Kiss Zsolti és Berényi Gabi 2018-as éve csak mérsékelten volt sikeres, többször kiestek az újra megtalált szerelmükkel, a 2101-es Ladájukkal. De ezen egy percet sem kesergett a nyíregyházi páros, hiszen az elmúlt esztendőt teljes egészében, a felkészülés jegyében, az idei év oltárán áldozták fel. Az elmúlt szezonról, és a 2019-el kapcsolatos tervekről Kiss Zsolt számolt be nekünk.


Lecseréltétek az év elején a korábban használt E30-as BMW-t, a jó öreg, gombszemű Ladádra, amivel a P12-es géposztályba neveztetek. Mit vártatok 2018-tól?

Nagy terveink nem voltak tavaly, a legfőbb célkitűzésünk az elmúlt esztendőben, az volt, hogy maradéktalanul felkészüljünk az autócsere után 2019-re. Idén már szeretnénk teljes erőből támadni. Több, mint egy éve jelezte a Szakágvezető úr, hogy az idei esztendőtől nem veszik figyelembe a P13-as autókat, a Rallye2 Bajnokság abszolút értékelésében, így igyekeztünk erre a szabályra felkészülni, és időben lépni. Ezért szavaztunk a Ladára, valamint a P12-re. Motorikusan, a hajtáslánc tekintetében és a futóművön is rengeteget dolgoztunk, fejlesztettünk, és mi is igyekeztünk felnőni a feladathoz. Hosszú idő után éledt újra a kocsink, voltak buktatók, találkoztunk gyermekbetegségekkel, de amit lehetett azt megtettünk a sikerért. Én legalábbis ezt érzem.

A BMW-tek teljesen elkelt már?

Nem, mert a motorja még megvan, és jelenleg is revíziót végzünk rajta. Össze kell majd rakni, hogy eladható állapotba kerüljön. A Lada áll az első helyen nálunk, most érünk a karosszériás munkák végére, tegnap került be a fényezőműhelybe, ami után új dekoráció kerül majd fel kasztnira. Csak aztán kerülhet sorra a maradék BMW.

Hogyan alakult az első ladás évetek?

Volt pár kalandunk és akciónk, a futamokon, ezeknek a nyomait igyekszünk a szakembereink segítségével jelenleg felszámolni. Hat versenyen álltunk rajthoz, de csak Szombathelyen sikerült célba érnünk. A többi futamunkon kiestünk, sajnos többször elég hamar elbúcsúztunk. Az erdőt is megjártuk egyszer-egyszer, de nem voltunk elkeseredve egyáltalán. Mindenből tudtunk tanulni. Abból a történetből is sikerült levonnunk a megfelelő konzekvenciát, amikor a Székesfehérvár Rallye-n kiszakadt a jobb hátsó kerék, a Ladánk alól. Az eset, mint később kiderült az utolsó gyorsasági szakaszon történt. Ez egy kifejezetten rossz emlék nekünk, az elmúlt évből. A legjobb pillanatnak az összes olyan versenyünket nevezném, amelyiken el tudtunk rajtolni. Akármi is lett ezeknek a vége, mi mindig óriási örömmel indultunk neki a gyorsasági szakaszoknak és a hétvégének. Nyíregyházán, itthon a barátaink és a szurkolóink előtt is hatalmas élmény volt autózni. Elégedetlenek egyszer sem voltunk. Kétségtelen, hogy szívesen fotózkodtunk volna minden verseny céldobogóján, de bevallom, hogy sokkal többet nem vártunk magunktól, mert a versenyeken kívül gyakorlatilag egy percet sem ülök év közben az autóban. Természetesen mindig törekedtünk a legjobbra, de nem volt időm foglalkozni az autóval, pedig egy-egy teszt, vagy próba biztosan jót tenne a rajt előtt a kezemnek és a lábamnak, valamint a kocsi beállításainak is.

Ezen tudtok változtatni az idei évre? Mit terveztek 2019-re?

Jó lenne, de ez úgyis a versenyhétvégék előtt fog kiderülni. Úgy vélem, hogy munkánk idén sem lesz kevesebb. Ellenben egy kisebb, mondjuk kunmadarasi teszt akár még bele is férhet a programunkba márciusig, az Eger Rallye előtt. Időben neki kezdtünk a felkészülésnek, ennek köszönhetően jól állunk a munkákkal. Ebből a tesztből még talán lehet is valami. Sok energiát fordítunk a szerelésen kívül arra, hogy kibővítsük a tartalék alkatrész raktárunkat. Minden alkatrészből szeretnénk plusz darabot beszerezni, hogy ne kelljen technikai probléma miatt versenyeket feladnunk. A célkeresztben továbbra is a Rallye2 Bajnokság szerepel nálunk, úgy tervezzük, hogy a murvás megmérettetéseken kívül mind a hat aszfaltos futamon részt veszünk. A variáció ezek után következik, mert a murvás versenyek árát, lehet, hogy a Rallye Legend-re tesszük félre és elutazunk egy nagyot csapatni a méltán híres, San Marino-i futamra. De az sem kizárt, hogy hazai pályán verünk a pénz hátsójára, és a ott lesz a nevünk a novemberi, nyíregyházi ERC futam rajtlistáján, az ORC mezőnyében, egyedi rajtengedéllyel. Ám ez még a jövő zenéje, bőven van időnk meghozni a végső döntést arról, hogy a két nagyon jó közül melyiket válasszuk.

Rallye2.hu – Salánki Gábor

Ha tetszett a cikkünk kérlek oszd meg másokkal is!