Szerencsétlenül kezdte az idei évet Baksai Laci és Erdei Zoli, mivel már a második fordulóban, Miskolcon leselejtezték Lackó pályafutásának legjobb Ladáját. Április végén megvolt az a pillanat is, amikor a pilóta feladta, kimondta, hogy itt a vége. De a fiaskót követő három hétben mégis talpra álltak és az év hátra lévő hat futamán eredményesen szerepelve, begyűjtötték a 2WD kupában az éves aranyérmet, ami mindkettőjük számára különös jelentőséggel bír. Laci 23 éves munkásságának ez az első bajnoki trófeája, Zoli pedig immáron kormánnyal és füzettel a kezében is felért a csúcsra, a Rallye2-ben. A sikeres szezonról, a téli tervekről, valamint a jövő esztendőről Baksai Lászlóval beszélgettünk.

A P12-es géposztályban futottatok neki a 2018-as esztendőnek, de a 6-os kategóriában zártátok, mert Miskolc után módosítani kellett az elképzeléseken. Mi volt az eredeti koncepciótok az elmúlt szezonnal kapcsolatban, mielőtt márciusban elutaztatok volna, az Eger Rallye-ra?

Nem kevés pénzt és energiát áldoztunk a téli szünetben a kocsink fejlesztésére, ami úgy éreztük, hogy meghozta a gyümölcsét, mert az első tesztek végén máris azt gondoltuk, hogy idén lehet keresnivalónk a kőkemény, P12-es géposztályban. Azt éreztem, hogy soha az életben nem volt még ennyire jó Ladám. A kezdeti lelkesedésünk dacára, az egri és a miskolci futamunk igencsak kurtára sikerült, de a részeredmények alapján igazoltnak láttunk, hogy nem voltak alaptalanok, amiket a próbák után gondoltunk. Pályafutásom első olyan szezonjának rugaszkodtunk neki, aminek már az elején tudtam, hogy minden futamon ott lehetünk, teljes bajnokságot autózhatunk, nem kell aggódnunk amiatt, hogy miként rakjuk össze a következő fordulót. Reménykedhettünk a sikeres szereplésben, illetve egy fényes érem megszerzésében az év végén.

De a rallyesport sötét démonja, Lezúziusz 🙂 titeket is magával rántott a selyebi erdőbe. Balszerencsésen indult nektek 2018.

Egerben minden új volt körülöttem. Az autó, a csapat, a gumik, a navigátor, így ismerkedni akartunk egymással, valamint az új helyzettel. De Zoli nagyon beteg lett, rosszul érezte magát, ki kellett állnunk a második gyorsasági után, mert egyszerűen nem bírta az autózást. Miskolcra eredetileg az volt a tervünk, hogy már keményebben nyomjuk a gázt, de a rövid Eger Rallye miatt még Borsodban is tesztüzemben versenyeztünk. Az új, selyebi pályán én hibáztam egy rettentően nagyot, ami miatt bezúgtunk az erdőbe, és rommá törtük az Ladánkat. Az álmok szerte foszlottak, de szerencsére semmi komoly bajunk nem lett. Az autó egy része a MÉH telepen, a másik fele pedig a jofogas.hu-n végezte. A bajt az okozta, hogy a pályabejáráson mindháromszor ment előttünk valami lassú jármű, vagy traktor, ami miatt nem tudtunk pontos itinert írni. Ráadásul még én sem szoktam meg a P-s autót, sokat mentem A-s Ladákkal, nem gondoltam, hogy ennyire gyorsan fogunk odaérni a kanyarhoz.

Ilyen problémátok már nem volt az év további részében, mert lecsökkent a tempó. De mese nem volt, menni kellett tovább. Hogyan sikerült megoldani ezt a helyzetet?

Miután elkelt a motor, azt gondoltam, hogy az árából épülhet egy új kasztni, és akkor, hú de jó lesz, év végére talán megszületik az új kocsi. Mentőötletként előhúztuk Zoliék kertjének a végéből, a már több, mint öt éve letámasztott, 2011-es, A/6-os bajnok Ladát, amivel Zoli és Mantz Ákos elvert minket hét évvel korábban. Siralmas volt benne az üléspozícióm, de ezt pofoztuk ki az Iseum Rallye-ra. Olyannyira megdolgozta az idő vasfoga a kocsit, amíg állt, hogy az eladott motor árát csaknem teljes egészében rá kellett költeni, hogy ott lehessünk a soron következő futamon. Semmi nem volt homológ, rengeteg munka adódott vele, azt hittem, hogy megőrülök, mire elkészül. Húzós hetek voltak azok. De hatalmas hálával tartozok mindenért a szponzorainknak, a PSZA Motorsport csapatának, ám legfőképpen Erdei Zolinak, mert nélkülük véget ért volna a Miskolc Rallye-val az évünk. A hamvaiból újjáépült autóval mintegy két év után sikerült végre újra célba érnem. Sőt! Az év első murvás futamán megnyertük a 2WD kupát. Olyan érzésem volt a vasi futamon, hogy – talán az esés miatt – túlzottan visszafog Zoli, de ez nem volt igaz, mert igazából tök jól felépített engem. Eszembe jutott az év végén, hogy lehet nem is kell nekem egy bitang erős P-s autó, ha egy ilyen jó kis A-ssal sokkal eredményesebb lehetek. Nem csak Szombathelyen, hanem máshol is egészen jókat autóztunk és mind a hat futamon gond nélkül célba értünk. Egyetlen nyikkanása sem volt a kocsinak, pedig nem mai darab már és egyáltalán nem kíméltük. Veszprémben, a lőtéren egyszer kisodródtunk, és ahogy a pályára próbáltunk visszajutni két óriási követ is eltaláltunk a gazban. Hatalmas mázlink volt egyfelől, hogy nem lyukadt ki az olajtartály és nem folyt el az összes motorolaj, másfelől pedig, hogy célba értünk anélkül, hogy ezt az autót is totálkárosra törtük volna. A kövek kárt tettek a kormányösszekötőben is, amiből én semmit nem érzékeltem. Mentünk tovább, ugyanúgy versenytempóban, mint a kicsúszás előtt. Három versenyt mentünk Zoli eredeti motorjával, Veszprém után Tóth PistiX-től vásároltunk egy másik erőforrást, ami csak kicsivel ugyan, de mégis erősebb volt a régitől. Ezzel már átléptük a bűvös, 100 lóerős küszöböt. Ezt Kronome Ákos építette még 2004-ben. 14 éves erőforrásról beszélünk, amiben eredeti dugattyúk, hajtókarok és gyűrűk (!) voltak. A vásárlás után azonnal visszavittük Kronome Ákoshoz, aki a revízió során nem talált benne hibát. Egyszerűen elképedtünk. Megsimogattuk, csapágyakat cseréltünk, de ezután már költözött is befelé, a helyére. Kétségtelenül erősebb lett az autó, attól, mint amilyen volt, de az erő még így sem dobott hanyatt minket, ám a motor hibátlanul teljesítette az év hátralévő részét. Ez vezetett a győzelmünkhöz. Az utolsó versenyen, a Nyíregyháza Rallye-n az is kiderült, hogy miből fakad a Ladánk lomhasága. A csoportban, a Ladáknál 935 kilogramm a homológ súly. A mi autónk alatt 1118 kilót mutatott a mérleg. Beült Zolika, én bepaszíroztam mellé a 106 kilómat, ha mindezt összeadjuk akkor nem is volt erőtlen a Zsiga. 🙂 Ezzel a súllyal minden kanyarban meg kellett küzdenünk. Székesfehérváron korábban soha nem mentem még, ezt ezúttal megbántam, mert szenzációs pályákon autóztunk. Veszprémben, a kis híján széthulló autónkkal megnyertük a 2WD kupát és a Lada kupát is. Bődületes szenzációként éltük meg ezt az eredményt. Komlón eléggé feszültek voltunk, de a 2WD kupa ezüstérmét elhoztuk. Salgótarjánban egyáltalán nem kedvezett nekünk a sok emelkedő, Cereden viszont férfivá váltunk, hatalmasat autóztunk, innen is hazavittünk egy ezüstérmet. Nyíregyházán dőlt el minden a 2WD kupában, ide 5 pont hátrányban érkeztünk Molnár Feri bácsiék mögött, de ők két gyorsasági után kiálltak, csak célba kellett érnünk, így a 2WD kupa győzelmével szereztük meg a 2WD-s, éves bajnoki címet. Boldogok voltunk, de akkor még nem tudtuk átérezni a győzelmet. 23 évnyi rallye-zás után ez az első bajnoki trófeám, Zoli pedig immáron pilótaként és navigátorként is Rallye2-es bajnoknak mondhatja magát. Sok díjátadón jártam már, összetettben is lettem bronzérmes, de most nagyon izgatottan várom a Rallye Szakág díjátadó ünnepségét, megtiszteltetés lesz, amikor átvesszük az aranyérmet.

A téli programokról és a jövő évetekről tudsz mondani bármilyen érdemleges infót?

Természetesen 20l9-ben is a Rallye2 Bajnokságban szeretnénk menni, amihez jó eséllyel a szponzori hátterünket is sikerül megtartani. Ez egy elmondhatatlanul jó dolog, köszönjük a bizalmat! Megkezdtük az új autónk építését, ha minden jól megy, akkor decemberben már be is lesz csövezve a karosszéria, bízunk benne, hogy tavaszra, az idénynyitó verseny rajtjára harckész lesz. Az, hogy Zoli tud e nekem a jövőben is navigálni egyelőre kérdéses, mert hamarosan a gólya érkezése várható az Erdei családban, így megeshet, hogy navigátort is kerítenem kell a következő szezonra. Bár ez még nem dőlt el 100%-ban. Az viszont igen, hogy a Mikulás és a Szilveszter Rallye-n egyaránt ott leszünk, januártól pedig gőzerővel készülünk a jövő évünkre.

Rallye2.hu – Salánki Gábor

Köszönjük a 2018-as évet együttműködő partnereinknek:

Dolphio Technologies Kft., FER-VILL KFT., Solar Pro-Tech Kft., Budaörs Rádió FM 104.8., Henci Group Kft., H-D Innovatrans Kft., Truckport Hungary Kft., Virtech Labs Bt., Attalus Security Kft., TEN-LINE Kft., Ruhan Kft., Fúzió Elektrótechnika Kft., Multi Garage Kft., FoliaZ.hu., Extremelmenyek.com., Petersgumi.hu., Matricakell.hu – matrica webáruház, Kasza Motorsport, FervillSound Kft., LEL Kft., Volvid Zrt., Simon és társai Kft., Cso-koto Kft., GPS-COM Kft.

Ha tetszett a cikkünk kérlek oszd meg másokkal is!