Trencsényi Vince Veszprémben rendesen elkapta a fonalat a vadonatúj Ford Fiesta R2-es versenyautójával, és Komlón, Verba Gábor navigálásával, gyors egymásutánban a második futamot is behúzta, az újabb abszolút győzelemmel pedig átvette a vezetést is a 2019. évi Rallye2 Bajnokságban. Trencsényi Vincével beszélgettünk a sikeres Baranya Kupa után.

Verba Gabival álltatok rajthoz Komlón. Ez volt az első közös bevetésetek? Mit vártatok a Baranya Kupától?

Dávid sajnos nem ért rá, így álltunk össze Gabival erre a versenyre, újra. Mondhatom, hogy újra, hiszen nem ez volt az első közös bevetésünk, mivel amikor a rallye-s pályafutásom anno elkezdődött, még a Nissanommal, akkor Gabival mutatkoztam be a szakágban. Egy Citroennel teljesített rallysprinten is vele teszteltem az akkori autómat, úgyhogy nem volt ismeretlen nekünk a közös munka. A veszprémi verseny nagyon jól sikerült, bár azt hozzátenném, hogy murván többet sikerült barátkozni az autóval, mint aszfalton, de nagyon hasznos volt az is, hogy tudtunk a Baranya Kupa előtt tesztelni. A beállítások, amivel megkaptuk az autót közel sem voltak ideálisak. Sokat állítgattunk rajta, ettől jobb lett a Fiesta, de még a verseny közben is lehetett finomítgatni a beállításokon. A tervünk az volt, hogy a lehető leghamarabb találjuk meg azt a beállítást, amivel lehet jó tempót autózni és hozzuk is ki azt a Fordunkból. Fontos volt nekünk egy jó helyezés megszerzése, nem bántuk volna, ha sikerül megismételni a Veszprém Rallye-n elért elsőségünket.

Panaszra nem lehet okotok, hiszen az abszolút értékelésben és a 6-os géposztályban is az élen zártatok Komlón. Egy pillanatra úgy tűnt a futam vége felé, hogy nagy baj van…

Pénteken biztatóan indult a verseny, mert a prológon jól szerepeltünk, majd az első gyorsasági szakaszon mindössze 0,7 másodpercet kaptunk Tőzsér Áronéktól, másodikak lettünk. Nem voltunk elégedetlenek, mert tudtuk, hogy maradt bent némi idő, láttuk a lehetőséget arra, hogy gyorsuljunk. Tudtunk miből építkezni, a pénteki napunk kezdésnek kicsit sem volt rossz. Szombaton viszont alaposan összekuszálódtak a dolgok, mert a három pályán három különböző időjárási körülmény fogadott minket. Nem találkoztam még ilyesmivel soha. Az ilyen útviszonyokra megfelelő gumitaktika nem létezik, elárulom, hogy nekünk sem volt, ez pedig azt idézte elő, hogy bővelkedtünk a kalandokban. Slick gumikat szereltünk a kerekekre, ennek köszönhetően volt egy-két vicces pillanat, amikor már én is kapaszkodtam a kormányba. 🙂  Ennek ellenére egészen jó időket futottunk, amiket a második körben is tudtunk tartani. Az autónk jól működött, a csapatunk szuperül felkészítette. A nyolcadik szakasz után már a fejünk sem fájt, hiszen 55 másodperc előnnyel indultunk el Kisvaszarról, Remeterétre. De az utolsó előtti gyorsaságin, kb. 1,5 kilométerrel a rajt után kaptunk egy defektet, amit nem cseréltünk ki a pályán, elgurultunk vele a célba és csak utána raktuk fel a pótkereket. Ezzel több, mint 40 másodpercet vesztettünk, de még mindig nem kellett aggódnunk a győzelem miatt.

Annak örülhetünk utólag, hogy a biztos előnyünk tudatában nem álltunk neki spórolni, mert ha úgy is fogytak volna a másodpercek, akkor az a defekt miatt elvesztett idővel együtt már végzetes lehetett volna a számunkra. De a power stage-re maradt még annyi előnyünk, aminek köszönhetően nem kellett pánikba esnünk, nyugodtan autóztunk, megnyertük a záró szakaszt és bezsebeltük a sikerünkért az öt plusz pontot is. Minden jó, ha vége jó alapon azt mondom, hogy maximálisan elégedettek vagyunk, összejöttek a terveink, és élre álltunk a bajnokságban is.

A Salgó Rallye-n tovább nőhet az előnyötök. Ott lesztek?

Igen, bár a csapatunk logisztikájának a szempontjából nem lesz könnyű a dolgunk. Édesapámék a Rallye1-ben mennek, mi pedig a Rallye2-ben.  A szervizcsapatnak szombaton át kell költöznie Ózdról, de a legénység nem költözik át, nekünk már hamarabb ott kell lennünk Salgótarjánban, ez összességében felér egy kisebb rémálommal nekünk, érdekes lesz megoldani. Nem készülünk arra, hogy óvatosak leszünk. Ugyanazt a taktikát fogjuk alkalmazni, amit Veszprémben és Komlón is követtünk. Nem kívánunk mindent egy lapra feltenni, nem akarunk küzdeni életre-halálra. Ellenben nagyon okosan és hasonlóan gyorsan szeretnénk teljesíteni a versenytávot Nógrádban is, mint ahogyan tettük azt Komlón, vagy Veszprémben.  

Rallye2.hu – Salánki Gábor

Köszönjük szépen a csapatunknak az autó felkészítését és Édesapámnak a mentorálást!

Ha tetszett a cikkünk kérlek oszd meg másokkal is!