Godó Tomi és Tóth Szabi is az olyan párosok – nem rövid – névsorár erősíti a Rallye2-ben, akiknek az a legfontosabb a futamokon, hogy jól érezzék magukat, illetve kikapcsolódjanak, az eredmény pedig csak másodlagos szempont a számukra. A hétköznapi élet viszont nem egyszerű náluk, rengeteg a munkájuk ezért Szabit többször is pótolni kellett 2018-ban. De Godó Tomi rendkívül jól vette az akadályokat, megküzdött a technikai problémák garmadával, az év legjobb eredményét is egy beugrós mitfárerrel érte el, Veszprémben. A műszaki nehézségekkel jócskán megspékelt 2018-as szezonról Tóth Szabolccsal beszélgettünk.
Mi terveztetek Tamással az elmúlt évre?
Különösen komoly terveink nem voltak, csak autózni szerettünk volna a versenyhétvégéken, a legfontosabb az volt, hogy mindig jó hangulatban teljenek a futamok, elszakadjuk a dolgos hétköznapoktól. Nem törekedtünk a világ megváltására, és a bajnoki cím megszerzésére sem. Egyetlen kritériumunk volt, mégpedig az, hogy önmagunkhoz képest folyamatosan gyorsuljunk. A lehető legtöbb versenyre szerettünk volna eljutni, de volt olyan megmérettetés, amin vagy ezért, vagy azért mégsem tudtunk részt venni. Olyan futam is volt, ahová én nem tudtam eljutni, így Tamásnak beugrós navigátorokat kellett igazolnia 2018-ban.
Igen, elég szépen „összegyűltetek” a jobb1-ben. Majdnem annyi navigátor fordult meg tavaly Tomi mellet, mint ahány futamon sikerült részt vennie. 🙂 Hogy alakult a 2018-as szezon nektek?
Azért ennyire nem súlyos a helyzet, öt fordulóban „csak” három navigátor olvasott itinert a VFTS-ünkben. 🙂 Egyszer Begala Tomi segítette ki Tamást, Székesfehérváron Kiss Peti ült mellette, a jobb1-ben, én pedig háromszor soroltam a kanyarokat. Alapvetően velem tervezte a szezont Tomi. Abban maradtunk, hogy a fiaim még mindig elég kicsik, ezért a távolabbi, dunántúli futamokra én nem utazok el. Plusz némi adminisztrációs nehézségeim is adódtak. Ezek a „messze fordulók” Kiss Petire vártak, de a Veszprém Rallye időpontjában ő sem ért rá, így helyettesített mindkettőnket Begala Tamás, akit az utolsó pillanatban sikerült megtalálnunk. Nagyon nehéz Magyarországon (jó) navigátort találni, aki egy bajnoki futam hétvégéjén még rá is ér. Nyíregyházán szívesen ott lettünk volna, de novemberben Tamásnak voltak halaszthatatlan munkái, így az évzáró futamot kihagyni kényszerültünk, pedig az nekem közel volt, sőt még rá is értem. Szóval elég kacifántos esztendőt tudhatunk magunk mögött. Az Eger Rallye-ra szép szürke matricával „fényeztük át” az autónkat, hogy a forró nyári versenyeken egy kicsit mérsékeljük az utastér hőmérsékletét, mert a fekete színnel gyilkos volt a 40-42 fokban versenyezni. Egy lassítót szétcsaptunk, de ezt leszámítva eseménytelen volt az egri versenyünk. A Miskolc Rallye viszont irgalmatlanul kalandosra sikerült. Annyi műszaki hibával, mint ott az egész pályafutásom során nem találkoztam egy futamon. Már a parc fermében beragadt az önindító, később tönkre ment a kuplung munkahenger, be kellett tolni az autót, beugrottam, utána felgyorsultunk, leállítottuk, lendületből belökettük, a futam végét a kardántengely törése jelentette, de az egyik etapon még ki is gyulladt néhány vezeték. Székesfehérváron újra megküzdött Tamás az önindítóval, de már rutinosan kezelte a dolgot. Egyszer a bozótban is jártak, túlvállalták magukat, de összességében sikeresen célba értek Kiss Petivel. A Veszprém Rallye-t – ekkor Begala Tamás volt a navigátor – imádták a srácok. Hatalmas ugratásokkal szolgálták ki a közönséget. Az egyik landolás után leállt a motor, megijedtek a fiúk, de hamar rájöttek, hogy szerencsére csak az áramtalanító kapcsoló csapódott le, így szinte időveszteség nélkül tudtak tovább haladni. A P12-es géposztály ezüstérmét, és a Lada kupa bronzérmét vihették haza a Balaton partjáról.
A Salgó Rallye-n, 2017-ben az AC pumpával küzdöttünk nagyot. Ez 2018-ban sem volt másképp, viszont tavaly már a reggeli parc ferméből kifelé jövet megmakacsolta magát az AC. Szereltem, megtisztítottam a sarukat, így beindult a kocsink motorja, futó percre értünk oda a ceredi szakasz rajtjához. Utána viszont roppant jó kedvünk volt egészen a célig, nem volt különösebb akció. Így zárult az elmúlt évünk. Az eredményünket ne kérdezd, mert komolyan mondom, hogy fogalmam sincs róla. 🙂
De az idei év elképzeléseiről remélem, hogy tudsz mondani néhány mondatot…
A terv az lenne 2019-re, hogy csökkentsük a technikai problémák számát, és nélkülük eseménytelenebb futamokat teljesítsünk. Ez már önmagában jó eredmény lenne, erre fogunk törekedni. Idő híján csakis a Rallye2 Bajnokságban képzeljük el az esztendőt, mert sajnos egyikünk időbeosztása sem engedi meg, hogy az ORC, vagy a Historic Bajnokság mezőnyében álljunk rajthoz. Annyi szabadság sajnos nem áll a rendelkezésünkre, és a családot még számításba sem vettük. Az elmúlt év Tominak a Mikulás Rallye-n zárult, ahol a párjával, Csengével indult és igazából már el is kezdődött az idei, mert a Kovászna hórallye-n is rajthoz állt, február elején, már harmadik alkalommal. Sajnos ott folytatta, ahol tavaly abba hagytuk, mivel ezúttal is sok gond volt a kocsival. A szekvenciális váltóval korábban még soha nem volt problémánk, ám Kovásznában az is megmakacsolta magát. Jelenleg szervizeljük, és az autó egyéb felkészítése is napirenden van. Egerben mindenképpen ott leszünk, szerencsére van még egy bő hónapunk a rajtig, de készültünk B tervvel is, ha mégsem készülne el addigra a szekvenciális váltó. Van hagyományos váltónk, ha minden kötél szakad, akkor azt fogjuk beszerelni az évad első versenyére. Eger után pedig ahová csak lehet szeretnénk eljutni, minden Rallye2-es futam szerepel a versenynaptárunkban. Nekem a Székesfehérvár Rallye egy esküvő, a Baranya Kupa pedig a távolság miatt van már ki is van lőve, de remélem, hogy a szép szürke VFTS-ünket az összes idei Rallye2-es versenyen láthatják majd, a ladázás szerelmesei.
Rallye2.hu – Salánki Gábor