Szíve mélyén tartott a Székesfehérvár Rallye-tól Zsebe Gabi, mert a korábbi fehérvári futamain soha nem jött ki neki a lépés, nem érzett rá a pályák ritmusára, éppen ezért önmagát is nagyon meglepte azzal, hogy idén, Zákányi Janikával a jobb1-ben már a rajt után olyan tempót tudott diktálni, amivel az igen erős Rallye2-es mezőny nem tudott mit kezdeni. A futamgyőzelem ugyan nem sikerült a párosnak, – bár ez nem rajtuk múlt – de azt gondoljuk, hogy az abszolút második hely és a P12-es géposztály elsősége miatt nem kell szégyenkeznie a baranyai párosnak. Zsebe Gáborral beszélgettünk.

Mi volt a tervetek a fehérvári megmérettetés előtt?

Az elmaradt Szombathely Rallye miatt volt időnk bőven a felkészülésre, és arra, hogy kitaláljuk, hogy mit szeretnénk Székesfehérváron. Az autónk rendben volt Miskolc után, csak a kötelező revíziót kellett elvégeznünk. A mostani volt az ötödik Székesfehérvár Rallye-nk és elmondhatom, hogy a koronázó város futama volt eddig nekem a mumus, mert eddig még soha sem sikerült megtalálnom a pályák ritmusát, ezért most igyekeztem erre maximálisan felkészülni. Erősen koncentráltam minden apróságra, figyeltem a mentális felkészülésre és a pályafelíráskor is nagyon precízen végeztük a munkánkat. Janikával együtt sikerült jól felpörögnünk a rajt pillanatára.

Ez olyan jól sikerült, hogy nem sok választott el titeket az abszolút győzelemtől. Milyen volt nektek a Székesfehérvár Rallye?

Ahogy a rajt előtt is nyilatkoztam, tudtam, hogy ezúttal nincs helye a taktikázásnak, ezért azonnal elkezdtünk sietni, ám még magunkat is megleptük, hogy milyen jó időt mentünk az első szakaszon. Ha Zagyva Lajosékat nem számoljuk, – őket szinte kár is figyelni Fehérváron, mert annyira gyorsak 🙂 – akkor mi „nyertünk” Csákberényen. Ezzel jól megalapoztuk a napunkat, de sokat nem kellett a későbbiekben sem lacafacázni, vagy tervezgetni, nyomni kellett a gázt. Zagyváék második szakaszon történt kiesése után átvettük az összetettben immáron ténylegesen is a vezetést, amit az utolsó előtti szakaszig megőriztünk. A hosszú, Oroszlányon előztek meg minket Neukirchner Andrásék. Ők is nagyon gyorsak voltak, de a motorunk nem működött 100%-osan. Egy hőfok jeladó elromlott, emiatt több üzemanyag került az erőforrásunkba a kelleténél, amitől állandóan befulladt. Próbáltunk okosan autózni az ötödik és a hatodik szakaszon, de éreztük, hogy nem fogjuk tudni megtartani a vezető helyünket. Ez egy technikai sport, nem tudtunk mit tenni, de nem adtuk fel, küzdöttünk az utolsó méterig. Ha valaki a verseny előtt azt mondja nekem, hogy miénk az abszolút második hely és a P12-es géposztály elsősége, akkor boldogan aláírom az eredményt. Meg sem álmodtam, hogy a mumusversenyemen ennyire jól fogunk szerepelni. Nagyon erős volt a mezőny, elismerésünk mindenkinek, aki célba ért. Ez volt az évben az első olyan hétvége, amikor hét ágra kisütött a nap, 30 Celsius fok közelébe kúszott a hőmérő higanyszála, így fizikailag sem volt könnyű helytállni.

Megerősítettétek a vezető helyeteket a P12-es kategória élén. Veszprémbe eljöttök, hogy még tovább növeljétek a pontjaitok számát?

Veszprémet szokásunkhoz híven kihagyjuk. Júliusban nyár van, meleg van, család van, nyaralás van, ezek közt pedig sok-sok munka vár ránk, nem tudunk elutazni a Veszprém Rallye-ra. Két és fél hónap alatt négy verseny szerepel a Rallye2 Bajnokság versenynaptárjában, ami nem fér bele sem az időmbe, sem az energiámba, nem vagyok profi versenyző. Szerintem többen vannak így ezzel, érdemes lenne erre figyelni a versenynaptár összeállításakor az illetékeseknek. Anyagilag talán beleférne, de én biztosan nem vállalom be mind a négy futamot. Ezzel valószínűleg bukunk majd néhány helyezést, de ez van, nem tudok mit csinálni. Legközelebb itthon, a Baranya Kupán fogunk rajthoz állni, július végén.

Rallye2.hu – Salánki Gábor

Köszönjük szépen a segítséget a támogatóinknak, a szurkolóinknak a biztatást, a célba érkező versenyzőtársainknak pedig még egyszer szívből gratulálunk a sikerükhöz.

Ha tetszett a cikkünk kérlek oszd meg másokkal is!