Zagyva Lajosnak a Székesfehérvár Rallye rajtja előtt sokan odaítélték a legnagyobb trófeákat, hiszen letette már régen a névjegyét, hazai pályákon versenyzett, ráadásul az utóbbi két évben magabiztosan nyerte meg az otthoni futamait. 2019-ben John Katalin segítette a munkáját, aki számára óriási élmény volt Lalival a közös munka, mindössze azt az egyet sajnálta, hogy műszaki gondok miatt, az oroszlányi szakaszon korán eldobták a vasat, idő előtt kellett feladniuk a versenyt. John Katalinnal beszélgettünk a Székesfehérvár Rallye-ról.

Mit vártatok a Székesfehérvár Rallye-tól és hogyan kerültél a Rallye2 Bajnokság mezőnyébe?

Zagyva Lajost körülbelül két éve ismertem meg, a páromnak, Szetei Norbinak köszönhetően, aki jelenleg is aktív résztvevője a Rallye2-es évadnak, régóta autóversenyző. Általa az elmúlt két évben közelebbről is megismerkedtem a rallye-val, amit nagyon megkedveltem és azóta minden versenyen ott vagyok, ahová Norbi megy, ha indul rajta, ha nem. Ha rajthoz áll, akkor segítem, amiben tudom, de persze a pálya mellől is jó nézni a futamokat. Először tavaly, egy oroszlányi versenyen navigáltam Norbinak, majd jött a Szilveszter Rallye és elvégeztem egy navigátor iskolát is. Zagyva Lalival egy véletlen folytán találkoztunk. Utána többször is beszélgettünk, nagyon szimpatikus embert ismertem meg a személyében. Hallottam róla, hogy remek rallyepilóta, ezért szerettem volna egyszer mindenképpen beülni mellé. Norbi jelenlegi navigátora, Trisch Gabi régebben sokat navigált Lalinak, úgy volt, hogy Székesfehérváron visszaül mellé. De mivel Lali úgy látta, hogy a fiúk már jól összeszoktak, nem akarta „szétugrasztani” őket, még egy számára nagyon fontos verseny kedvéért sem. Így kerültem a képbe, megbeszéltük, hogy én olvasom idén Lalinak az itinert a fehérvári pályákon. Ennek nagyon örültem, biztos voltam benne, hogy óriási élményekben lesz részem. A pályabejáráson nagyon sok mindent elárult Lajos az itinerírás kulisszatitkairól. Sokat tanultam tőle arról, hogy hol, mikor és mire kell figyelnem, miközben azt is felmértük, hogy mikor milyen tempóval kell diktálnom a kanyarokat. Olyan jeleket ismertem meg, amilyeneket korábban még soha sem használtam. A mondatai itt csengenek a fülemben, olyan volt, mint egy igazi tanár, a későbbiekben biztosan hasznát veszem majd azoknak az információknak, amiket megosztott velem, és megtanított nekem. A pilótám jó helyismerete ellenére igyekeztünk becsülettel, és alaposan tréningezni, kihasználtuk maximálisan a lehetőségeinket. Bennem volt egy kis feszültség, mert mégiscsak egy elég neves versenyzővel hozott össze a sors, aki Székesfehérváron mindig jól szerepel, általában meg szokta nyerni az abszolút értékelést. Ráadásul most is kimondottan a győzelemre hajtott. Nagyon igyekeztem már az első perctől kezdve, hogy a kevesebb navigátori tapasztalatommal ne hátráltassam a célok elérésében. Lali megnyugtatott, hogy ezek a pályák neki teljesen hazaiak, olyan jól ismeri mindet, akár a tenyerét. Mondta, hogy ne aggódjak.


Amíg versenyben voltatok, – a pályán mutatott teljesítményetek alapján – addig megvolt a győzelemre minden esélyetek. Aztán ha nem is a Székesfehérvár Rallye legnagyobb esését, de a futam legnagyobb meglepetését mindenképpen ti hoztátok össze. Milyen volt az a másfél gyorsasági, amit teljesítettetek?

Az első gyorsaságin még semmit sem akartunk elkapkodni. Lali úgy tervezte, hogy lejövünk egy jó tempóval, nem feszegetjük a határokat, aztán a szakasz végén felmérjük, hogy mire jó ez a teljesítmény. A tempónk az óvatosság ellenére olyan jónak bizonyult, hogy rögtön az élre álltunk, ráadásul elég meggyőző fölénnyel, sokat adtunk az utánunk érkezőknek. A pálya végén viszont egyáltalán nem volt jó kedve Lajosnak, mert probléma adódott, folyamatosan világított a töltés visszajelző lámpája. Ebből én a csákberényi szakasz közben semmit sem éreztem, de utána az etapon nagyon ideges volt a pilótám. Bármikor leállhatott volna az autó, de eljutottunk az oroszlányi rajtba, ahol minden elektromos fogyasztót lekapcsolt, így akart spórolni az árammal, hogy eljussunk a szervizig. Még az átbeszélőt is kikapcsolta, de megnyugtatott, hogy minden rendben lesz, jól ismeri a szakaszt, én valójában csak utaztam mellette. A baj nem is ebből adódott. Nagyjából a pálya negyedik és ötödik kilométere között, egy hosszú egyenes végén, féktávon, egy kisebb bukkanó után, amikor földet ért az autónk hátulja, befogtak a hátsó fékek, blokkolva landoltak a kerek a C2R2 pedig irányíthatatlanná vált. A verseny előtt cserélték ki a fékeket, amelyek váratlanul nagyot fogtak. Természetesen átbeszéltük az esetet töviről-hegyire Lalival, aki azt mondta, hogy szerinte nem szoktak ekkora fékeket hátra beszerelni, csak előre. Ez dobhatta el az autót. Szerencsére semmi bajunk nem lett, igazából megijedni sem volt időm, az autónk viszont csúnyán összetört. De én azt mondtam, amikor kiszálltunk a Citroenből, – ez volt az első mondatom, 🙂 – hogy Zagyva Lalival még elesni is élvezet. 🙂 Rengeteget tanultam tőle, a vezetéstechnikája pedig szinte hihetetlen. Le is tudott volna jönni tényleg egyedül a gyorsaságin. Csak a fékprobléma keresztül húzta a számításainkat. Semmi félelem nem maradt bennem, bármikor, akár máris visszaülnék mellé, és életem végéig büszke leszek arra, hogy mehettem vele. Hálás vagyok a lehetőségért.

Lali igazából csak Fehérvár környékén, esetleg Veszprémben szokott mostanában szerepelni. Mit tudsz róla? Láthatjuk valahol mostanában? Te hol fogsz újra autóba ülni?

Konkrétumokról még nem beszéltünk, de azt mondta Lali, hogy mindenképpen szeretné, hogy összeüljünk egy másik versenyre, szerinte a mi történetünknek ezzel nincs, és nem is lehet ezzel vége. Rajta múlik, hogy melyik megmérettetésen indul és kér fel újra a közös munkára. Nekem egyelőre üres a versenynaptáram, de bízok benne, hogy, vagy Norbi, vagy Lali mellé, de hamarosan beülhetek egy jó kis versenyre navigálni.

Rallye2.hu – Salánki Gábor

Ha tetszett a cikkünk kérlek oszd meg másokkal is!