Rallye2.hu
logo
…csak a Rallye2 -ről szól!

Ruszkai Attila: Kedvesebb a miskolci bronzérmünk, mint az egri győzelmünk

Ruszkai Attilának és Bodnár Attilának egyik kezével adott a Miskolc Rallye, de a másikkal is, mivel a jól sikerült szakaszok után alaposan felpofozta őket. A páros eleinte biztató részeredményekkel büszkélkedhetett, és hosszú idő után célba is ért a hazai versenyén, ám ezért kegyetlenül meg kellett szenvedniük. A fiúk a Miskolcon keletkezett problémák egy részére már megtalálták a megoldást, így nyugodt tempóban, készülhetnek a pilóta számára teljes egészében ismeretlen Székesfehérvár Rallye-ra, aminek a P13-as géposztály éves értékelésének az első helyéről vághatnak neki, június elején. Ruszkai Attilával beszélgettünk.

Kategóriagyőzelemmel kezdtétek az évet, az Eger Rallye-n, a P13-ban. Miskolcra is ugyanez volt a terv?

Igen, nagyon jól sikerült az egri futamunk, ezt az eredményt szerettük volna Miskolcon reprodukálni. A pályákat nevezhetjük ismerősnek, hiszen Miskolciak vagyunk, de számunkra sajnos már tendenciának mondható, – az utóbbi évek tapasztalatai alapján – hogy rendre kiesünk a hazai környezetben. Tavaly és tavalyelőtt is korán búcsúztunk, idén ezért már némi fenntartással vártuk a Miskolc Rallye rajtját. Az aggodalmunk részben feleslegesnek bizonyult, mert végre sikerült célba érnünk, de azt nem jelenthetjük ki, hogy ez egy egyszerű menet volt. Én is vétettem egy hibát, de a technika ördöge is bőszen munkálkodott azon, hogy nehogy megszakadjon a negatív borsodi szériánk.

Mi volt ez a baki, és milyen volt a versenyetek?

Az első gyorsasági szakasz kifejezetten jól sikerült, ahhoz képest, hogy pályafutásom során mindössze három gyorsasági szakaszt teljesítettem vizes körülmények között eddig. Amikor a bükkszentkereszti célban ránéztünk az eredménytáblázatra és megláttuk, hogy a kategóriánk legjobbjai lettünk, és abszolútban a második időt autóztuk, azonnal el akartuk kezdeni járni az esőtáncot, hogy egész nap ugyanúgy szakadjon az eső, mert azt gondoltuk, hogy akkor nem lehet probléma. Garadnán már nem volt akkora cunami, gondoltuk, hogy az nem válik a javunkra. A géposztályt még itt is megnyertük, ám az abszolútban már hátrébb csúsztunk, de a P13-ban az egész első kört az élen töltöttük. Sáta is remekül indult, csak utolsó harmadára szétment a kuplung, mert egy fitting eltört. Parasznyáról nem volt könnyű önindítóval elrajtolni, Sátához hasonlóan ott is harmadik időt autóztunk a kategóriában. A gumink sem volt tökéletes Parasznyára, mert a kör második felében már nagyon nyúltak a felszáradó aszfalton, a hosszú kanyarokban, az intermediak. A szervizben a srácok mindkét hibát orvosolták, így Bükkszentkereszten újra kategória győztesként értünk célba.

Az abszolútban csúszkáltunk lefelé, de különösebben nem foglalkoztunk vele, hiszen az összetett értékelésben amúgy sem szerezhetünk volna pontot, a P13-ban pedig jól álltunk. Mályinkán is elkezdett száradni az aszfalt, mi ettől felbátorodtunk, de az egyik kanyarban elállt az autó hátulja keresztbe, elkezdtünk beforogni, és csúsztunk keresztbe az úton, ha van hely, akkor semminek nem megyünk neki, és le sem esünk az árokba. A probléma az volt, hogy a következő kanyarig 20 méter sem volt, az úttal pedig természetesen kanyarodik a szélén lévő szalagkorlát, aminek nekicsúsztunk. Komolyabb gond nem lett, mert nem kapott nagyot a Ladánk. Még a futómű sem ment el, de valami kiszúrta a hűtőt, amiről ma sem tudjuk, hogy mi lehetett. Ameddig nem kezdett el túlmelegedni a motor, addig megpróbáltam nyomni a gázt, de utána elvettem és csak gurultunk lefelé. Még az volt az isteni szerencse, hogy leejtős volt a pálya, le tudtunk gurulni a gyorsaságiról. Nekiláttunk a javításnak, Hajdu Tomiék segítettek nekünk befejezni a munkát, – amit utólag is köszönünk szépen – összeraktuk, és új lendülettel folytattuk a versenyzést. Sáta eleje megint jól sikerült, de az utolsó harmadára újból eltört ugyanaz a vadonatúj alumínium fitting a kuplungban, ami az első körben is csütörtököt mondott. Akkor döntöttük el, hogy ebből elég lesz, és már esztergáltattunk is magunknak egy normálist, acélból. A hátra lévő kilométereken a kuplung nélküli váltásoknál nem tudtam a váltót tehermentesíteni, emiatt a végén egyszer beragadt negyedikbe a váltónk. Parasznyán már rutinosan szenvedtünk, a lehetőségeinkhez mérten igyekeztünk egy jót menni a power stage-en, de nem akartuk a határokat feszegetni, csak célba akartunk érni. Sikerült eljutnunk a DVTK stadionjához, ahol a kínjaink ellentételezéseként, és azért, mert sikerült a célig elküszködni az autót, átvehettük a géposztályunk bronzérmét. Ez a harmadik hely sokkal kedvesebb és értékesebb nekünk, mint az egri győzelmünk. Az elég sima volt, ám ezért hatalmasat kellett küzdenünk és végre célba értünk itthon! 🙂

A Székesfehérvár Rallye-ra eljöttök e?

Az eredményes évkezdésnek köszönhetően úgy tervezzük, hogy a Veszprém Rallye kivételével minden hátra lévő Rallye2-es versenyen rajthoz állunk, de a Mecsek Rallye-val kapcsolatban még rezeg a léc. Pécs elég messze van nekünk Miskolcról, sok időt elvinne tőlünk. A ponttáblázattól függ majd az évzáró verseny sorsa. Ha nem múlik rajta semmi, akkor lehet, hogy kihagyjuk. Székesfehérváron viszont biztosan ott leszünk, és én tűzkeresztségen fogok átesni, mert soha sem versenyeztem még a királyok városának a környékén. Keresem a gyorsasági szakaszokról az Interneten a videókat, de sajnos nem találtam túl sokat belőlük. Készülni nem nagyon tudunk rá, de nem aggódunk, hanem alapos munkára készülünk a pályabejáráson, jól feltérképezzük a pályákat, igyekszünk pontos itinert készíteni és akkor nem lehet gond majd a versenyen sem.

Rallye2.hu – Salánki Gábor     

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük