Foczkó Ákos és Vadmagyar, azaz Kiss Balázs igen jó ajánlólevéllel érkezett meg a Nyíregyházra, a Rallye2 Bajnokság mezőnyébe, miután a Mecsek Rallye-n megszerezték a MARB 2018. évi abszolút bajnoki címét. Hogy ez nem a véletlen műve, azt a Rallye2-ben is hamar bebizonyították, harcban voltak az abszolút győzelemért, ám végül csak harmadikak lettek, és egy buta hiba miatt a bronzérmet sem vihették haza. A háttérben a pletykák persze azonnal szárnyra keltek, a Nyíregyháza Rallye-n átélt élményeik elmesélésén túl ezeket is szeretné eloszlatni Foczkó Ákos ebben az interjúban.

A MARB abszolút 2018. évi győzteseként és az Északi régió bajnoki címével a zsebetekben neveztetek be a Nyíregyháza Rallye-ra. Mik voltak a terveitek?

Eredetileg úgy volt, hogy a MARB mezőnyében, a Nyíregyháza Rallye-val egy időben vár ránk az utolsó idei futamunk, de ez mondhatjuk úgy, hogy elmaradt. A Nyíregyháza Rallye és a zempléni pályák közel voltak hozzánk, jó pályákat jelöltek ki a rendezők, lezárult a szezonunk, 2019-ben pedig a Rallye2-ben tervezzük a teljes évünket, így nem szívesen hagytuk volna ki ezt a versenyhétvégét. A Pirelli gumikat is ki szerettük volna próbálni, mert soha nem mentünk még vele, a MARB futamain Michelin-eket használtunk. Tesztversenynek szántuk a Nyíregyháza Rallye-t, kíváncsiak voltunk, hogy hová vagyunk jók a Rallye2 Bajnokság mezőnyében.

Meglepett titeket, hogy ennyire versenyképesek vagytok? Félidőben gyakorlatilag vezettétek az abszolút értékelést.

A szombati első szervizig minden gyorsaságit megnyertünk a P12-ben, az abszolútban pedig hármat, de egy késés, és az emiatt kapott büntetés miatt lecsúsztunk az első helyről. A szívem mélyén már a rajt előtt is bíztam benne, hogy ott leszünk az elejében. A pályák eszméletlenül jók voltak! A superspeciálon kezdtük meg a versenyzést, ahol a nagy köd nem zavart, annak ellenére is elnyerte a tetszésünket bemutatkozó gyorsasági. Csak a hangulaton rontott a nulla látótávolság, olyan volt, mintha vakon mentünk volna. Salgótarjánban volt hasonló pálya, de a maga 3,5 kilométerével az inkább még prológnak volt nevezhető, mintsem ilyen igazi, superspeciál szakasznak. Nekünk ez újdonság volt. Másnap reggel, az első körben hatalmas tempót diktáltunk, a füzéri gyorsasági kivételével mindegyiket megnyertük az összetettben, és már a félidei szervizbe tartottunk, amikor etapon, Tokajban megállt az AC pumpa, nem indult be a motor. Mire életet leheltünk az erőforrásba nagyon elszaladt az idő, és még 40 kilométer etap várt ránk, a forgalmas főúton, elég nagy ködben. Siettünk, ahogy csak tudtunk, de öt percet így is késtünk, amiért, büntetésként ötven másodpercet írtak hozzá az addigi időeredményünkhöz. A második körben, a ködben és a sötétben, az újhutai gyorsaságin egy kicsit túlvállaltam magam a murvás rész kezdeténél, és ott becsúsztunk az árokba. A szurkolók, csak álltak és néztek, gyakorlatilag noszogatni kellett őket, hogy tolják már meg az autót, sok időt otthagytunk bent, csak ötödikek lettünk a gyorsaságin, a P12-ben pedig Bacsa Tomiék megelőztek minket. Szerintem itt ment el a győzelem, mert enélkül – érzésem szerint – le tudtuk volna dolgozni a hátrányunkat. Az erdőbényei gyorsaságin meglöktünk egy gumilassítót, ezért kaptunk további 10 másodperc büntetést. Jobb kedvünk nem lett tőle, de búslakodásra sem adtuk a fejünket, mert bebizonyosodott a futam végére, hogy nem csak jó eredményre vagyunk képesek a Rallye2 Bajnokság mezőnyében, hanem akár a győzelemre is. A Pirelli gumik is jók voltak, boldogok voltunk a célban, mert megtudtuk, hogy akár győzelmi reményekkel is odaállhatunk 2019-ben, a Rallye2-ben, a rajtvonal mögé.

Nyíregyházán nem jártatok ettől messze, de végül a bronzérmet is elbuktátok a céldobogó után. Mi történt?

A MARB-ban, a Rallye2 Bajnokságétól jóval lazábbak a szabályok, mi pedig megszoktuk azt, figyelmetlenek voltunk.  A szervizcsapatunk szólt, hogy összepakoltak, készen vagyunk, mehetünk, így még a parc fermé feloldása előtt kihozták a zárt területről az autónkat. Elismerem, hogy hibáztunk, ezért utólag kizártak minket.

Nem volt ebben a sietségben egy kis turpisság?

Nem. Kicsit kezd is az ilyen és ehhez hasonló felvetésekkel tele lenni a hócipőnk. Visszajutottak hozzánk a hírek a sugdolózásokról, tudjuk, hogy többen is felvetették már a MARB versenyek után, valamint a Nyíregyháza Rallye-t követően is annak a lehetőségét, hogy valami nem kerek a Ladánkkal kapcsolatban. Egyesek azt beszélik, hogy nagyobb a motorunk, mint, amit a szabályok megengednek. Kétségtelen, hogy ennek a teóriának a megerősödéséhez kitűnő táptalajt szolgáltat a nyíregyházi figyelmetlenségünk. Mindössze egyetlen kérésem lenne a kételkedők felé. Ne csak pletykáljanak, hanem álljanak bele ebbe a dologba! Vállalják be, és óvják meg az eredményünket, vitessék el egy technikai ellenőrzésre az autónkat! Csakis a tisztánlátás és a megnyugvás végett. Vagy ha nem, akkor engedjék el a témát, mert az ilyen zuhanyhíradós, hátulról jövő híreket már rettenetesen unjuk. Várjuk a jelentkezőket! A lelkiismeretünk tiszta, bármikor nyugodt szívvel állunk egy vizsgálat elébe.

Tavaszig pihentek, vagy télen is elmentek egy-két versenyre?

A Mikulás Rallye-n biztosan nem megyünk, csak a Szilveszter Rallye-t tervezzük. De kizárólag téli gumikkal, csakis a látvány és a szurkolók kedvéért. 🙂 Tavasszal pedig már ott leszünk a legelső Rallye2-es versenyen. A Veszprém Rallye kivételével – annak a sorsáról még nem döntöttünk – teljes szezont akarunk teljesíteni a Rallye2, remélhetőleg népes és nagyon erős mezőnyében.

Rallye2.hu – Salánki Gábor

Ha tetszett a cikkünk kérlek oszd meg másokkal is!