Bacsa Tamásról és Hanyik Gergelyről elmondható, hogy az esztendő elején jött, Nyíregyházán semmit sem látott, de mégis győzött a P12-es géposztályban, valamint a Lada kupában, az évzáró futamon, amivel az éves értékelésben is begyűjtötte mindkét fronton a bajnoki címet, a berettyóújfalui-nyíregyházi vegyes páros. A Nyíregyháza Rallye-ról Bacsa Tamással beszélgettünk.

A P12-es géposztály, valamint a Lada kupa bajnoki címéért kellett harcba szállnotok, a Nyíregyháza Rallye-n, az első Rallye2-es szezonotok végén. Mennyire nyomta ez a teher „újoncként” a vállatokat?

A rajt előtt volt időnk bőven felkészíteni és simogatni az autónkat, de a Salgó Rallye óta eltelt két hónap ahhoz is tökéletesen elegendő volt, hogy kiessünk a ritmusból. Ezt éreztük is a nyíregyházi verseny első kilométerein. Sok olyan kis aprósággal találkoztunk a felkészülésünk során, – szerencsére nem a versenyautónkkal kapcsolatban – amik azt sugallták, hogy nem kellene elindulnunk az év utolsó futamán. Ezek miatt volt olyan pillanat, amikor azt mondtam, hogy hagyjuk az egészet, maradjunk itthon, mert ebből baj lesz. De leküzdöttünk minden akadályt, elindultunk Nyíregyházára, és természetesen izgatottan vártuk a rajtot. A tét nem bénított meg minket, de természetesen tudtuk, hogy maximálisan oda kell tennünk magunkat, ha a P12-ben és a Lada kupában is az élen szeretnénk zárni az évet.

Ezt a feladatot hibátlanul oldottátok meg. Milyen volt a versenyetek?

A pályafelírás során nekünk minden gyorsasági megtetszett, pedig egyiken sem autóztunk még korábban. A Mád-Disznókővel kapcsolatban voltak aggályaink, nem tudtuk elképzelni, hogy milyen lesz versenytempóban, de végül azt is megszerettük, meg sem álmodtuk, hogy ennyire szenzációs lesz. A superspeciált nagyon vártuk, mert szeretem az ilyen belvárosi csiki-csukis, látványos kanyarokkal, nagy féktávokkal színesített feladatokat, a navigátorom pedig nyíregyházi illetőségű. Örömmel vártuk a rajt időpontját, mindaddig, amíg meg nem láttuk, hogy elkezd leereszkedni a köd. Elrajtoltunk, de amikor fölkapcsoltam a lámpákat, akkor azért nem láttunk, amikor lekapcsoltam akkor azért nem. Érdekesek voltak a körülmények, de végül megoldottuk a feladatot, valahogy tejesítettük a gyorsaságit. Szombaton, az első, összességében a második gyorsaságin volt aztán minden, A-Z-ig, igazi rallyepálya volt az újhutai gyorsasági. Fantasztikus, VB szintű kihívás, minden centimétrerét élveztük. Hollóházán tetszett, hogy kétszer is átmentünk a falun, de nem úgy sikerült a gyorsasági, ahogyan arra mi számítottunk. Nem találtuk a ritmusát. Erdőbénye is nagy klasszikus, ott lehetett nagyon sietni. Sikerült rajta abszolút második helyet is autóznunk. Máddal kapcsolatban hamar elmúltak a fenntartásaink, mint már korábban mondtam az is szenzációs volt. A szerviz után viszont az óriási köd szinte kettévágta a versenyt, majdhogynem élvezhetetlen volt az egész, két gyorsaságit nem is rendeztek meg a Rallye2 mezőnyének. Ennek ellenére sikerült megszereznünk a Lada kupa és a P12-es géposztály első helyét, abszolútban pedig pályafutásunk legjobb eredményével zártuk a versenyt, az abszolút értékelésben ezüstérmesek lettünk. Ezzel megszereztük a kategóriánk és a Lada kupa év végi aranyérmét. A balul sikerült évkezdet után, a felrobbant motorunk miatt kihagyott versenyeket követően, én úgy gondolom, hogy ez az eredmény mesebelinek mondható. A Nyíregyháza Rallye mind eredményben, mind szervezésben nagyon tetszett nekünk, ezután érthető, hogy legszívesebben máris odaállnánk újra a rajtjába.

Az év végi programotokról mit lehet tudni?

A Rallye Szakág díjátadó ünnepségén természetesen nagyon szeretnénk ott lenni, megtiszteltetés lesz átvenni a bajnoki trófeákat. A Szilveszter Rallye gondolatával már elkezdtünk foglalkozni, de egyelőre képlékeny még a terv, mert nem tudjuk, hogy bele fog e férni a büdzsénkbe. A Mikulás Rallye az biztosan kimarad, mert inkább egy kis fejlesztésre költjük a renoválás árát. Szeretnénk és fogunk is foglalkozni télen az autónkkal, de annyit biztosan nem, mint amennyit a veszprémi murvás pályákon keletkező károk felszámolása igényelne.

Rallye2.hu – Salánki Gábor

Ha tetszett a cikkünk kérlek oszd meg másokkal is!