Rallye2.hu
logo
…csak a Rallye2 -ről szól!

Fancsik Gergely: Mindent kipróbáltunk és még nyertünk is

Fancsik Gergely és Kapás Attila az első évét tölti a Rallye2 Bajnokságban, de a debreceni páros elég hamar, már a harmadik versenyén megszerezte az első kategóriagyőzelmét. Ezt ráadásul úgy érték el a srácok Fehérváron, hogy mindvégig fülig ért a szájuk, a sebtében felkészített VFTS-ük pedig egy pisszenés nélkül repítette végig Gergelyéket a hat gyorsaságin. A Veszprém Rallye igazából nagy újdonság lenne nekik, de egyelőre még nem biztos, hogy ott tudnak lenni a Balaton partján, a folytatásnál. Fancsik Gergellyel beszélgettünk.

Soha nem jártatok még Székesfehérváron. Mit vártatok így a futamtól?

Nemhogy versenyezni, de még versenyt nézni sem voltunk soha a környéken, fogalmunk sem volt, hogy mire készüljünk. A totális ismeretlenbe indultunk el itthonról. Miskolcon félig elszakadt a vezérműlánc, úgy teljesítettünk egy gyorsasági szakaszt. Kilyukasztotta a szelepfedelet, ömlött az olaj a motorból. Nem volt más választásunk akkor és ott, beragasztgattuk és kínlódtunk. Az eredeti, tervek szerint már az év elején a P12-ben akartunk menni, de nem készült el a motorunk. Úgy volt, hogy Székesfehérvárra beszerelhetjük az 1.6-ost, de mégsem így alakult. Az utolsó pillanatban került el ezért a nagy köbcentis motorunk Frenkyhez, a motorszerelő mesterünkhöz, aki a javítással, pénteken délután, 13 órakor végzett, ekkor adta át nekünk az erőforrást. Csak késő délután érkeztünk meg a koronázó városba. Egész pontosan az történt, hogy a párommal hajnalban indultunk el Frenkyhez, 6 óra körül odaértünk, ő gyorsan szétkapta és összerakta a motort, 13 órakor megkaptuk. Köszönjük a szokásos, precíz munkáját. Pénteken éjszaka Számel Péter, Hús is utánunk jött és elvégezte a programozás finombeállításait. Fehérváron kipattantunk a kocsiból és a tréningautóval azonnal elindultunk pályát járni, a navigátorommal. A sietség közben elkerülte a figyelmünket, hogy Csákberényt és Oroszlányt csak szombaton 11 óráig lehet felírni. VB-sre sikerült az itinerünk, mert mindkettőn csak kettőt tudtunk menni.

Ehhez képest nagyon jól alakult a hétvégétek, az is VB-s lett, megnyertétek a P13-as kategóriát. Milyen volt?

Nekünk borzasztóan tetszenek a fehérvári gyorsaságik, a két hosszabb pályát kifejezetten kedveltük. Mivel Miskolc óta egy percet sem ültünk az autónkban, nagyon hiányzott belőlünk a kilométer. Sok mindent próbálgattunk. Idén megyünk először Pirelli gumikkal, amiknek a határait nem igazán sikerült az eddigi versenyeinken feszegetni, keresni, erre most végre tökéletes lehetőségünk nyílt. Az első nekifutásra Guttamásin olyan tempót akartam már autózni, amit igazából már nem tudtunk. Volt a bal derékszöges elágazás, ott túlcsúsztunk, tolatni kellett, csak utána mehettünk tovább. Menet közben nincs időnk az eredmények böngészésére, így a szervizben jöttünk rá arra, hogy jól állunk a P13-ban, nagyjából fél perccel vezettünk. Ekkor mondtam Attilának, hogy alaposan húzza meg az öveit, mert amit eddig nem sikerült azt a második körben kivétel nélkül kipróbáljuk. Amit csak lehetett forszíroztunk. Az autót, a gumit, magunkat, mindenben a határokat kerestük. Ennek eredményeként egyszer megforogtunk, harmadik fokozatban, amikor már üveghangon üvöltött a motorunk. Csákberényen történt a piruett, de szerencsére karcmentesen megúsztuk. Oroszlányon voltak hibáink, a nem tökéletes itiner miatt, inkább elspóroltuk a végét. A power stage-en viszont úgy leküldtük a VFTS-ünket, ahogy a csövön kifért, az már nagyon tetszett, én is elkaptam a ritmust.

A végére bemelegedtem. Kíváncsi lennék, hogy milyen lehet két egymást követő napon is versenyezni, szívesen kipróbálnék egy ORC-s, vagy Rallye1-es futamot is. Eredményesnek értékeltük a fehérvári hétvégénket, mert csomó dolgot teszteltünk, és tanultunk. Az autónkon, az önindító kábelének a rögzítésén kívül egy csavart sem kellett meghúznunk. Csak tankolnunk kellett, a futam végén pedig átvehettük a P13 legnagyobb kupáit. Nagyon örültünk a célban. Mindenkinek a miénkhez hasonló, gondtalan versenyeket kívánok!  

A Veszprém Rallye-ra eljöttök e?

Nagyon szeretnénk. Amennyiben a napi teendőink hagynak annyi időt, legalább egy pár napot arra, hogy felkészüljünk, akkor valószínűleg ott leszünk. A salakpályás körversenyeken kívül még soha nem mentünk laza talajon, így a veszprémi pályákon sem, mindegyik újdonság lenne. Tervben van az, hogy megyünk Veszprémben, de egyelőre maradjunk ennyiben. A többi július elejéig kiderül.

Rallye2.hu – Salánki Gábor  

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük