Rallye2.hu
logo
…csak a Rallye2 -ről szól!

Cseke Péter: Többet vártam

Cseke Peti és Csikós Borbála már Székesfehérváron is a Lada VFTS-ének a futóművével küzdött és ez a probléma sajnos a Veszprém Rallye-ra sem oldódott meg, amiben valószínűleg oroszlánrésze volt annak, hogy csak egy huszáros hajrával sikerült a rajt előtti napra összedobálniuk az autójukat. Ez persze a szakaszokon visszaütött, de végül mégis eredményesen zárták a hazai versenyüket, hiszen a Lada kupa bronzérmét sikerült otthon tartaniuk. A Veszprém Rallye-ról Cseke Péterrel beszélgettünk.


Székesfehérváron, a célban, és vidáman ért véget a futam. Az eredmény nem lett kimagasló, de élveztétek a versenyzést. Veszprémre mik voltak a tervek?

Miután a Veszprém Rallye a hazai futamunk és a murvát alapjaiban véve is kifejezetten kedveljük, nagyon vártuk az év egyetlen murvás erőpróbáját. Ennek ellenére az utolsó pillanatban sikerült csak elkészülnünk az autóval. Pénteken éjszaka még azért szereltünk és tüsténkedtünk, a műhelyben, hogy szombaton az autónk rendben legyen az átvétel időpontjára. Nem volt időnk foglalkozni a kocsival, mindennel elcsúsztunk időben. Óriási kapkodás volt, de nem kis erőfeszítések árán sikerült elindulni a versenyen.

Ahol eljutottatok a célig, a Veszprém Arénában pedig serlegeket vehettetek át. Milyen volt a versenyetek?

Ugyanolyan, mint a felkészülés, ugyanaz köszönt vissza a pályákon, mint, amit a verseny előtti napon átéltünk. Káosz, rohanás, kapkodás és problémák. Az autónk futóműve rettenetes volt. Széttartás volt benne, rosszul volt összerakva, nem akart kanyarodni a VFTS. A tempós részeken ráadásként megbízhatatlannak éreztem. A motort sem állt a helyzet magaslatán, mert egy másik gyújtás volt beszerelve, ami kevésnek bizonyult. De nem ezek voltak a legzavaróbbak. Nem találtam magamra az autóban, amit az eredmények is hűen tükröztek, nem voltak a kirakatba valók.

Egy idő után fel is adtuk az elképzeléseinket, nem nagyon akartunk csatázni a géposztályunk gyors párosaival. Amennyire lehetett ilyen körülmények között igyekeztünk élvezni a versenyzést, de nem sikerült annyira, mint amennyire szerettük volna, mert a felsoroltak mellett még küszködtünk néhány aprósággal, önindítót is cseréltünk. Többet vártam magamtól és az autótól is, de végül a szerény létszámnak és a kieséseknek köszönhetően megszereztük a Lada kupa bronzérmét. A korábban kiálló versenyzőtársainkat sajnáltuk, de a célba be kell érni a kupákért, ami nekünk sikerült, és még mögöttünk is voltak, így elmondhatom, hogy nem adták könnyen ezt a két szép serleget.

Hol láthatunk titeket legközelebb?

Éppen azon morfondírozunk, hogy miként tudnánk összerakni a Baranya Kupát, de nem egyszerű a feladat. Szeretnénk nagyon ott lenni, mert sokszor hallottuk már róla, hogy szenzációs verseny, és mi még soha nem álltunk rajthoz sem Komlón, sem pedig Pécsen. Ezért is autóznánk most szívesen a Mecsekben. A versenykiírás alapján színvonalas, izgalmas versenyt képzelünk el. Meglátjuk, hogy kiadják e nekünk a lehetőségek.

Rallye2.hu – Salánki Gábor

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük