Kard ki kard, vagy taktikázás? Erről kell döntenie a Balics Ákos-Borsfai Dávid párosnak, akik abban a szerencsés helyzetben vannak, hogy a 7-es géposztály bajnoki címének a várományosaiként, erre a csöppet sem lényegtelen kérdésre már a Nyíregyháza Rallye előtt megnyugtató választ kaphatnak. Ákosék szeretnének hatalmas csatákat vívni, de a legfontosabb számukra a kategória legnagyobb serlegeinek a begyűjtése lesz, az évzáró futamon. Balics Ákossal beszélgettünk.

Ti is két hónapot pihentetek a Salgó Rallye óta. Mivel telt nektek ez az időszak?

Mi nem voltunk szomorúak a szünet miatt, mert alig vártuk már, hogy pihenhessünk egy kicsit. A Rallye2 Bajnokság mezőnyének március vége óta minden hónapra jutott legalább egy futam, volt arra is precedens, hogy három hetente versenyre kellett mennünk, nagyon sűrű volt a versenynaptárunk. Volt végre lehetőségünk némileg felfrissülni, de azért az autónkra is fordítottunk figyelmet, átnéztük a Hondánkat, a hátsó futómű felújításával telt számunkra az évközi „holtszezon”. A csapatunk, a Salgótarjánban átszakadt hátsó fékmunkahengert is kicserélte, mi pedig a mentális és a fizikális felkészülésre helyeztünk komoly hangsúlyt az utóbbi időben. Tudtuk, hogy soká lesz a Nyíregyháza Rallye, de azt is tudtuk, hogy lassan, de biztosan el fog jönni az indulás időpontja.

Így is lett, néhány nap és csomagolhattok. Érdekesen áll a szénátok a rajt előtt…

Két út áll előttünk. Az egyik szerint nem lesznek ott a rajtnál Fróna Janiék. Ez azért lényeges, mert egyedül ők érhetnek utol minket a 7-es kategória éves értékelésében. Amennyiben ők is elrajtolnak Nyíregyházán, akkor mi biztonsági autózásra törekszünk majd, és arra, hogy az előnyünket megőrizzük velük szemben, megszerezzük a géposztályban, a bajnoki címet. Sokat fogunk autózni, bármelyikünknek lehet gondja, ha kiesünk, ők még simán bajnokok lehetnek. Nem lenne könnyű a biztos célba érkezésre játszva, óvatosan gurigázni a Zemplénben. Nem túl szimpatikus ez a lehetőség. Ha ők nem jönnek el Nyíregyházára, akkor tulajdonképpen bajnokként fogunk rajthoz állni, és nyomhatjuk a gázt, ahogy a csövön kifér. Ebben az esetben nem lesz veszíteni valónk, ráhajtunk a győzelemre és a 2WD kupában is igyekeznénk odatenni magunkat, mivel meccsben vagyunk a bronzéremért. Szívesen versenyzünk a Fróna-Magyar párossal is, tiszteljük, becsüljük őket, de a felvázolt lehetőségek fényében jobban örülnénk, ha most nem kéne velük harcolnunk, a taktikázás helyett, mi inkább a bajnoki címünket ünnepelve, nyílt sisakos csatát szeretnénk vívni a kategóriatársakkal. Régen láttuk Kopasz Krisztiánt, de tudjuk, hogy jó kezű srác, ám mi a kategóriánk sokszoros bajnokaival, Szepesi Marcival és Gondos Petivel szeretnénk már végre egyszer úgy összeakasztani a bajszunkat, hogy mindenkinél minden klappol. Senkinél nincs semmilyen hátráltató tényező, ideálisak a körülmények, jók az autók és egyelőek a feltételek. Reméljük, hogy Nyíregyházán erre is sor kerülhet végre!

Rallye2.hu – Salánki Gábor

Ha tetszett a cikkünk kérlek oszd meg másokkal is!