Rallye2.hu
logo
…csak a Rallye2 -ről szól!

Tamás Gergely: Tetszett, de találkoztunk néhány hiányossággal

Tamás Gergely és Benkó Gyuri a Salgó Rallye után, az évzáró versenyen is sikeresen célba vitte Renault Twingo R2-jét, aminek nagyon örültek a srácok, mert egyáltalán nem voltak könnyű helyzetben, főleg a szerviz tekintetében. Megküzdöttek a sikerért a Nyíregyháza Rallye-n, ami után a tapasztalatokat Tamás Gergely foglalta össze.

A Salgó Rallye-n láttunk titeket utoljára, ahol hosszú idő után végre sikerült célba vinnetek az autótokat. Hogyan készültetek a Nyíregyháza Rallye-ra?

Elég sok idő, több mint két hónap telt el a két verseny között, de annak nagyon tudtunk örülni, hogy tökéletes állapotban vittük haza Nógrádból a kocsinkat, mert így egy kisebb ellenőrzésen, valamint az olajcserén kívül nem igazán akadt vele dolgunk. A felkészülésünk részét képezte a lámpák beállítása is. Annyit ültem a két verseny között a Twingo-ban, amíg ezt a feladatot elvégeztük, és kipróbáltuk a munkánk eredményét. Eközben sikerült eltörni az egyik féltengelyt, a Nyíregyháza Rallye rajtjáig pedig egy hetünk sem volt hátra. Szerencsénkre Csomós Mixi adott nekünk az autóval egy tartalék féltengelyt, amiről utólag kiderült, hogy tökéletes volt most nagyon jól jött, gyakorlatilag megmentette a teljes versenyhétvégénket.

Milyen volt a versenyetek?

Mi szinte az egész hétvégén, folyamatosan egy fél napos csúszásban voltunk, ami többször is visszaütött. A superspeciál szerintem nagyon rossz volt. Az alapötlet kitűnőnek találtuk, csak a körülmények tették rettenetessé a városi pályát. Alig láttunk valamit a sötétben és a ködben. A szombati napunkkal kapcsolatban, elöljáróban, szeretném leszögezni, hogy zseniális pályákat találtak a rendezők, minden versenyen ilyeneknek kellene lennie. Újhután jól letaláltunk, még az előttünk rajtoló Magyari Beck Szabiékat is megelőztük, mert ők küzdöttek a fékeikkel. A füzéri pályán gond nélkül autóztunk, Erdőbényén viszont alaposan meglepett minket egy lassító, vagy kitérő, nem is tudom, hogy minek nevezzem. A lényeg, hogy nem írtuk fel, de nem mentünk annyira gyorsan, hogy baj legyen belőle. Disznókőn is átjutottunk, csak a fél napos csúszásunk miatt ezt a szakaszt, a pályabejáráskor koromsötétben írtuk fel, lényegesen óvatosabb volt az itinerünk, mint, amit világosban elbírt volna a pálya. Siettünk a magunk módján, de leginkább arra törekedtünk, hogy a célban fejezzük be ezt a futamot is, bár az ilyen óvatoskodó versenyzés nem éppen az én kenyerem. Nem túlélni akarok a pályákon, hanem versenyezni. A szervizünk briliáns volt, mert egyetlen ember alkotta a szervizcsapatunkat, aki a tankolózónában is várt minket. Nem azért hoztunk magunkkal egyetlen embert, mert így akartuk, hanem mert egyszerűen így jött össze. Tökös gyerekek vagyunk mi, szívesen megyünk 120 kilométert, 400 kilométer etappal is, de ennyi fért bele nekünk időben, és pénzben.  Az egy szem segítőnk pedig nem ért vissza időben a tankolózónából, a szervizbe, kevés volt rá az idő. Amikor beértünk a szervizsátrunkhoz, a szervizbusz be volt zárva és 10-15 percet ott szobroztunk a 30 perces szervizidőnkből, amíg megérkezett a szerelőnk, a busz kulcsaival. Pontosabban ott szobroztunk volna, de Bodnár Geri barátom hívószavára egy első osztályban versenyző csapat sátra alatt kezdtük el a szervizelést, amit ezúton is köszönök a srácoknak.

A gyors szerelést követően elindultunk a második körre, ahol az Újhuta-Bózsva-Telkibánya gyorsaságin rettenetesek voltak a körülmények. Mindössze kettőt láttam magam előtt a felezővonalból a tejködben, az lehetett úgy 10 méteres látótávolság. A hetedik szakasz elmaradt, pedig sokkal jobbak voltak a feltételek ott, mint az előző pályán. De az etapidővel itt is meggyűlt a bajunk. A rajtban félre állítottak, hogy vegyük le a sisakunkat, csak úgy engedtek tovább. Levettük a „bukót”, elkezdtünk cammogni, megnéztük, hogy mennyi idő van rá, akkor láttuk, hogy ugyanannyi, mint normál körülmények között. Innentől kezdve nagyon kellett sietni. Elértünk a tankolózónába, onnan rohanhattunk tovább Erdőbényére. Azon a szakaszon már minden mindegy volt, nagy volt a lemaradásunk az élmezőnyhöz viszonyítva, nem harcoltunk semmiért. Szabó Zoliékkal csatázhattunk volna, mert csak egy másodpercnyire voltunk tőlük, de azt a harcot sem erőltettük. Célba értünk, szerencsésen teljesítettük az utolsó szakaszt, majd még mintegy másfél órát álltunk a nyíregyházi Kossuth téren, mire átgurulhattunk a céldobogón. Járattuk a motort folyamatosan, mert másként odafagytunk volna a műkőre. Ezek a dolgok nem tetszettek, de ezeket leszámítva fantasztikus pályákon versenyezhettünk, jól szervezett volt a verseny, élveztük az évzáró futam (majdnem) minden percét.

Ennyi volt az évetek, vagy láthatunk még titeket idén versenyezni?

A Mikulás Rallye-n biztosan nem megyünk, mert nincs az autónkhoz murvás futóművünk, de a Szilveszter Rallye-n jó lenne ott lenni. Továbbra is várjuk az új motort. 🙂 Ha van olyan elvetemült ember, aki minden interjúnkat elolvassa, az már biztosan bolondnak tart, hogy még mindig az új motort várjuk. Lassan én is elhiszem, hogy az vagyok, 🙂 de egyszerűen nem akar elkészülni. Ám bízunk benne, hogy a Jézuska elintézi, hogy megkapjuk. Ha sikerrel jár, akkor a Szilveszter Rallye-ra igyekszünk beszerelni, hogy ott le is tesztelhessük a régen várt erőforrást.

Rallye2.hu – Salánki Gábor

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük