Tőzsér Áron és Haász Eszter váratlanul gyorsan került egy autóba a Miskolc Rallye-ra, de ez elsőre olyan sikeres választásnak bizonyult, hogy Miskolcról fejenként két-két kupát is hazavihettek, ezért az újdonsült páros szinte a teljes 2019-es évet együtt tervezi. A kivétel pont a soron következő fordulóban, a Székesfehérvár Rallye-n lesz, ami Áron egyik legnagyobb kedvence, így érthető, hogy a pilóta izgatottan várja a június eleji megmérettetést. Tőzsér Áron készített nekünk egy olvasmányos összefoglalót a Miskolc Rallye-ról, aminek a végén felvázolta a fehérvári terveiket is.


Újabb eredményes verseny, de azért a kezdés nem volt egyértelmű. A 22. helyről kapaszkodtatok fel végül a dobogóra. Mi volt a gyenge kezdés hátterében? Technika ördöge, vagy Ti keltetek bal lábbal reggel?

Mi keltünk bal lábbal, a technika csak később szállt be. 🙂 Viccet félretéve: az első két gyorson bezsákoltunk több, mint egy percet. Ennek köszönhetően a 22. helyről kezdtünk felzárkózni, és azt kell, hogy mondjam, az első két gyorson mutatott tempó rajtunk múlt. Az autó az egri motor dadogást az első körben egyáltalán nem csinálta. Az 5-ös gyorson ugyan behozta ismét, de ezt majd később, menjünk sorban! 🙂

Először is köszönöm Haász Eszternek, hogy vállalta a beugrást, ilyen rövid határidővel. Kemény volt, mert nem tudtunk sem sprinten, rallye edzésen, vagy teszten összeszokni. Az esős, sáros bükkszentkereszti gyors volt az első, ahol nekem az Ő hangját kellett követnem, neki meg eltalálni, hogy mi a helyes ritmus nekem. Nem segített, hogy a C2-t egyáltalán nem ismertem nedves körülmények között, bonuszként pedig sikerült mellényúlnom a guminyomással. Szóval minden adott volt hozzá, hogy a párosunk kicsit lámpalázas legyen – azok is lettünk. Az első gyors elment kettőnkön, de ezzel kvázi számoltam. A fontos az volt, hogy innen jól álljunk föl. Eszter a civil életben is komolyan sportol – én sem gondolom magam szétesősnek, nem aggódtam. Nem is lelkiztük el, megráztuk magunkat és koncentráltunk a következő gyorsra. Innen szépen ívelhetne a fel a sztori, de mégsem. Mert Eszter bele is talált, én viszont egy klasszikust hibáztam, sikerült elképesztően kis sebességgel megforognunk az első kanyarban. Nem segített, hogy a gumit nem melegítettük meg eléggé etapon, álltunk 15 percet a rajtban – még tovább hűlt – és a nyomás továbbra sem volt jó. Ez a gyors is ment a másik után a kukába.

Következő gyorsra a gumimelegítést és a nyomást korrigáltuk, onnantól nem lepett meg a kocsi egyszer sem. Mondhatjuk, tanulópénz volt.

Tehát az első két gyors után megráztuk magunkat ismét – ebben már kezdett rutinunk lenni. 🙂 Közben felszáradt az aszfalt, mi meg ott voltunk „talpig” esőgumin. Egyébként úgy voltam vele, ha az esőgumink utolsó nagy lövése lesz, így járt. De innentől megyünk. Szóval jöttünk gyorsan Sátán egy abszolút második időt, ettől helyre rázódtunk.

Parasznyára meg is érkeztünk „éhesen”, és le is toltuk erőből, itt jöttünk egy 6-os kategória első időt. Ez kellett már. Tudnunk kellett, hogy tudunk nagyot menni, ha összeáll minden. Innen egy jó hangulatú szerviz, és irány vissza a második körre. De ugye ismét fordulat. 🙂

A második kör egy újabb visszaeséssel kezdődött.

Igen. Mi belejöttünk, a kocsi viszont úgy döntött, hogy most Ő lesz akkor a primadonna.

Beálltunk a rajtba, és a már a beíróban elkezdte az egri motordadogást, most ráadásul valahogy nagyon elkapta a fonalat – nagyon dadogott, emelkedőn konkrétan nem ment. Nem mondom, hogy nem voltam mérges, ezt a felvételt nem is tettem fel. 🙂 Persze ahogy jött, úgy el is ment a gyors végére, és onnantól nem csinálta a verseny végéig.

Innentől Lendvai Pistivel kezdtetek érdekes meccsbe –  a mezőny elején.

Igen, ez hatalmas meccs volt, amit nagyon élveztem. A mi autóink egyformák, tehát nincs technikai előny vagy hátrány. Mindketten siettünk és egyébként végig az első háromban autóztunk. Garadnán jöttünk egy 1-2-t, és a 18km-en 0.3 sec-el volt gyorsabb Pisti. Az egy gázelvétel vagy egy méterrel korábban vett féktáv. Parasznyán – az utolsó gyorson – 0.1-et kaptunk. Nagyon élveztem, vigyorogva szálltam ki – akkor is, ha Pisti vitte a gyorst. Tegyük hozzá Parasznyán siethettünk volna jobban, ott ugye tudtunk az első körben nyerni. Viszont egyszerűen nem kapcsoltam, hogy az a Power Stage, és extra pontokért folyik a küzdelem. Biztonságosra vettem, már a célba érkezésre koncentráltam. A Power Stage pontok elfértek volna, reméljük év végén nem múlik majd ezen semmi. 🙂 Mindenesetre a tempónk volt annyira jó gyorsról-gyorsra, hogy a 22. helyről feljöttünk végül a kategória harmadik és az abszolút negyedik helyre. Így összességében kihoztuk a versenyből a maximumot.

Ismét dobogó, pezsgőzés. Elégedett voltál?

Igen, de tegyük hozzá, azért kiestek előlünk páran, akik jól mentek, ezt sajnálom. Nekünk gyorsulni kell még a C2-vel. Látom, a belsőinken és látom, hol maradt benne. Folytatni kell az összeszokást, megérteni a kocsit vízen, pláne majd murván. Folytatni kell a megkezdett stratégiát, vagyis a C2 masszívságára kell majd építeni – technikailag fejlettebb autók vannak a mezőnyben – és célba érni mindenhol. Így van esélyünk egy év végi jó szereplésre.

Következő verseny a Székesfehérvár Rallye. Szereted?

Fehérvár az egyik kedvencem, remélem az is marad. 🙂 Persze sok múlik azon, melyik gyorsaságikat jelölik ki, hogy szerepelünk majd rajta, és hogy a primadonna megmakacsolja-e magát újra. Laciék gőzerővel keresik a hibaforrást, reméljük, hogy Fehérváron már hiba nélkül megy a motor is, esetleg ott már indulhatok a saját kocsimmal.

És akkor az új formációban, folytatjátok Eszterrel?

Fehérváron éppen nem, de az idei év többi részében igen, Eszterrel tervezzük. Nagyon ügyes volt. Első nagy versenye volt, meg kellett szoknia azt is, hogy én mit és hogyan várok el, de a sok új ellenére összeszedett és koncentrált volt végig. Mindenhova időben és tökéletes útvonalon érkeztünk, szóval jó munkát végzett. Fehérvárral kapcsolatban: Régi navigátorommal, Oláh Zolival már hosszú ideje tervezzük, hogy egy verseny erejéig beül, és az idei naptárból kizárólag Fehérvár jó neki. Utána ismét Eszterrel tervezzük az év végéig.

Ismét köszönöm a Bakó Rally Teamnek a remekül felkészített autót, és a végig vidám hangulatot. 🙂

Eszter, hogyan tetszett az első Rallye2-es versenyed? Hogy érezted magad?

Őszintén szólva, amikor Áron megkeresésére igent mondtam, még fel sem fogtam mire vállalkozom. El kellett, hogy teljen pár nap, amíg lecsapódott bennem. Nagy kihívás volt számomra. Nem ismertük egymást, nem tudtam az elvárásait és tesztelni sem tudtunk, annyira hirtelen történt. Mindketten sejtettük, hogy az első gyorsasági még egyfajta teszt lesz, de szerencsére hamar összerázódtunk. Hihetetlen élményekkel és tapasztalatokkal gazdagodtam. Összességében egy nagyon jó versenyt tudhatunk magunk mögött.

Szerencsés embernek érzem magam, hogy ezt az élményt átélhettem és ezt szeretném megköszönni Áronnak és a csapatnak egyaránt! 🙂

Milyen volt Áron, annyira nehéz vele, mint amilyennek mondják? 🙂

Minden támogatást és biztatást megkaptam Árontól, ami nagyban segítette közös szereplésünket a versenyen. Igyekeztem mindenre odafigyelni és a kéréseit teljesíteni.

Nekem jó tapasztalataim vannak, nagyon segítőkész volt.

Jól tudtam együtt dolgozni vele. 🙂

Mi tetszett a legjobban?

Izgalmas verseny volt, sok kihívással, változó időjárással, szuper gyorsasági szakaszokkal. Végig kiváló volt a hangulat és csodás érzés volt a végén a céldobogóhoz érkezés, valamint a pezsgőzés!

Rallye2.hu – Tőzsér Áron

Ha tetszett a cikkünk kérlek oszd meg másokkal is!