Papp Arnie mondhatni, hogy vérprofi már a navigátorok cserélgetésében, alig van egymás után két olyan versenye, amikor ugyanazzal a „megmondó emberrel” autózik. Ezúttal Szántó Béla segítette Székesfehérváron a munkáját, és a hangosítás hibája miatt döcögősen induló kapcsolatuk mégiscsak meghozta a gyümölcsét, mert idén először sikerült versenyben is eljuttatni a célig, a kissé hullámos karosszériaelemeket viselő Ladájukat. A kocsira még egy jókora megpróbáltatás vár, Veszprémben, ahol Arnold nagyon fog reménykedni abban, hogy nem szakad rájuk a mennyezet és az Arénánál fejezhetik be az évad egyetlen murvás erőpróbáját. Papp Arnieval beszélgettünk.
A ponttáblázatot elnézve elég egysíkúnak tűnt a Székesfehérvár Rallye rajtjáig a produkciótok. Mit terveztetek Fehérvárra?
A két eldobós futam után szerettük volna lezárni a nullázós szériánkat és a célba érkezés mellett törekedni akartunk a pontszerzésre. Eger jó lehetett volna, de hibáztam. Miskolcon ismét én voltam a ludas, de ott már fel is borultunk. Szemre megvolt az autónk, leginkább a tető tűnt fénykárosnak, és hullámosnak, de a meglepetés a lemezek alatt rejtőzik. Székesfehérváron minden pillanatban lehetett érezni, hogy a kasztni már megfáradt az idei szezonban.
Még hamar… 🙂
No igen. 🙂 Olyan „jól” megtörtük, hogy igazából nem tudjuk, hogy mi lesz a sorsa. Az biztos, hogy a Veszprém Rallye-ra még összetákoljuk, de aztán lehet, hogy cserélni kell. Fehérváron is éreztük, hogy nem 100%-os a gép, de én sem voltam olyan, mint a két perecelés előtt. Nem akartam kockáztatni, óvatosabban bántam a gázpedállal. Az egyik támogatónk, barátunk, Szántó Béla ült be mellém navigálni Székesfehérvárra.
A cél az megvolt, de milyen volt versenyezni egy nem egészen százas versenyautóval, a saját ritmusodon kívül, egy új navigátorral?
A hétvégénk és a hangulatunk összességében tökéletes volt. Az első két gyorsaságin nem volt átbeszélőnk. Csákberényen még hallottam Bélát, de ő nem hallott engem. Volt egy becsúszásunk, de én nem tudtam addig szólni neki, hogy nem ott vagyunk a térben, ahol jelenleg a füzetben járunk. Rossz volt így kommunikálni. Az oroszlányi szakaszon viszont már teljesen megszűnt köztünk a hangkapcsolat. Béla kézzel-lábbal mutogatott, még az itinert is elém tolta, úgy próbálta megmutatni, hogy mi vár ránk. Eddig még nem jártam így soha, ezt is kipróbáltuk. Az eredményünkön ez jócskán meglátszott, de nem érdekelt, mert csak célba érkezésre koncentráltunk. Hihetetlen módon most semmilyen technikai problémánk nem volt, és én sem törtem még jobban össze a kocsit.
Arnie! Te vagy az? Jó számot hívtam? 🙂 😉
Igen, én vagyok, minden oké. 🙂 Az autó jó volt, felőle akár mehettünk volna gyorsabban is. Én azt gondoltam, hogy egy esés után könnyebb felállni, de tévedtem. Le kellett győznöm önmagam, vissza kellett nyernem az önbizalmam. A kanyarokat el kellett hinnem, hogy jó lesznek úgy, ahogy feldiktáltam. Egy versenyt fel kellett áldoznunk annak az oltárán, hogy magamra találjak. Persze a többiek is jól mentek, ügyesek és gyorsak voltak. Láttam és tudom, hogy hol maradt bent az idő, de most ennyi volt bennünk, nem hinném, hogy többet lehetett volna kihozni a hétvégéből.
Azt mondtad, hogy Veszprémre összerakjátok a kocsit.
Igen, mert már három éve szeretnék Ladával eljutni a Balaton parti pályákra. Tavaly egy Citroennel mentünk, de jó lenne végre egy Zsigulival is kipróbálni. 2018-ban Aczél Andrással mentem, az élet pedig azt mondta, hogy a következő versenyen ismét összebútorozunk néhány gyorsasági erejéig. Abban reménykedek, hogy nem fog ránk dőlni a kasztni és eljutunk az autónkkal a Veszprém Arénához, a verseny céljába. Amit tudtunk megtettünk, igazából már várja a Ladánk a bevetést. Már ki is próbáltuk murván, de szeretnénk még gyakorolni néhány kilométert a verseny előtt. Nagyon szeretnénk látványosan közlekedni, a nézőket szórakoztatni és gyorsan menni. Remélem, hogy jó sokan látogatnak majd ki a versenypályák mellé. 🙂
Rallye2.hu – Salánki Gábor
Köszönjük a segítséget!
