Tavaly már láthattuk egy futam erejéig Berta Józsit, aki három Barum és egy Salgó Rallye-t leszámítva nagyjából egy évtizede nem ült versenyautó volánja mögött. Ezen a tendencián, az idei évben gyökeresen változtatni fog a salgótarjáni pilóta, hiszen Deák Henivel teljes évet szeretnének autózni a Rallye2 Bajnokság P13-as géposztályában. Berta Józseffel beszélgettünk.

Honnan érkeztek a Rallye2 Bajnokságba, és mik a terveitek?

A pályafutásom már elég régen, 1997-ben elkezdődött, akkor Rali Túra versenyekre jártunk. Volt egy hosszabb kihagyásom, ami nagyjából 8-10 évig tartott, ez idő alatt egyáltalán nem versenyeztem. Később elindultunk három Barum Rallye-n, tavaly pedig a Rallye2 Bajnokság hetedik fordulóján, a számunkra hazai Salgó Rallye-n is rajthoz álltunk. Akkor sikerült megszereznünk a P13-as géposztályban az ezüstérmet. Ám nagyjából ennyi volt a felkészülésünk a 2019-es szezonra, az autónkban nem is ültem a szeptember eleji futam vége óta. Az idei szezonra teljes bajnokságot tervezünk.

Murvás és aszfaltos versenyek egyaránt szerepelnek a versenynaptáratokban?

Igen, bár a murvás versenyek sorsát az első két aszfaltos megmérettetés eredménye fogja meghatározni. Ha Egerben és Miskolcon az elvárásainknak megfelelően tudunk szerepelni, akkor elutazunk Szombathelyre és Veszprémbe is. Ha nem, akkor fontolóra vesszük. De ha jól állunk az értékelésben, vagy a helyzet megköveteli, akkor biztosan nem fogunk gondolkodni, vagy taktikázni, hanem ülünk az autóba és megyünk. A talaj típusától függetlenül.

Tavaly Losonczi Csabi olvasta Nógrádban az itinered. Ő lesz idén is a segítőd?

Nem, mert 2019-ben Deák Henriettával fogok versenyezni. Henit már nagyon régen ismerem, szerintem van már legalább 15 éves az ismeretségünk. Ennek ellenére még soha nem versenyeztünk együtt, ám pokolian jó az ajánlólevele. Azt hallottam róla, hogy kitűnő navigátor. Éppen a napokban néztem meg néhány videóját, hogy pontosan képben legyek a munkásságáról.

Hol tartotok az autó felkészítésében?

Jól állunk, Egerre minden rendben lesz. Nincs miért aggódnunk, hiszen a kocsinkat a TBT Motorsport, és Kurali Bálint barátom készíti fel, de a PSZA Motorsport csapata is segít nekünk az idei évben. A korábbiakhoz képest kellett eszközölnünk néhány komolyabb változtatást a Ladánkon. A téli szezonban nagyobbra cseréltük a széria fékeket, mert egyszerűen sehol nem tudtunk velük megállni. Amikor beszélgetünk, éppen úton vagyok a vadonatúj szekvenciális váltóért, beszereztünk egyet, mert a tolókerekes váltó valószínűleg nem sokáig bírná el a 2000 köbcentiméteres motorunknak az erejét. Ebből az adatból kiderült, hogy a P13-as kategóriában fogunk rajthoz állni, mivel nem szerettem volna visszafelé fejleszteni kocsit. Nem akartam 1600 köbcentis motort faragni bele. A váltó beszerelésén túl a négy ajtó lefényezése vár még ránk Egerig, mert mindegyiket átalakítottuk az új szabályoknak megfelelően.

Milyen eredménnyel lennétek elégedettek az év végén?

Különösebben elvárásaink egyelőre nincsenek, a legfontosabb az lesz, hogy célba érjünk. Viszont a tavalyi eredményünket látva nem bánnák, ha sikerülne hamar elkapni a fonalat és tudnánk csatázni a P13-as géposztály élmenőivel, a dobogós helyezésekért.

Hosszú idő után térsz vissza, valószínű sok újdonsággal kell megismerkedned majd az évad során. Melyik az a verseny, amelyiken még egyáltalán nem jártál?

Igaz, hogy nem mostanában, de a versenynaptárban szereplő összes Rallye2-es futam helyszínén jártam már a pályafutásom során. Egyes egyedül a Nyíregyháza Rallye jelent majd nekünk – vagyis nekem biztosan – újdonságot. Tudom, hogy az ERC futam nincs benne a Rallye2 Bajnokság versenynaptárában, de mi az év végén, a zempléni pályákon szeretnénk majd feltenni a pontot az i-re. Úgy tervezzük, hogy egyedi rajtengedéllyel, de a Nyíregyháza Rallye-n is részt veszünk.

Az Eger Rallye előtt tudtok majd tesztelni?

Az évnyitó versenyen mindenképpen ott leszünk, sőt előtte egy tesztet is tervezünk, mégpedig közvetlenül a rajt előtt, az Eger Rallye hetében. Mindenképpen szükségem van erre a főpróbára, mert nem ismerem sem az új váltót sem a nagy fékeket. Mindkettővel el kell kezdenem a barátkozást, amennyiben nem versenyzés közben, a nulláról indulva szeretném begyakorolni a használatukat. Úgy gondolom, hogy a fékek lényegesen erősebbek lesznek attól, mint amit korábban megszoktam és eleinte biztosan nem lesz könnyű megtalálni velük a pontos féktávokat. De majd igyekszünk nagyon figyelni és sokat tanulni a teszten, hogy az éles bevetésen, a lehető legkevesebbet kelljen bíbelődni az autónkba szerelt újdonságokkal.

Rallye2.hu – Salánki Gábor


Köszönjük a segítséget:

TBT Motorsport, Kurali Bálint,
profitline.hu, Egnogert Kft, Schoen+Sandt Hungary Kft, www.kutfurok.hu, Sport Lobster line Kft, PSZA Motorsport

Ha tetszett a cikkünk kérlek oszd meg másokkal is!