Sok vadiúj Peugeot 208 R2-t sikerült 2018-ban, a gyorsasági szakaszokon móresre tanítania Hibján Jocinak és Szurovcsák Pistinek a jó öreg Citroen C2R2Max-al, az ORB mezőnyében, aminek egy értékes ezüstérem lett az eredménye, az évad végére. Jociék azonban nem elégszenek meg ennyivel, mert az idei évre még egy szinttel fentebb lépnek, és ezzel egy nagyon régi álma teljesedik be, a nyíregyházi versenyzőpárosnak. Hibján Jocival beszélgettünk a közelmúltról és a még közelebbi jövőről.

2018 elején elköszöntetek a Rallye2 Bajnokságtól és visszatértetek az ORB mezőnyébe, ahol már korábban is szép sikereket könyvelhettetek el. Miért döntöttetek így, és mi volt a tervetek az elmúlt szezon elején?

Izgatottan készültünk a bajnokság rajtjára, örültünk, hogy meghoztuk a döntést és visszatértünk az első osztályba. Nem azért neveztünk az ORB-be, mert nem szerettük a Rallye2 Bajnokságot, vagy a vetélytársainkat. Az ORB-ben lényegesen többet autózhatunk, sok a versenykilométer, és többet is versenyezhetünk, mint a Rallye2-es futamokon. Mi pedig pontosan erre vágytunk. Volt rá időnk, lehetőségünk és szerencsére a büdzsénkbe is belefért, hogy újra az ORB mezőnyében autózhassunk. A géposztályunk év végi dobogójára szerettünk volna felállni, de ezen kívül nem volt más célkitűzésünk, hiszen már ez is csodaszámba ment volna a gyors, modern, vadonatúj Peugeot 208 R2-es versenyautókkal színesített 6-os géposztályban. Ugyanúgy tudtunk volna örülni a bronzéremnek is, mint az ezüstnek. Végül az utóbbit sikerült megkaparintanunk. Nagyon megdolgoztunk érte, büszkén vettünk át a Rallye Szakág díjátadó ceremóniáján, Budapesten.

Nem volt könnyű dolgotok a kupás Peugeot-k között a jó kis Citroen-el, hiszen az ellenfeleitek ügyesek voltak, az autóik újak, amikhez képest a C2R2Max lassan beférne a Retrovasak újságba is. 🙂 De bebizonyítottátok, hogy még 10 évesen is ütőképes a technika. Milyen volt az elmúlt évetek?

A 2017-es évben rengeteg műszaki gondunk volt az autónkkal, a felújítás után kellett neki egy kis idő, és jó néhány versenykilométer mire minden újra, tökéletesen összeállt, de végre eljött a gondtalan versenyzés ideje is. 2018-ban az első versenytől az utolsóig megbízhatóan működött a kocsink. Apróbb meghibásodások természetesen előfordultak, de ezek nem hátráltatták a versenyzésünket, kivétel nélkül mindet orvosolni tudtuk. A nyolc futamból, – a 6-os géposztályban – egyszer ötödikként, kétszer negyedikként és szintén kétszer harmadikként gurulhattunk át a céldobogón. A Mecsek Rallye-n másodikak lettünk, Szombathelyen pedig kategóriagyőzelemnek örülhettünk, vagyis a Veszprém Rallye kivételével minden futamon célba értünk. A Balaton parti versenyhétvége lett az évünk legemlékezetesebb futama, ugyanis hatalmasat estünk a legelső gyorsasági szakaszon. 16 éve versenyzek, de ekkorát még nem pereceltem a pályafutásom során. Az autónk nagyon összetört, mi pedig Istvánnal együtt kis időre kórházba kerültünk. Szerencsére nem sérültünk meg komolyabban, de nem volt jó érzés, amikor bevittek minket. Gondolom, hogy mondanom sem kell, hogy ez volt az évünk legrosszabb emléke. Önmagunknak készítjük fel a versenyautónkat, ezért kemény menet volt a feltámadás, de hamar talpra állítottuk a Citroenünket, mi leporoltuk magunkat és már a következő futamon, a Salgó Rallye-n ott is voltunk újra a rajtvonalnál. Szerencsére hamar túllendültünk a kellemetlen emlékeken. Nyíregyházi párosként a legnagyobb élmény számunkra egyértelműen a Nyíregyháza Rallye volt. Az amatőr versenyeket leszámítva évek óta nem volt semmilyen komolyabb rallye-s megmozdulás Nyíregyházán és környékén, így iszonyatos élmény volt itthon, a városunk szívében, a barátaink, ismerőseink, szurkolóink előtt autózni a superspeciálon. Rendkívül motiváltak voltunk. Csak azt bántuk, hogy óriási köd volt a péntek esti, belvárosi gyorsaságin. A zempléni pályák szuperek voltak, jó volt rajtuk száguldozni, majd a Kossuth téren elköszönni a bajnoki évtől. A hab a tortánkon pedig az lesz, hogy novemberben már ERC futam lesz a Nyíregyháza Rallye, néhány hónap múlva Európa krémjével mérhetjük össze a tudásunkat, a hazai pályáinkon. Reméljük legalább öt éven keresztül. 🙂 Akkora élményt adott az évzáró futam, hogy nagy döntéseket hoztunk meg a hatására. Mondhatom, hogy megadta a végső lökést nekünk 2019-re.

Elárulhatsz konkrétumokat az idei évetekről?

Szerencsére igen. Elégedettek voltunk és vagyunk a Citroenünkkel, de mégis megpróbálunk előrébb lépni az előttünk álló szezonban. Megvásároltunk egy elég jó ajánlólevéllel rendelkező, fiatal, kevés versenykilométert futott Peugeot 208 R2-t. Jánosa Ákosék Peugeot kupát, kategóriát és 2WD kupát nyert kocsiját sikerült megszereznünk, a Berényi Racing-től, ezzel az autóval fogunk támadni az idei évben, az ORB 6-os géposztályában, a kétkerekesek között, és természetesen a Peugeot kupában is, a Tagai Racing Technology, és a Peugeot háttértámogatásával. A Peugeot-nk már itt van a műhelyünkben, éppen a kuplungját, a váltóját valamint a futóművét revíziózzuk, alaposan szétszedtük a 208-ast. Évekkel korábban kellett volna egy ilyen fiatal, profi hátterű, gyári versenyautóra váltanunk, de eddig nem tehettük meg. Végre eljött ennek is az ideje, újból bebizonyosodott az örök érvényű mondás, miszerint, ami késik, nem múlik. Egy hatalmas álmunk válik valóra a 2019-es évben. 🙂

A Citroen C2R2-vel mi újság?

Itt van nálunk az autó, nem váltunk meg tőle, ám a részletekről én nem árulhatok el túl sok mindent. Könnyen előfordulhat, hogy hamarosan viszontláthatjátok a kocsit, a Rallye2 Bajnokság mezőnyében. Sőt, még az is megeshet, hogy nem csak pilóta leszek az idei évben, hanem másodállásban esetleg még csapatfőnök is. 😉

Rallye2.hu – Salánki Gábor

Ha tetszett a cikkünk kérlek oszd meg másokkal is!