Rallye2.hu
logo
…csak a Rallye2 -ről szól!

Jánosa Ákos: Össze kell kapni magunkat

A sikeres, három bajnoki címet hozó 2018-as év után az idei szezon igazi vesszőfutás Jánosa Ákos számára, akinek a bajnokság három futamából csak egyszer sikerült eddig célba érnie. Nagyon nagy szerencsére és egy feltámadásra is szüksége lenne ahhoz, hogy 2019-ben, Szőke Tamással megismételhessék a legutóbbi eredményeket. Ákos jelenleg kicsit pesszimista, de bízik benne, hogy a közelgő, olaszországi ERC futamukon elkapják végre a fonalat és itthon megkezdik nagyobb tételben is a pontgyártást. Jánosa Ákossal beszélgettünk.


A Miskolc Rallye nem alakult túl jól nektek, összetört a Peugeot-tok. Hogyan sikerült a felkészülés Székesfehérvárra?

A kocsit megjavította a csapatunk, amit kellett szereltek, javítottak, cseréltek, az biztos, hogy a Székesfehérvár Rallye-ra úgy érkezett meg a Peugeot-nk, mintha semmi sem történt volna vele Mályinkán. A Székesfehérvár Rallye előtt az volt a tervünk, hogy alaposan felépítjük a futamot, fokozatosan, de határozott léptekkel gyorsulunk, miközben vigyázunk arra, hogy nehogy újabb hibát kövessünk el, nem akartuk megismételni a miskolci fiaskót, nem szerettünk volna még több kárt tenni a 208 R2-nkben. Ezt a tervet hellyel-közzel sikerült is megvalósítani. Nem kezdtünk túlzottan gyorsan, jól alakultak az eredmények, a dobogó harmadik fokán is álltunk. Majd jött egy lassító, ahová háttal érkeztünk meg.

Nincs ezzel baj. 🙂 Az objektum maradéktalanul betöltötte a funkcióját, 🙂 lelassultatok.

Ez igaz, de sajnos túlzottan visszavetett minket, újra kellett kezdenünk a felzárkózást. Becsapott a fehér aszfalt egy visszaváltásnál, az autó pedig azonnal és kezelhetetlenül eldobta a hátulját. Ezután nem sokkal később, a kilencedik szakasz előtt jelent meg a jelzés a műszerfalon, hogy kevés a motorolaj. A nívópálca szerint már nem volt egy csepp kenőanyagunk sem, a bajt az okozta, hogy az olajszűrő levált a helyéről és elfolyt az összes motorolaj a rendszerből. Miskolc után összehoztunk még egy nullás versenyt. 🙁 Összességében az a gond, hogy eddig csak egy harmadik helyünk van idén, Egerből, és e mellé a bronzérem mellé csak két befejezetlen futamról tudok beszámolni. A tavalyi bajnoki címek után sajnos ez nem a mi évünk. Öt Peugeot kupa forduló van az évben, ebből kettőt kihúzhatunk, az utolsó előtti helyen állunk az éves értékelésben. Nincs jó kedvünk. Nagyon össze kell kapnunk magunkat a Mecsek és a Nyíregyháza Rallye-ra.

Tudom, hogy a veszprémi murván nem szerepel a Peugeot kupa mezőnye, ellenben azt is tudom, hogy te imádod a Balaton parti futamot. Egy szépségtapaszt nem akartok felrakni a lelketekre?

Jó lenne, de nem lehet. Július 15-én Rómába fogunk utazni, ugyanis a tavalyi bajnoki címünk mellé kaptunk a Peugeot Hungáriától egy lehetőséget arra, hogy idén részt vehetünk egy ERC futamon. Ezt használjuk ki, legközelebb Olaszországban fogunk versenyezni. Kemény lesz, izgalmas lesz, de nagyon várjuk már, hogy útra kelljünk és próbára tegyük a tudásunkat az európai élmenők között. 🙂

Rallye2.hu – Salánki Gábor

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük