Tim Gábor és Timár Tamás sikerével zárult a Rallye2 Bajnokság évadnyitó Eger Rallye-ja pedig az utolsó gyorsasági szakasz rajtja előtt még az opeles duó sem gondolta volna, hogy végül ők állhatnak fel a dobogó legfelső fokára. A jó szereplésük mellett, pályafutásuk második abszolút Rallye2-es győzelmét annak is köszönhetik a JG-2 Racing Team versenyzői, hogy az utolsó szakaszon, a mindaddig tökéletesen vezető Papp Arnie hibázott és ezzel váratlanul átadta nekik, a győzelem kapuját nyitó kulcsot. A Rallye2 Bajnokság nem okozott csalódást Egerben, ahogy számítani lehetett rá, jócskán megerősödött a mezőny, nagyon izgalmas csatákkal indult a Rallye2-ben, a 2019-es szezon.

Hét gyorsasági szakasz, és 72 versenykilométer várt a Rallye2 Bajnokság mezőnyére az évadnyitó Eger Rallye-n, ami előtt, a hosszú télnek, valamint az izgalmas pályáknak köszönhetően jócskán megjött a versenyzők kedve a nevezéshez. Végül 66 páros neve került fel a rajtlistára. A mezőny az idei esztendőre is alaposan átalakult. Érdekes volt látni, hogy a Kia kupa résztvevői mellett nemcsak fiatalok érkeztek, hanem korábbi Rallye1-es pilóták, valamint évek óta inaktív versenyzők is feltűntek a Rallye2 háza táján. A péntek délutáni, Dobó téri rajtceremóniát egyből a négy kilométeres Egerszalók-Eger szuperspeciál szakasz követte. A bemelegítés mindeddig szokatlan volt Egerben, de jár érte a piros pont a rendezőknek, mivel a szakasz rövidsége ellenére is sikerül megalapozni vele szombatra a jó hangulatot. Az újdonságtól nem ijedtek meg a Rallye2-es versenyzők tempósan és látványosan abszolválták az év első gyorsasági szakaszát. A leggyorsabb Papp Arnie volt, Harangozó Csengével, és a vadonatúj, 192 lóerős Ladájukkal 0,6 másodpercet adtak a második helyezett Neukirchner Andráséknak. Akadt olyan versenyzőpáros is, akinek már ekkor meggyűlt a baja a technikával. Kerekes Lászlóéknál a váltó rakoncátlankodott az Opelben. Lendvai Istvánék Citroenjében nem működött a hangosítás. Bartha Nándorék Peugeot 206-osát elég nehéz volt megzabolázni, a fékprobléma a szombati célig elkísérte őket. Másnap reggel, Egerbaktán kezdte meg a mezőny a versenyzést, és a gondos téli felkészítés ellenére már itt elkezdtek hullani a Rallye2-es versenyautók. Ruszó Krisztiánék Ladája a bátori elágazásig bírta, kb. 4 kilométer után adta fel a harcot, elfolyt a hűtővíz a motorból. Ugyanitt Kiss Zsolték megforogtak, Baksai Lászlóék pedig a 2WD kupa bajnokaként, stílszerűen, kétkeréken kerülték ki a terelőelemeket. A szalagkorlát mentette meg őket a borulástól. A BMW-ről Citroen-re váltó Tőzsér Áronék autóján a kipufogó csúszott szét, a Géringer-Andráskó páros Hondája már ekkor is füstölt, de épségben teljesítette a versenytávot. Foczkó Ákosék defektet kaptak, mert egy kitérőt nagyon levágott a pilóta és valami kicsípte a gumit. A hibát a pályán kellett elhárítani, sok időt vesztett a kategóriagyőzelemre is esélyes versenyzőpáros. Később abszolút szakaszgyőzelmet is szereztek, de felzárkózni már nem tudtak. Egerbakta után következett a hírhedt Parádsasvár-Mátraalmás szakasz, amitől a pályabejárás után szinte mindenki rettegett. Ehhez képest a rossz minőségű aszfalt, vagy inkább annak a maradéka mégis sokaknak bejött, a ladás párosok közül többen egyenesen imádták Szuhát. Persze szép számmal akadtak olyanok is, akik ezzel nem értettek egyet. Vitek Viktorék és Rónavölgyi Endrék számára egyaránt itt ért véget az Eger Rallye, mindketten az árokban végezték. A negyedik szakaszon Neukirchner Andrásék Hondájának elkezdett vacakolni a kuplungja, de később magától megjavult. Papp Arniék könyörtelen tempót diktálva, folyamatosan növelték az előnyüket, az első körben egy szakasztól eltekintve mindet megnyerték. A pilóta elmondása szerint nem kockáztattak, bár Szuhán emberesen áttolták, jónak és erősnek érezték a Ladájuk 16 szelepes, kísérleti motorját. Az első kör krónikájához tartozik még az is, hogy Trencsényi Vinceéék Fordjában a fékek makacskodtak. Csikó Péter 12 év után ült újra rallyeautóba, óvatosan kezdett érthető, hogy ilyen hosszú kihagyás után sokáig kereste a jó fék távokat. A közönség mindenesetre imádta, amit csinálnak. Csapattársainak, Hajdú Tamáséknak nem volt szerencséje, mert a meghibásodott motorjuk helyére beszerelt tartalék erőforrásuk gyakorlatilag felrobbant, szétment a teljes motorblokk a 2101-es Ladában. A féktávokon Gyöngyösi Marcell arcára sem az öröm ült ki, ő sem volt elégedett, mert sok maradt bent nekik a pályákon emiatt.  Délután, Szuhán neki is csapódtak egy szalagkorlátnak. A Bencs testvérek autójában a váltó vacakolt kidobálta fokozatokat. Hofbauer Tamásék kocsit és kategóriát váltottak 2019-re, barátkozósra vették a figurát az új Citroen C2R2 Max-al. A második körben, a szerviz után ismét Egerbaktára látogatott a mezőny, ahol a pálya vége felé már igencsak izzottak a féktárcsák versenyautókon. Elég komoly izgalmat okoztak Méhész Attiláék, akik Kia Picanto-jukkal, nem sokkal a cél előtt megforogtak, és a mögöttük érkező Balázs Bencéék BMW-je előtt keresztbe álltak, mielőtt árokba csúsztak. Szerencséjükre a nézők visszasegítették őket az útra. Krehlik Nándiék, az aktuális bajnokok egy kölcsönautóval álltak rajthoz, ám a harmadik szakasz után sajnos fel kellett adniuk a versenyt. Szuperrallyeval iramodtak a mezőny után és a nézőknek autózva óriási hangulatot csináltak a pályák mentén. Hozzájuk hasonló felfogásban csapattak a szakaszokon Kishontiék is a VFTS-ükkel, csak ők a mezőnyben parádéztak. A szuhai pálya igazából a második körben is hozta, a tőle elvártakat, volt, aki az autót kímélve, és akadt olyan is, aki izomból áttolta rajta, miközben a minősége egy csöppet sem lett jobb, mint amilyen az első körben volt. A záró gyorsasági szakasz előtt Papp Arniék előnye már több, mint 16 másodperc volt Tim Gáborékkal szemben. Timék óvatosak voltak egész nap, mert valami csörgött az Opelük motorjában, nem tudták, hogy hol lesz a furcsa hang miatt a versenyük vége. Arnie ezért nyugodtan emelte el Verpeléten a gázról a lábát, Eger Rallye-t akarták megnyerni, nem a power stage-et. De a pilóta hibázott, amikor szűken vett egy lassítót, elgörbült a kormányösszekötő, és az erdőben landoltak, pedig már ott álltak a győzelem kapujában. Trencsényi Vinceéknek sem volt szerencséje a záró szakaszon vészvillogóval rajtoltak el, a céljában pedig le kellett adniuk menetlevelet, megáll a motor a Ford Fiesta R2T-ben, nem jutottak el a Dobó térre. A P11-ben és a Kia kupában a kiegyensúlyozottan autózott Vogle Adrienn és Notheisz Ivett, de a verseny vége felé már voltak gondjaik az egyébként nagyon megbízható kis Picanto szériafékeivel. A fék problémák ragályosak voltak, mivel Fábián Dánielék autójában a hátsók nem fogtak. A Dobó térre végül 34 Rallye2-es páros gördült be a futam végén, ami elég komoly vérveszteségnek mondható, hiszen a mezőny csaknem felét valamilyen ok miatt elveszítettük. A P11-es kategóriában, illetve a Kia Platinum Rally Cup-ban Vogel Adriennék mögött Krajnyák Petráék és Méhész Attiláék értek célba. A P12-ben 28 versenyzőpáros rajtolt el, közülük az egyetlen skodás duó Zsebe Gábor és Péter Pál bizonyult a leggyorsabbnak. Fábián Donátékat és Baksai Lászlóékat előzték meg. A Rallye2 Bajnokság abszolút értékeléséből, a 2019-es évre kiebrudalt P13-as géposztályban Ruszkai Attiláéknak mutatta a legkevesebbet a végén, az óra. Mögöttük Berta Józsefék és Szilágyi Gézaék végeztek. Az 5-ös géposztályt Neukirchner András vezette a célba, Bencs Zoltánék és a második körben az árkot is megjárt Kovács Marcell-Paizs Róbert páros előtt. A 6-os géposztályban Tim Gáborék csörögtek át elsőként a célvonalon, Lendvai Pistikék és Tőzsér Áronék követték őket a sorban. A 2WD kupában Merényi Zsolték utasították maguk mögé Magyari Beck Szabolcsékat és Deli Lászlóékat. Az abszolút értékelés első öt helyét Tim Gáborék, Neukirchner Andrásék, Lendvai Istvánék, Tőzsér Áronék, és Zsebe Gáborék szerezték meg.

A folytatás, a Miskolc Rallye-n következik, amely április utolsó hétvégéjén lesz megrendezve. A már nyilvánosságra került versenykiírás szerint igazi klasszikus, legendás, és sokak által kedvelt gyorsasági szakaszok várnak Borsodban a Rallye2 Bajnokság mezőnyére, ahol ráadásul a gyorsasági kilométerek száma meghaladja majd a százat. Ez valószínűleg alaposan meghozza a versenyzők kedvét a nevezéshez. Ha mindenhez még szép tavaszi idő is párosul majd április 26-27-én, akkor mindenki szája fülig ér majd, hiszen ettől aligha kívánhat többet egy Rallye2-es szurkoló, vagy versenyző.

Rallye2.hu – Salánki Gábor

Ha tetszett a cikkünk kérlek oszd meg másokkal is!