kellett végül félre állniuk. Takács Márkék egy megcsúszást követően a szalagkorláton fejezték be a versenyt. Baksai Lászlóéknak az utolsó szakaszon adódtak műszaki problémái a Baranya Kupáig megbízhatóan működő Ladájával. Ez sajnos több, mint nehéz helyzetbe hozta a párost, mert a Lada kupában és a P12-ben egyaránt esélyük volt még a bajnoki cím begyűjtésére. Ez még így is megvan, csak a kihívás lett lényegesen komolyabb. A nap bukása Kolencsik Balázsék nevéhez fűződik, akik Kazáron, a negyedik szakaszon jó nagy tempóval estek el. A Peugeot 207-esük hátulja kitört egy kanyarban, lesodródtak a fűre és az erdő szélén pörögtek néhányat minden irányban, tetőn is jártak. A kocsi nagyon összetört, ám a srácok viszonylag épségben vészelték át a helyzetet, „csak” a navigátor, Kemény Zsolt csuklója sérült meg. A szakasz etap lett az utánuk érkezőknek. A nyolcadik gyorsaságin a mezőny eleje még szárazon rajtolt el, de kicsit később óriási eső és szélvihar söpört végig a pályán, a versenyzők közül többen is panaszkodtak, hogy emiatt több, mint veszélyesek voltak a körülmények.

A P11-es géposztályban Rónavölgyi Endréék voltak a leggyorsabbak, első kategóriagyőzelmüket zsebelték be. Ugyanez volt a helyzet a Kia kupában is, mindkét fronton Gutai Marcellék lettek mögöttük a másodikak, úgy, hogy a fiatal pilóta most mutatkozott be a Rallye2-ben. A P12-ben Géringer Zoltánékat hirdették ki győztesnek, a Veszprém óta remekelő Foczkó Ákosékat és a tavalyi Salgó Rallye óta egyetlen kupát sem gyűjtő Papp Arnoldék előtt. A P13-ban Határ Attila Peugeot 306-osával Berta Józsefék diadalmaskodtak, megelőzve Ruszkai Attiláékat és Ivony Csabáékat. A 6-os géposztály küzdelmei Trencsényiék sikerével zárultak, mögöttük a minden elismerést megérdemlő Tim Gáborék és Bardóczy Ádámék végeztek. Az 5-ös kategória legjobbjai Várnai Dávidék lettek, az ezüstérmet Bencs Gáborék, a bronzot pedig Bartha Nándorék szerezték meg. A Lada kupában Foczkó Ákosék, Papp Arnoldék és Fábián Dánielék vehettek át kupákat.

A folytatásra egészen október 11-13-ig kell várni, akkor rendezik meg a Rallye2 Bajnokság évzáró futamát, a Mecsek Rallye-t. Az abszolút bajnoki cím sorsa ugyan már eldőlt, de ne legyenek kételyei senkinek sem afelől, hogy legközelebb is izgalmas csaták kerekednek a Rallye2-ben, Pécs környékén, hiszen a legtöbb kupa és kategória sorsa még továbbra is nyitott a bajnokságban, sőt, szorosabb az állás, mint eddig bármikor az idei évben.

Rallye2.hu – Salánki Gábor

Ha tetszett a cikkünk kérlek oszd meg másokkal is!